Tájépítészet mint költészet - Dobos Sára laudációja

Az Év Tájépítésze díj közönségszavazást Dobos Sára nyerte óriási fölénnyel, akinek nevéhez többek között a Füzérradványi Károlyi Kastély parkjának megújítása és a Lillafüredi függőkertek megújítása kötődnek. Ránki Júlia laudácija. 

Lillafüred bűvöletében élek egy ideje. Pár éve annak, hogy egy őszi hétvégén, szemerkélő esőben jártam ott. Egy kis társasággal lépdeltünk az erdőben, ballagtunk a kisvasút nyomvonalát követve, és egyszer csak megpillantottam a kertet. Hirtelen úgy éreztem: megérkeztem valahová, ahová mindig is vágytam. Egy helyre, amit csak álmomból ismerek. Óvatosan tettem a bakancsomat a földre, hátha mégsem valóság. Hátha törik, ellibben, szertefoszlik – hátha álom. De nem: valóság volt. A Függőkertben jártunk. Hittem is meg nem is, hogy létezik ennyi szépség. Az eső kitartóan áztatott mindent, de észre se vettem, csak mentem, mert vonzottak a teraszok, a szerpentinek, a sétányok. Kalandoztam a kőfalak mentén, hol kihajolva lenéztem, hol fölfelé bámultam. Mindenütt a fák, a virágok, bokrok gazdag és harmonikus látványa volt a jutalmam a figyelemért. És ott, a nedves avaron meglepetésként elém került a költészet is, József Attila soraival. Dobos Sára munkáját dicséri Lillafüreden a Függőkert. Mintha az ő életútját jelölnék a terasznevek is: Ifjúság, Virágok, Találkozások, Költészet, Zene. 

Ez az élmény volt az oka annak, hogy ma Dobos Sáráról szeretnék beszélni és ezzel a Tisztelt Zsűri figyelmébe ajánlani őt. Kezdetben még nem tudtam, amit most elmondhatok már, mert egy teljes napot töltöttünk együtt sárga repcetengereken átkelve: a Lillafüredi Függőkert teraszok róla szólnak. Az ő fiatalsága a zene és a tánc bűvöletében telt, felnőtt életét a virágok, a találkozások és a költészet kíséri.







Ami a költészetet illeti, a találkozásunk első órájában rájöttem, hogy Dobos Sára beszéli a növények nyelvét. Az általa újratervezett Füzérradványi Károlyi Kastélyparkhoz vezető fenyves-állén például azt mondta a régi és az új fákról: „nem lesz nekik fájdalmas az áttelepítés, amikor az oltványokból felnőnek a hercegkisasszonyok.” Odabent, ahogy bejártuk a hatalmas parkot, és megsimogattuk az ősöreg platánokat, ilyen egyszerűen mondta el a hiteles helyreállítás lényegét: „a fák, a növények megmutatták, hol van az eredeti, a történeti erdő széle. Jelzett a természet, csak olvasni kellett az üzenetet. Ehhez persze sokszor kellett idejönni, visszajárni tervezés közben, hogy az ember érezze a múlt és a jövő kapcsolatát.” Mindezek alapján úgy döntött, hogy a madarak, és a bogarak kedvéért maradjanak meg kis vadasabb helyek is. És ahol az emberek sétálnak, ott azt javasolta, hogy szelídítsék meg a növényzetet. A hatalmas kastélyparkban most szabadon kószálhat a tekintet a facsoportok között, vidáman fehérlenek a kis hidak a patakok fölött, és a hosszútávú helyreállítás még tartogat lehetőségeket.





A találkozások mind elébe jöttek eddig. Gyerekként a debreceni Botanikus kert igazgatójával, az édesapjával járt először felfedező utakra, és a testvérei is mind a természet iránti alázatra intő szakmát választottak később. A Debrecenből induló, majd Szegeden dolgozó Dobos Sára az Alföld után egyszer csak északon, pontosabban Miskolcon találta magát. Egy tájépítész esetében ez nem marad sima költözködési kérdés. Látómezejébe bekerültek a dombok, a hegyek. Meg kellett szoknia a léptékváltást, megismerni a levegő, a széljárás, a vizek helyi természetét. Az együtt töltött nap alatt arra is rájöttem, hogy voltaképpen mindegy, mekkora a terület, amivel foglakozik. Láttam családi házhoz tervezett kerteket többfelé, barátságos faluközpontot pihenő parkkal Mikóházán, és nagyvonalúan megújított, modern, az ott élőknek újdonsága miatt is kedves városrészt Kazincbarcikán: valamennyi munkája olyan, mintha ott lakna ő is, azokkal együtt, akiknek a terveket készítette.

A kedvemért megtett körutazáskor Sára úgy figyelte a változásokat, a megvalósult, vagy elhagyott tájépítészeti megoldásokat, a parkot, a kertet, egy-egy szép virágkiültetést, vagy netán rosszul ápolt facsoportot, hogy láttam: ő valóban ismeri a tájat, ahol él és dolgozik. Minden szegletre emlékszik, nevükön szólítja a fákat, a virágokat és minden hiányzó elem fáj neki, mert tudja, mennyivel szebb és jobb lenne az arra járóknak, ha az eredeti javaslatainak valamennyi részlete teljesült volna. Néha olyan benyomásom támadt, mintha a növények is felismernék őt. Élőlények - úgy kell bánni velük: a csemetét kisgyerekként dédelgetni, a száz éves fát tudásáért megbecsülni, a cserjét, a sövényt szabadságában ápolni. A gyakorlatban persze ez sokkal összetettebb: szigorú szabályok és gondterhelt megrendelők határozzák meg a kereteket. Nem mindenki ismerheti például a búbosbankát, aki a légifelvételre, vagy a megrajzolt térképre ránéz és dönt. A tervek sosem vita nélkül valósulnak meg, olykor küzdeni is kell értük. Ez nemcsak az ő tapasztalata, hanem a szakma mindennapi gyakorlata. Mégis abban a meggyőződésben dolgozik, hogy a tájépítész változtathat az emberek gondolkodásmódján.





Dobos Sára munkamódszere a teljességre törekvés a tervezésben, a jobb gondolatok elismerése és elfogadása a fejlesztés közben, a finom módszerek alkalmazása az összhang megteremtése érdekében. Erről ő maga ezt írta: „Merjük az egész énünket átadni a feladat megoldásához! Engedjük, hogy átjárjon bennünket a hely szellemisége, hogy fel tudjuk fogni az élő tér inspirációit az alkotás öröméhez.”

Amikor Bardóczi Sándor elküldte választottam, Dobos Sára rövid bemutatását, ezt írta: Dobos Sára - egyik végvári vitézünk a tájépítészetben, Miskolcon él és dolgozik. … A füzérradványi kastélypark és a Lillafüredi függőkertek megújítása két olyan volumenű munkája volt az elmúlt években, amelyek miatt egyenként is kitüntetést érdemel.





Két dolgot tennék hozzá ehhez:  Dobos Sára eddig – tudtommal – egy elismerést kapott, ez az Építészeti Alkotói Díj volt 2013-ban, Miskolc városától.
És ami a végvári vitézséget illeti: a vitézséggel egyetértek. Segítségül hívom Balassi Bálint versének első sorait, mert azok Dobos Sára világáról is szólnak.

Balassi Bálint
Egy katonaének 

Vitézek! mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott1 kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mezõ jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.

Köszönöm Dobos Sárának az együtt töltött időt, mert nemcsak a latinul és magyarul egyaránt megszólított növények élményével lettem gazdagabb, hanem egy több száz évet átfogó időutazással is, a Károlyiak parkjától Kazincbarcika megvalósulásra váró főteréig. Az ÉV TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJ zsűrijének ezzel ajánlom figyelmébe Dobos Sára munkáit.

Budapest, 2016. április 26.
Ránki Júlia