Helyek/Köztér

Tájépítészet egy kisközösségnek: megszépült az egy hektáros falusi iskolaudvar Leveleken

2010.07.12. 12:09

Játszótérrel, parkkal, fitnesszel és közlekedési tanpályával - szívmelengető projekt a fővárostól 253 km-re keletre található Levelek nagyközség iskolaudvarának megújulása. Lipcsei Ágnes és Varga Zsuzsanna nyíregyházi tájépítészek (Mundus Viridis Kft.) munkája egy kis pályázati rendszerkritikával kiegészítve.

Előzmények
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település iskolájának udvarát a TÁMOP keretei között terveztük meg 2008-ban. A támogatás elnyerésére kiírt pályázat kétfordulós volt, azaz az engedélyezési szintű tervek második fordulóban készültek el. Az első fordulóban a fejlesztés műszaki tartalmát az épületek felújításával, akadálymentesítésével foglakozó építész tervező kolléga készítette el: Molnárné Hevér Katalin (Dolmen-Terv Bt, Nyíregyháza).

 

 

 

A szabadtér-építészeti rendezés költségeit első fordulóban csupán megbecsülték, tanulmányterv sem készült - akkor mi még nem vettünk részt az előkészítő csapatban. Sokat köszönhetünk későbbi lehetőségeink tekintetében a fent említett építész irodának és tervezőnek, mert a környezetrendezés költségeit nem szűkkeblűen, maradékokból kalkulálta - ahogy az szokás -, hanem figyelembe vette a pályázat adta lehetőségeket, a terület adottságait és a megrendelő önkormányzat értékrendjét, kéréseit, igényeit. Így bőven jutott forrás a külső munkák megvalósítására is. Az iskola udvara hatalmas, több mint egy hektár a sportterülettel együtt (11183 m2). A szabadtér-építészeti beruházás, azaz a gyülekező- és rendezvény terek rendezése, a játszóudvar kialakítása, a közlekedési tanpálya létesítése, valamint a sportudvar rekonstrukciós fejlesztése a jelentős forrást felemésztő tereprendezéssel és egyedi csapadékvíz elvezető rendszer létesítésével együtt összesen bruttó 83 millió forintra rúgott.

Azt követően, hogy a fejlesztés támogatást kapott az I. forduló keretösszegei bebetonozódtak, ami jelentős tervezési nehézséget, illetve később illogikus költség felosztásokat generált. Ezt a pályázati rendszer hibájának tartjuk, azaz tanulmányterv, vagy ez esetben - annak híján - az I. fordulóban megbecsült árakkal a döntésekkel bebetonozzák, aztán a bebetonozást kell megtölteni részletes, konkrét, számon kérhető műszaki tartalommal. Természetesen sokszor ez csak úgy sikerül, hogy a részletes tervek alapján már pontosítható költségeket illogikusan, azaz a józan (műszaki) észtől elszakadva kell felosztanunk, hogy a korábbi részösszegeket tartani tudjuk. Úgy gondolom, hogy ennyi rendszerkritikát - különösen így utólag, de valóságban megtapasztalva - megengedhetünk magunknak.

 

 

 

A szabadtér-építészeti terv
Tervezési területünk három, funkcionálisan egymástól jól elkülöníthető részből áll. A főépületek közötti- és előtti fogadótér a reprezentáció és a gyülekezés helye, tere. A hátsó, körbekerített pályák a sport, míg a mellette lévő játszó- és fitnesz eszközökkel, közlekedési tanpályával színesített terület a rekreáció területe.

A nagy kiterjedésű intézményudvar meglévő, vegyes minőségű burkolatait a teljes tervezési területen elbontottuk. Ez alól kivétel a kézilabdapálya, melynek felszíne és szegélye csupán felújítandó volt. A különböző funkciójú terek kiszolgálására sétány- és térrendszereket terveztünk. A térburkolatú sétányok kapcsolódnak az aszfaltozott kerékpáros tanpályához és a sport terület speciális burkolatú műanyag pályájához is.

 

 

 

A rekreációs területen, a játszószerek és a fitnesz eszközök alatt nagy felületeket burkoltunk folyami homokkal. A homokfelületek és a zöldfelületek elválasztásáról rönk szegéllyel gondoskodtunk. A központi szerepkört betöltő sétányok és terek szegélye süllyesztett kerti szegély, a kerékpáros tanpályát bordás kerti szegéllyel vettük körbe, míg a sport területek szegélye süllyesztett útszegély.

A teljes tervezési terület komplex csapadékvíz elvezetéséről szakági tervdokumentáció készült. Ennek lényege egy felszín alatti, műanyag modulokból összeépíthető, zárt átmeneti tározó- és szikkasztórendszer kiépítése volt. A villamos szakág terveit kiviteli dokumentációnk mellett külön szakági tervként készíttettük el.

 

 

 

A burkolt felületeken a funkciótól függően változó anyagminőségű, változatos kerti-, illetve parki bútorzatot helyeztünk el. A központi sétány és térrendszerek berendezése vegyes szerkezetű, fa és fém. A sport- és rekreáció területén a tisztán fa kerti berendezéseket részesítettük előnyben. A tervünkön feltüntetett labdafogó háló funkciót betöltő kerítés rendszer nem valósult meg. A kültéri berendezések és a bútorzat esetében sajnos kivitelezéskor jelentősen eltértek az általunk javasolt típusoktól - ami véleményünk szerint nem vált javára a megvalósításnak, ettől függetlenül kiemelkedően jó példának tartjuk a régióban az iskolaudvar megépítését. Hasonlóan a bútorzathoz, a beruházás során felállított világító oszlopok típusa is eltér a tervezettől, de legalább összhangban van a kivitelező által beszerzett bútorzattal.

Lehetőségeinkhez mérten a terület koros fáit igyekeztünk megtartani. A zöldfelületet számos új lombhullató fa, némi örökzöld telepítésével gazdagítottuk. Intenzív cserje- és talajtakaró foltok, évelő ágyak színesítik a nyírségi homokon viruló zöldfelületet. A játszó területen négytornyos játékvárat, piramis mászóhálót és drótkötélpályát helyeztünk el. A fitnesz területen öt különböző vegyes szerkezetű kültéri eszköz kapott helyet. A kerékpáros tanpályát burkolati jelekkel, forgalomirányító táblákkal szereltük fel.

Lipcsei Ágnes


A Gárdonyi Géza Általános Iskola kertjének terve, Levelek 2008

vezető tervező: Lipcsei Ágnes
tervező: Varga Zsuzsanna
szakági tervezők:
közlekedés tervező: Kulcsár Gusztáv - Mélygépterv Kft.
közmű: Barota György - Mélygépterv Kft.
generáltervező: Mundus Viridis Kft.

tervezés éve: 2008 - engedélyezési tervek
kivitelezés éve: 2010
bruttó szintterület: 11.143 m2
beruházási költség: 83.121.559,- Ft
építtető: Levelek Község Önkormányzata
generálkivitelező: Harcon Építés Kft. - Nyíregyháza