Épületek/Középület

Táborozás a természetben – a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor megújulása

2021.09.07. 08:10

Magyarországon jelenleg több nyermekek számára fenntartott tábor is felújítás alatt áll. Ezeknek egyike a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor, mely elsősorban a határon túli, illetve a diaszpórában született gyerekek hazai táboroztatására szolgál. A megújulási folyamatot az egyik tervező, Csíki Barna szavaival mutatjuk be. 

ADOTT KIINDUÁSI HELYZET

MODREN

Sátoraljaújhely délnyugati felében a várhegy nyergében 1970 és 1973 közt felépült a Miskolci Tervező Vállalat, nevezetesen V. Csizy Klára építész tervező tervei szerint egy 500 fő befogadására alkalmas gyereküdülő telep, a Szakszervezetek Országos Tanácsának szakmunkás ifjúsági üdülőjeként. A tábor építészeti megfogalmazásában hűen tükrözte a kor merev modernista építészeti hangulatvilágát, a tervlapon és a valóságban egyaránt hangsúlyos geometriai formák, mindent felülíró alaprajzi szerkesztések. A tábor helyszínrajzát nézve is feltűnik, hogy a várhegy nyergének ma már Natura 2000-es besorolású gyönyörűen változatos környezete sem tudta elcsábítani a tervezőt az erős geometriától a környezettel együtt élő organikus alkotási folyamat felé.

A tábor szerkezeti kialakításában két főbb egységre bontható: a nyereg déli oldalán kialakított központi épületegyüttesre, és a táborozó gyerekeket befogadó pavilonokra és hozzájuk tartozó kiegészítő épületekre.

A központi blokk leghangsúlyosabb eleme a „J" épület, amely négy szabályos négyzet egymásba csúsztatásával jött létre, mint négy lapos felhő a várnyeregben lebegnek a kilátás felé. A pillérvázas épületszerkezeti kialakítás és a finoman rajzolt acélszerkezetű, nagyfelületű nyílászárók valóban egyfajta lebegést kölcsönöztek a gondosan szerkesztett, egymás alá-fölé helyezett tetőknek.

A központi blokkban kapott helyet a gyerekek étkeztetését kiszolgáló étterem a hozzá tartozó konyhával és a szükséges raktárhelyiségekkel. A központi egységtől észak-nyugatra egy szintén négyzet alaprajzú, 2 szintes szállóépület került, észak-keletre pedig egy földszintes, középen lyukas, masszívabb, kőburkolatos mosdóblokk épült.

Felfele haladva a nyeregben találjuk a 8 szállópavilont, amelyek kezdeti állapotukban tartalmaztak 4 darab 16 fős hálótermet és 2 darab, két fős nevelői szobát a hozzájuk tartozó raktárakkal.

A modernizmus hőn szeretett építőanyaga, a vasbeton itt is lehetőséget nyújtott arra, hogy a szállópavilonok különösebb környezeti érzékenység nélkül csak úgy leszálljanak az adott helyszínekre a jól szerkesztett helyszínrajznak megfelelően, és azóta is ott lebegjenek a pengemód kialakított vasbeton lábaikon.

A pavilonok közt elhelyezett vizes helyiségek egészen érzékeny kialakításúak, masszív helyi kő alapépítménnyel és egy ellebegtetett vasbeton tetővel biztosítják a táborozó diákok számára a tusolási, WC és mosdói szükségleteket.

2000-ES ÉVEK

A tábor 1998-ig állami tulajdonban volt, ezt követően vásárolta meg Ignácz András helyi vállalkozó. A 2000-es évek stílusrobbanásával párhuzamosan a hetente változó ingatlanalakítási trendeknek megfelelően, aktív módon alakította, gyarapította a megvásárolt ingatlant új tulajdonosa. A tábor ebben az időszakban is mint diáktábor üzemelt, kiegészülve egyéb vendéglátási funkciókkal: esküvők, búcsújárás stb. A tulajdonos kitartóan szorgos, hihetetlen ötletgazdag átalakításainak eredményeképpen a korabeli modern épületegyüttes a felismerhetetlenségig átalakult és kiegészült imitt amott – már koránt sem gondosan szerkesztett helyszínrajz szerinti – épületekkel.  

2018-ban a Rákóczi Szövetség a Magyar Állam támogatásával megvásárolta az épületegyüttest azzal a céllal, hogy a kárpátmedence és a diaszpóra összmagyarságának ifjúsági táborozóhelyét alakítsa ki ezen a helyen. 

TERVEZÉSI FOLYAMAT

A tervezési folyamat során fontos volt számunkra a helyszín elképesztően gyönyörű természeti adottsága és a meglévő épület nyomokban felsejlő modernkori építészeti öröksége. A hagyomány és modernitás kontextusában érdekes mód jelen esetünkben egy modern épület került a hagyományink képviseletekén továbbörökítésre méltó helyzetbe.

Első lépésként el kellett távolítanunk az épületekről a rárakódott zavaró és felesleges rétegeket, ezt követően figyelembe véve a Rákóczi Szövetség táborozással kapcsolatos 21.-századi igényeit, úgy igyekeztük továbbírni az épületeket, hogy azok a meglévő modern építészeti örökség kontinuitásaként nyilvánuljanak meg. A nagy megnyitásokkal az épületek használói egyszerre kint és bent érezhetik magukat, úgy tartózkodnak egy védett helyen, hogy közben a körülöttük lévő gyönyörű természeti környezet részesei is lehetnek.

A FŐ ÉPÜLETCSOPORT

A központi épületegyüttes hármas kialakításának nagy problémája volt az egymástól elválasztott téri kialakítás, amelynek megoldása egy központi elhelyezésű közlekedő egység segítségével valósult meg.

Ezen közlekedőmag kapcsolatot létesít a konferencia tér és az étterem között, valamint az udvar és az irodák, raktárak is elérhetők ezen keresztül. A közlekedő lifttel felszerelt, így a mozgásukban korlátozottak is akadálytalanul eljutnak az épületegyüttes bármely pontjára.

A központi egységet amellett, hogy kibontottuk, felnyitottuk a környezete felé, egy panorámaterasszal láttuk el, amely lehetővé teszi, hogy élvezhessük a csodálatos déli panorámát, a távolban felsejlő tokaji Kopasz-hegy kontúrja egyfajta vizuális kapcsolatot létesít a hely és a régió eszenciája között. 

A szállodablokk egy plusz emeletráépítéssel, lifttel és a panoráma fele tájolt teraszok kialakításával egy három csillagos szálló színvonalát képviselve fogadhatja a szállóvendégeket.

Az épületegyüttes tervezése során előjött nagy kihívást a kompozit üzemeltetés téri viszonyainak megalkotása jelentette. A megbízó és későbbi üzemeltető kérése az volt, hogy a háromcsillagos szállodában megszálló vendégek és a táborozó diákok egyazon épületben, egyidejűleg zavartalanul tudjanak jelen lenni, és ha szükséges, akkor egy nagyobb rendezvény (pl. esküvő) is meg tudjon ott valósulni. Erre az esetre egy L alakú mobilfal segítségével úgy tudjuk zárni vagy nyitni a rendezvényteret, hogy az megfelelő téri helyzetet teremtsen különféle igényekhez igazodva. A hosszútávú koncepció ugyanis az, hogy a tábor szállodai vendéglátó része a szolgáltatásokkal szerzett bevételéből finanszírozni tudja majd a diákok táboroztatását.

Az étteremhez korszerű konyhát alakítottunk ki a korábbi konyha helyén, a megfelelő korszerű konyhatechnológiai módosításokkal kiegészítve. Az épület alaksorában kaptak helyet a raktározási felületek és az üzemeltetéshez szükséges dolgozói terek, irodák, közösségi helyiségek.

A korábbi koncentrikusan kialakított közös WC-t és mosdókat tartalmazó épületben a földszinten apartmanokat alakítottunk ki, ahol a tábort szervező személyzet kiváló bázisra talált. Az emeltre egy teljesen új szint ráépítésével, egy 200 fő befogadására képes konferenciaterem jött létre, a szükséges kiegészítő funkciókkal.

A tábor sportpályáit a központi terekről eltávolítottuk – ezek pótlását egy következő fejlesztési ütem tartalmazza, amelynek építése már elkezdődött a nyereg déli oldalánál – így a főépületcsoport északi felén és a pavilonépületek között létrejöhettek olyan terek, teresedések, amelyek az itt megszálló diákok szervezett programjai utáni szabad tevékenységek kiváló helyszínéül szolgálhatnak.  

A szállópavilonokat átalakítottuk, a jelenlegi elrendezésükben külön 4 fős szobákra bontva, minden szobához külön vizesblokk kialakításával. A pavilonok átszervezésnek köszönhetően az épületek között elhelyezett kis kőépületek eredeti funkciójukat vesztve átalakultak, ezen épületekben kis közösségi tereket alakítottunk ki, annak érdekében hogy ha az időjárás nem teszi lehetővé a kültéri programokat, akkor is legyen megfelelő helyszín a közösségi tevékenységek megvalósulására a táborban.  Ezen kis közösségi épületek kialakításánál is az épület primer szerkezeteinek megtartásával – megőrizve annak építészeti eszenciáját – nagy üvegfelületek létrehozásával vizuálisan részesei lehetünk a körülöttünk lévő erdő magával ragadó hangulatának.

A nem túl hosszú tervezési folyamatot, a még annál is rövidebb „építés drámája" követte, amelynek eredményeképpen, megfeszített munkával a tábor elkészült és 2021 június 4.-én a Nemzeti Összetartozás napján 500 diák és további meghívott vendégek jelenlétében a tábor ünnepélyesen is megnyitotta kapuit.

Csíki Barna
Szerk.: Paár Eszter Szilvia