Szintén Bianka, Szigony János és Gazdag Gábor (PTE) a RELOAD hallgatói pályázatra beadott koncepciójukban egy olyan épületet terveztek, mely elősegíti az állami gondozásból kikerülő fiatalok társadalmi integrációját.
Meglévő épület újragondolása
Az átalakított átmeneti szálló és a tervezett épület funkcióját tekintve külön működik, de átjárható. A koncepció a meglévő épület működését magasabb szintre emeli, több közösségi, foglalkoztató funkcióval, mindemellett a privát szféra lehetőségének megteremtésével. A lift elbontásával és a rámpa áthelyezésével felszabadított belső udvarokhoz könnyűszerkezetes külső közlekedőrendszer társul, mely a keleti és a nyugati szárnyakban elhelyezett lakóblokkokhoz kapcsolódva idézi a pesti bérházak gangos lakásainak hangulatát. Az így kialakított folyosók egy zöld közösségi udvarra néznek. A lifteket az új és a meglévő épület között, a lichthofok helyére helyeztük, összekapcsolva ezáltal a két épületrészt.
A krízis helyiség (régi épület) és a lakóterek berendezését egy egyedileg tervezett „bútorcsalád" látja el. A bútorok a könnyű szétszedhetőségük és egyszerűségük miatt megfelelnek a higiéniás feltételeknek. Tervezés során a javíthatóság mellett fontos szempont volt a költséghatékonyság és az, hogy a kialakítás is az intimitást szolgálja. A krízis során használt pihenőbútorzat esetén, szerkezetüket tekintve acél vázalapra épített fabetétekkel határolt, barátságos használati tárgy megalkotása volt a cél.
Az új épületrész: társadalmi integrációt erősítő modell – USB Uncommon-Social-Balance
Az új épületrész egy integrációs modell bemutatása, mely az állami gondozásból kikerülő fiatalok szociális hátterének megerősítésére szolgál. Minden második hajléktalan fiatal az állami gondozásból kerül ki. A tervezett funkció célja olyan épületegység létrehozása, amely teret és lehetőséget biztosít olyan pályaorientációs programok, rendezvények és foglalkoztatások szervezésének, melyekkel lehetőség nyílik a tanult szakma fejlesztésére, egyéni képességek felmérésére. Feladat a munkaadókkal való együttműködés, a hiányszakmákra való felhívás, munkakapcsolatok, társas kapcsolatok kiépítése, mindezek által pedig a társadalomban való helytállás elősegítése és az utcán élés elkerülése.
Fontos a független életvitel fenntartási feltételeinek megteremtése, ezért a fő funkciókhoz lakhatási szolgáltatás kapcsolódik, ahol a lakók egyszemélyes lakókapszulákban tanulhatják az önálló háztartás működtetését. A lakhatás meghatározott ideig vehető igénybe, a piaci ár alatti bérleti díjért, amiért cserébe egy fiatalos, modern, nyugati mintára kollégiumszerű épületben történő elhelyezést kapnak.
Az új épületrész a meglévő épület szintenkénti belmagasságát tartja, egy főépületből és a hozzá kapcsolódó – hátsó udvarban elhelyezett – lakókapszulákból áll. A főépület zártsorú beépítést valósít meg és funkcionális rendjét tekintve kapcsolódik a meglévő épülethez, mellyel földszinti alaprajzában teljesen együttműködik.
A főépület egyszerű csonkolt kubusként jelenik meg, melynek homlokzatát a tájolás miatt szükséges perforált fém árnyékolók határozzák meg, melyek sínes rendszerben eltolhatók, így napszakhoz igazítható az árnyékolás mértéke. Az árnyékoláson kivetülő színek megegyeznek a lakókapszulákon használtakéval, utalva a belső udvar színes, fiatalos világára.
A földszinten egy nyitott porta fogadja a látogatókat és a lakókat. Segíti a tájékozódást valamint az épületben működtetett programok menedzselését. A lakókapszulák megközelíthetősége a fogadótéren keresztül történik, egy mai kornak megfelelő fiatalos környezetben. Itt találhatóak a fő közlekedőrendszerek, lehetőség van a meglévő épületbe való átjárásra és az ott működtetett tornatermi egység látogatására. A földszinten kapott helyet az orvosi rendelő, közvetlen utcaszinti megnyitással.
Pince szint koncepciója
A pince szint hasznosítására a déli szárnyban egy tornatermi egység lett kialakítva, melynek fő megközelítése az új épületből történik. Célja, egyrészről olyan funkció létrehozása mely – a sport és a közösség összetartó erejével – az árvaellátásból kikerült fiatalok társadalomba való rehabilitációját segíti. Másrészt az, hogy mindenki számára megnyíljon az épület, bevételi forráshoz juttatva az épületegységet. A pinceszinten található a gépészeti helyiség, a mosóhelyiségek, valamint – az átmeneti szálló lakói számára – az északi szárnyban elhelyezett, szabadidős tevékenységeknek helyet adó rekreációs helyiség.
A krízis helyiség és a földszint koncepciója – a régi épület
Fő funkcióját a hideg telek idején tölti be, emiatt fontos szempont, hogy a fennmaradó időben is jól használható térként működjön. Ennek megoldására belsőépítészeti eszközökkel egy könnyen átalakítható térrendszer valósul meg. A tér oldalfalán a krízis során használt pihenőbútorzat van, mely teljesen leválasztható. A fennmaradó terület krízismentes időszakban egyéni vagy csoportos foglalkoztatóként is működhet a beépített mobil válaszfalak használatával. Krízis idején, a lakók és dolgozók magánszférájának megőrzése érdekében az épület egyes részei lezárhatók, minimalizálva a találkozások színterét. A térhez kapcsolódik egy iroda, mely lehetőséget ad a szociális ellátás zavartalan működésére. A krízis helyiséghez vizesblokkok, terasz és minimális közösségi tér kapcsolódik, valamint a keleti belső udvar is elérhető innen. Ezeket a funkciókat a krízis múltával a lakók és dolgozók használják.
A látogatókat és a lakókat egy nyitott aula fogadja, amiben zárható kubusként helyezkedik el a könyvtár, olvasóterem és számítógépes helyiség együttese, melyek lehetővé teszik a közös kulturális időtöltést, impozáns térként nyitva meg az épület fogadóterét. Elválasztva a lakórésztől, az irodák egy egységként értelmezhetőek, közösségi terekkel, tárgyalóval, teakonyhával, öltözővel kiegészítve. A felügyeleti szobák a középső traktus félemeletein találhatóak. A könnyű megközelíthetőség miatt az akadálymentes lakószobák is itt kaptak helyet.
Workshop helyiség koncepciója – új épület
Az első emeleten egy workshop tér helyezkedik el, előadóval, foglalkoztatóval és barkácsolási lehetőséggel. A barkácsoló rész egy könnyűszerkezetes dobogóra lett elhelyezve, alatta könnyen kihúzható fiókokkal, melyek a bútorok tárolhatóságát biztosítják. Ebben a térben zajlanak a pályaorientációs programok, rendezvények és foglalkoztatások, ezért könnyen átrendezhető. Az ismeretanyagok hagyományostól eltérő módon történő átadását egy oldott, fiatalos hangulatú tér biztosítja. Az előadóterem lehetőséget ad kisebb külsős rendezvények, vagy fórumszerű összejövetelek megszervezésére.
Közösségi terek koncepciója – régi épület, első és második emelet
A szintek középpontjában akadálymentesen megközelíthető közösségi tér található. Kialakításának fő szempontja volt, hogy különböző számú csoportoknak tudjon teret biztosítani, minden lakó megtalálhassa a hangulatának megfelelő helyet. Ezen felül 12 vagy 24 fő befogadására alkalmas foglalkoztató vagy szabadidős térrész található itt, mely igény szerint rendezhető.
Szintén Bianka, Szigony János, Gazdag Gábor
Részlet a Bírálóbizottság értékeléséből
„A terv feldolgozása kimagasló. A szövegek, rajzok, axonometrikus részletek és látványtervek könnyen megérthetővé teszik a tervet. Az üres telek beépítése logikus. A meglévő épület traktusszélességét, udvar arányait folytató új épület jól illeszkedik a belvárosi épületszövetbe és az utcaképbe. Az átalakított épületben a bontások mértéktartóak, ami a projekt pénzügyi magvalósíthatósága szempontjából jó megközelítés. Az udvarok jól definiáltak, kontrollálhatók, jól kapcsolódnak a belső terekhez, és jól használható külső térrel gazdagítják a belsőt. A függőleges és vízszintes közlekedőrendszer átszervezése tiszta alaprajzi rendszert és átlátható működést eredményez. A terv több szobatípust, lakóegységet is kidolgoz részletesen, ami a privát és közösségi terek arányának helyes megválasztása mellett a terv nagy erénye. A szobákhoz tartozó vizesblokkokkal, a méretében és használatában is differenciált közösségi terekkel magas lakóminőséget biztosít a hajléktalan embereknek. Az új telken elhelyezett önálló lakásként működő lakóegységek a kiléptetés irányába tovább gazdagítják a szolgáltatások szintjét."
A BME Lakóépülettervezési Tanszék megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
szerk.: Fürdős Zsanett