A tervezés nélkülözhetetlen
Az épületeket meg kell tervezni.
A várost – például esetünkben: Budapestet –, s persze valamennyi településünket, régióinkat tervezni kell.
Ennek szükségességét semmilyen ideológiával, gazdasági magyarázattal, politikai szándékkal nem lehet helyettesíteni.
Kijelenthető, hogy e szükségletek kielégítéséhez nem rendelkezünk megfelelő apparátusokkal. A szakmai felsőfokú képzések híján vannak a vezérelvűségnek – nem „tervezés-centrikusak”. Az épületeket tervező szerveződések gazdasági alapúak, tehát nem eszmeiségek által határoltak, nem pontos szakmai specifikációk alakítják működésüket. Régióinkat – településeinket – városainkat (köztük a „főt”, Budapestet) nem tervezi senki – sem összefüggéseiben, átfogóan, sem társadalmi és gazdasági jövőkép szerint. És ez így van már húsz éve, sőt, ami előtte volt, azt is el-, le- és szétbontottuk.
A helyzetet észlelők száma fogy, az új elégedetlenkedők pedig nem „jól”, vagy nem eléggé elégedetlenek (nem azzal, amivel szemben kellene). Átalakulunk – tudomásul veszünk. Alkalmazkodunk – inkább önérvényesítünk. A „köz” sehol, csupán a teherviselésben.
Mit akarunk?
Portfóliókat? Vagy kapcsolódásokat (mondások és ellentmondások révén) – egymáshoz!?
Egy ország, térség építésztársadalma összefüggő képződmény (összetartozásokkal és különállásokkal).
Hogy képzeljük: leélhetők szakmai életeink e közösségi erő (a lehetőség) felismerése, kihasználása nélkül? Érdemes e „támasz” nélkül élni?
Hogyan éljük ki ezt a lappangó, eltaposott, feledett természetes igényünket?
Nyilvánosság
Válaszom: olyan építészeti (és azzal kapcsolatos) tervezéssel, mely széles szakmai nyilvánosságon alapszik.
A nyilvánosság az egyetlen közös szakmai kincsünk, a tervezés tanításának, épületeink és településeink tervezésének egyetlen objektív, a közt – társadalmunkat – szolgáló kiinduló pontja. Nagyfokú nyilvánosságra kell törekednünk (amely meghaladja a régi nagy tervezőirodák nyilvánosságát is), az intim részletező momentumoktól a nagyléptékű területrendezésig, a tervvázlatoktól a jogerős építési engedélyekig – mindenben.
Nyilvánosságra van szükség addig is, amíg nem megfelelő a „tervezés”-tanítás, amíg nincs fővárosunkat tervező szervezet. És nyilvánosságra, amiből ezekre az igényekre válaszaink megfogalmazódhatnak.
Röviden: teremtsük meg építészeti tervezéseink nyilvánosságát, annak internetes fórumát! (nem csevegéseink szó-beszédét, hanem tervgondolatainkét). Meggyőződésem, hogy e nélkül lassan elfelejtünk tervezni (a szó nemes értelmében), vagy meg se tanulunk. Tervezni: összefüggéseket, hálózatokat, funkciókat, élettereket, otthonokat (és nem végrehajtani kétes építési, fejlesztési szándékokat!), megfogalmazni társadalmi igényeket, jövőelképzeléseket. Rendszerbe illeszkedni! Ha nem tesszük: marad a pillanat, az elévülés (hiába az ehhez képest mérhetetlen mennyiségű társadalmi ráfordítás, építés).
Ki mit tervez?
A kérdés izgató (mert egyikőnknek sincs erről információja), ugyanakkor a válasz „beleegyezésre” vár, a nyilvánosságból fakadó beleegyezésre. Ez nagyobb védelmet nyújthat bármilyen szerzői jogi törvénynél, feloldást az elszigeteltségből. Tervezés közben általában közlékenyek vagyunk (még nem sejlenek fel kudarcaink). Legyen ennek begyakorlott állandó helye egy alkalmas internetes fórum: a részletező tervismertetések fóruma. Nyílt, állandó tervtanács-szerűség.
Részletes tervezési metodikák, építészeti vallomások a legapróbb műszaki megoldásokig. Szorongások és határozottságok, nyitottságok és zártságok. Akármilyen mozzanat, amely a tervezési folyamatba illik. Bátorítások kérése és megkapása, bizonyosságok hirdetése.
Az építészeti őszinteség fóruma (gondolkodásé az okoskodás helyett, indítványé az elvtelen kritika helyett, javaslaté az elutasítás helyett).
Mindig érdekes, mindig nézelődésre késztető megjelenés (melyhez képest minden nyomtatott kiadvány csupán megfagyott utórezgés tud lenni!).
Konkrét helye e fórumnak: „Építészfórum”? „Kupola” (adattár)? BÉK Honlap? Vagy mind egyszerre?
Mónus János építész