Épületek/Középület
Táncoló földfalak – a Studio Anna Heringer Anandaloy épülete Bangladesben
2022.01.03. 18:39
Anna Heringer és stúdiója már sokadik projektjét valósítja meg a bangladesi Rudrapurban. A helyi közösség bevonásával, hagyományos építési módszerek és természetes építőanyagok alkalmazásával épített vályogházak közül a legújabb a 2020-ban átadott, lenyűgöző és tanulságos Anandaloy, melynek falai közt egy fogyatékkal élőket segítő intézmény és egy textil stúdió található.
Banglades északi, rurális régiójában, festői szépségű rizsültetvények és magas pálmafaerdők között találjuk Rudrapur faluját. Az apró, világtól elzárt településen turisták csak ritkán járnak, mégis sok építésznek és építészhallgatónak csenghet ismerősen. Itt épült ugyanis a németországi származású Anna Heringer és stúdiója által tervezett több épület is. Heringer az ökologikus, fenntartható, szociális építészet egyik világszerte is számontartott tervezője, aki 2006-ban, a Rudrapurban épült diplomaprojektjével (METI iskola) vált ismertté. Az épülettel az Aga Khan díjat is elnyerő tervező először 19 évesen járt, és élt egy éven keresztül Bangladesben. Ezt követően többször vissza-visszatért a faluba, megtanulta a helyi, bengáli nyelvet és szoros kapcsolatba került az ott lakókkal.
Építészként nemcsak házak tervezése, hanem a helyi közösség segítése, a környezetben fellelhető anyagok és a tradicionális építési módok alkalmazása érdekelte:
„Sok szép épülettel találkozhatunk, de úgy gondolom, hogy a szépség nem elég. Az építészetnek értéket, értelmet kell teremtenie az emberek számára. Emellett természetesen segítenie kell egy egészséges bolygó fenntartását és a szociális igazságosság elérését. Ezen folyamatokat szeretném és is segíteni a munkámon keresztül."
A régióban a vályog és a bambusz a két, építésre is használt, természetben fellelhető anyag, a bangladesiek is ebből építik lakóházaikat. Ezeket felhasználva akár nagyobb, többszintes, közösségi épületek is emelhetők, azonban nem mindegy, hogy milyen funkcióval. Heringer, a régióban tevékenykedő nemzetközi és helyi civil/segélyszervezetekkel is együtt dolgozva, főként az oktatásra és a közösségi élet segítésére koncentrált. Már említett első épülete egy általános iskola volt, amit 2008-ban egy villamossági ismereteket oktató intézmény (DESI Centre) követett, mely egyben az oktatók szállásépülete is. (Az elektromos áram egyébként Rudrapurban csak napelemeken keresztül érhető el, mivel kiépített hálózat a környéken nincs.) A DESI centrumot egy bangladesi és osztrák egyetemistákkal közösen szervezett építőtábor követte, aminek keretében három lakóház épült fel – szintén vályogból –, melyek a jövőben példaként szolgálhatnak a helyi családok számára.
Így jutunk el végül a 2020-ban átadott Anandaloy épülethez. Az alsó szintjén fogyatékkal élők központjának, az emelten pedig textilszövő stúdiónak helyet adó ház minden eddiginél nagyobb sikert hozott tervezőjének. Tavaly előtt ugyanis két neves nemzetközi elismerést, az Obel-díjat és a Philippe Rotthier-díjat is elnyerte vele. Nem véletlen; az Anandaloy melynek jelentése „Az igazi öröm helye" mind építészeti megvalósítását, mind programját tekintve példaértékű.
Banglades a világ egyik legszegényebb és legsűrűbben lakott országa. Az 1971 óta független állam India keleti csücskébe ékelődik, fővárosa a több mint 20 milliós Dakka. Rudrapur a fővárostól kb. 370 km-re északra található, Rangpur megyében. Az ország északi régióját, amelyet Banglades éléskamrájának is neveznek, a látóhatárig elhúzódó, vízzel elárasztott rizsföldek borítják. A hatalmas népsűrűség miatt azonban még ezeken a perifériás területeken is egymást érik a kisebb-nagyobb falvak, települések. A világnak olyan részén járunk, amelynek megismerésében már a Google Street View sem tud sokat segíteni; a pár elérhető panorámafotó pont Anna Heringer épületeihez közel készült.
Banglades ezen területén a fogyatékkal élők kevés intézményi segítségre számíthatnak. A családok általában isten megváltoztathatatlan akaratának vagy a karmának tulajdonítják ha sérült gyermek születik, és nincsenek tudatában annak, hogy bizonyos betegségek gyógyíthatók. Így az, hogy a stúdió munkájának köszönhetően egy fogyatékkal élőket gondozó intézmény nyílhatott meg, nagy változást jelent a környéken élőknek. Nem véletlen, hogy az épület egyik legmarkánsabb eleme a földszintről induló, az egész épületet körbefonó rámpa, ami kerekesszékesek számára is lehetővé teszi az emelet megközelítést. Kiemelt szerepe egyben az elfogadás/befogadás szimbólumává is teszi: a tervezők elmondása szerint már az építés során is sokan meglepődtek rajta, kérdezték, hogy miért van szükség rá. Ilyen módon a rámpa azon túl, hogy funkciót lát el, párbeszédre, és azon keresztül megértésre is ösztönöz.
A felső szinten található, az építészek és egy németországi textilműves által indított és vezetett Dipdii Textil stúdió szintén segítséget nyújt a helyieknek. Bár Bangladesben több különböző tradicionális textilkészítési és szövései technika is ismert, a munkahelyek nagy részét a nagyobb városokban található, külföldi nagyvállalatoknak termelő gyárak biztosítják. Így a vidéken élő asszonyoknak gyakran hosszú időre el kell hagyniuk szülőföldjüket, hogy munkába állhassanak. A textil stúdió azonban ezen a kis területen alternatívát jelent, ráadásul a hagyományos kézműves technikák fennmaradását is segíti.
Az épület – Heringer korábbi munkáihoz hasonlóan – helyben elérhető, természetes anyagokból áll. Falai kézzel rakott, teherhordó vályogfalak, a födémek, a tetőszerkezet és a korlátok pedig fából és bambuszból készültek. Az egyedüli kivételek az égetett tégla alapzat és lábazat (melyhez bizonyos anyagokat távolabbról szállítottak a helyszínre) és a felső tető fémlemez burkolata. Ezen szerkezeti elemek esetében azonban indokolt e megoldások alkalmazása, ugyanis a földépítés legfontosabb szabálya, hogy a falakat meg kell védeni a talajvíz és a csapadék káros hatásaitól. A felázás elkerülését a megemelt alapzat/lábazat, a falak védelmét pedig a nagy kinyúlású tetők biztosítják. Emellett a vályog erodálódására is ügyelni kell, ami a falakon lecsorgó víz sebességének csökkentését jelenti. Ez lehetséges a falszerkezetbe beépített, vízszintes, kiálló vízfogókkal és a vályog, szalma belekeverésével kialakított érdes felületével. A földfalak ettől függetlenül folyamatos tatarozásra szorulnak, de mi sem egyszerűbb: ha például megreped és letörik egy kis rész, nedvesítés után könnyen visszahelyezhető. Ha pedig az épületre a jövőben már nem volna szükség, anyagai könnyedén újrahasznosíthatók, sőt a fémlemez tető kivételével le is bomolhatnak a természetben.
