Találkozásom Axel Schultes-el
Beszélgetés Berlin építészetéről és a kortárs szobrászat kapcsolatáról
Meglepett, hogy az állandó elfoglaltságban szakított időt egy pohár vörösbor mellett arra, hogy Berlin építészetéről és a kortárs szobrászat kapcsolatáról beszélgessünk.
2002. június - júliusában, egy európai kiállítási körút utolsó állomásaként, Berlinben a Magyar Nagykövetségen állítottam ki építészeti ihletettségű üvegplasztikáimat. A kiállítást Kamel Louafi tájtervező, a Hannoveri Expo parkegyüttesének építésze nyitotta meg. A Kapu a Kapuban [Tor am Tor] című kiállításon az építészet szimbólumaként is megjelenő kisebb és nagyobb üveg kapuk egy tengelyre felfűzve vezették a látogató szemét, az élő háttérként néhány 100 méterre látható Brandenburgi Kapu felé.
A nyélszerűen kezdődődő parkban letett horizontális tömegű épület előtti fákhoz velem egyidőben kerékpárjukat támasztó, tetőtől talpig hófehérben ragyogó fiatal párra lettem figyelmes. A beton szürkés-fehérje és a homlokzati árnyékoló rendszer türkize már csak e mozgó, hófehér lebegésre várt. Ők nem tudhatták, hogy akaratukon kívül is az emberi lépték szerepét töltötték be a hatalmas, (10 méter fölötti) belmagasságú oszlopcsarnokban. Teátrális mozgásuk harmonikusan kapcsolódott a 29 darab, szabálytalanul elszórt, ragyogó fénylyukba fúródó oszlop rendjével. Ezek a huncutul befejeződő oszlopok úgy tűnnek, mintha nem lenne tartó szerepük, de az utolsó pillanatban egy keskeny nyaktaggal oldalra bekötve a födém szerkezetébe, mégiscsak átveszik ősi szerepüket. A tér valóban alárendelődött a szakralitás XXI. századi, ugyanakkor az egyiptomi építészet örök értékein nevelkedő elvárásainak. A megjelenő anyagok, a homok, a víz, a nyers beton és a fény a végső csendet fejezik ki, a hozzá kapcsolódó kápolna tiszta rendjével együtt.
Ez a meghatározó élmény inspirált, hogy szakmai találkozót beszéljek meg az építésszel.
Axel Schultes úrnak egyrészről az éppen Berlinben létező kiállításomról, másrészről a korábbi építészeti munkáimról küldtem anyagot. Ezek után a szokásos sztárallűröktől sem mentes vezető építészekre nem jellemző módon, szívesen hívott meg stúdiójába. A Tiergarten villanegyedében egy jugendstil épület saját tervezésben ráépített tetőszintjén találkoztunk. Valóban meglepett, hogy az állandó elfoglaltságban szakított időt egy pohár vörösbor mellett arra, hogy Berlin építészetéről és a kortárs szobrászat kapcsolatáról beszélgessünk. Elmondta, hogy náluk is sok külső szempont befolyásolja az építész munkáját és az épülethez tartozó szobrok kiválasztását. Így történt ez a Kancellária épületénél is. Nem volt vita közöttünk abban, hogy az amúgy is kellően vagy talán túlságosan is megmozgatott bejárati főhomlokzat elé egy Chillida által készített, túlburjánzó Corten-steel térplasztika nem volt a legszerencsésebb választás. Egészséges közvetlenségével, az üvegről, mint gazdag szobrászati eszközről beszélt. Beszélgetésünket azonban nem zártuk le.
Különös élmény volt a dél francia: Aix en Provence-i Vasarely Múzeumban (Fundation Vasarely) induló, Hannover fölötti Munsterben folytatódó, (4.Internationale Ausstellung Glasplastik und Garten), itt II. díjjal jutalmazott, majd Berlinben befejeződő európai kiállítási körút. Egyfajta felgyorsított felmérése volt ez egy itthoni, remeteségben formálódott üvegszobrászi kultúra nemzetközi összevetésben elfoglalt helyéről.
Bojti András
üvegszobrász
