Tatabánya új főtere – Szolgáltatóház és főtérrendezés Tatabányán

Új szolgáltatóház épült Tatabánya főterén, melynek megvalósítása során maga a tér is jelentősen megújult az M-Teampannon tervei nyomán. Gulyás Levente cikkében az egymásra rétegződött történeti előzményeket felfejtve mutatja be, hogy a különböző korszakok tervezési eszméi hogyan alakították a várost, és a friss beavatkozás hogyan kapcsolódik mindehhez.

A tatabányai Megyeháza főtér kivételes a maga nemében: négy oldalán négy különböző korszakban keletkezett épület határolja, a legutolsó, a Tatabányai Szolgáltatóház éppen most, 2023-ra készült el az M-Teampannon tervezésében. A mostani beavatkozás különlegességét az adja, hogy a Szolgáltatóházakhoz kapcsolódóan maga a tér is jelentősen megújult. A négy korszakkal négy városépítészeti felfogás esszenciája találkozik a város közepén egy egységben, amelyek városalkotó szerepe korántsem csak a főtéren éreztették hatásukat. Hogy megértsük a legutóbbi beavatkozás jelentőségét, fel kell fejtenünk, hogyan alakították az egymásra rétegződő korok az egykori bányászváros képét.

Sok kis községből szalagváros

Tatabánya mai decentralizált központja az Újvárosban az ’50-es évektől kezdve egymást követő nagy tervek félbemaradt megvalósításának eredményeként állt elő. Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida és Tatabánya 1947-es egyesülésével az új város, Tatabánya központja először Felsőgallára kerül, majd az ’50-es években a Gerecse és Tatabánya-alsó vasútállomás közötti sávon kiépülni kezdett Újvárosba helyezik át, ahol ezután a közigazgatási-, kereskedelmi-, és adminisztratív központ működött, a bányászat és így a gazdasági központ továbbra is az Óvárosban maradt.

1950 után az új városközpontnak a hat település egyesüléséből egy feldarabolódott feladatkört kellett egybefognia először mint megyei város, majd mint Komárom megye székhelye. Az ’50-es évek első felében a VÁTI számos, fejleszteni kívánt város grandiózus szocialista rendezési tervét készítette el, köztük Sztálinvárosét, Miskolcét és Tatabányáét. Az egykor külön kötetet is érdemlő fejlesztéseket három tervező vitte a tervezőirodán belül, Weiner Tibor (Sztálinváros), Valentiny Károly (Miskolc) és Visontai Miklós (Tatabánya).[1] Visontai szocreál várostervezési jegyeket mutató terve az 1-es főút és a vasút közötti újvárosi sávot építi be, hossza mentén a területet két részre vágó sugárúttal (Komáromi út), egy szimmetrikus városközponti kompozíciót téve az előbbi és a Bánhida-Turul-szobor által kifeszített axis találkozásához. A központ két oldalán kialakuló derékszögű utcahálózatba a szocreálra jellemző keretes beépítések kerültek volna. Az 1950-től 1975-re 45-ről 75 ezer főre prognosztizált 30 ezres lakosságnövekedésnek szerettek volna lakhatást biztosítani az új városrészben. A Vértesszőlőstől Alsógalláig tartó három kilométer széles és fél kilométer mély területen a központtól balra kettő, jobbra pedig három alközpontot tartalmaztak a tervek.

Visontai tervének fogadtatása nem volt egyöntetűen pozitív, egy 1955-ben a Magyar Építőművészetben megjelent, akkori városépítészeti fejleményeket értékelő írásában Perényi Imre a történeti formák öncélú utánzásának hasonlóan káros ellenpárjaként mutatja be Tatabánya Újváros rendezési tervét. Kritikájában bírálja a terv axiális, merev, szimmetrikus kompozíciós jellegét, úgy érvelve, hogy ez a XIX. századi francia városépítészetre jellemző kép sokkal inkább a Szovjetunióban hagyomány, itthoni hely- és tájidegenségével inkább színpadias hatást kelt.

Az először KÖZTI-s, majd később LAKÓTERV-es főépítész Károlyi Antal a Visontai által elképzelt beépítés 2-3 emeletes, többfunkciós sávházaiból többet is tervezett az ’50-es évek első felében. Károlyi mellett Scultéty János is tervezett épületet az Újvárosi szocreál házak közül: a Visontai-féle monumentalitásra törekvő főtér kezdő darabját, a később folytatás híján a szocreál kompozícióból önmagában maradt Megyei Tanácsházát, amely a főtér baloldali térfala lett. Visontai valóban túlzónak ható tervében a turul szoborra nézően szerveződött volna a nagyléptékű főtér kompozíció. A Tanácsháza után a tengely túloldalán a Városi Tanács pártháza kapott volna helyet, amelyet a középpontban levő Kultúrház bal oldalán a Bányatröszt, a pártház oldalán pedig a Bíróság épülete követett volna. Scultéty épülete a megvalósult ’50-es évekbeli beépítéseknek méltó képviselője lett, arányos tömegképzése, higgadt homlokzata a mai tér-kép egyik legerősebb tagjává emeli.

A szocialista főtér továbbépítése

A főtér tekintetében a következő lépcsőfok az 1960-as évek végén Mandel Tamás[2] egész központot, azaz az Álmos vezér útja – Komáromi utca – Győri út által közrefogott területet magába foglaló rendezési terve, ami a főtéren magában maradt Tanácsházát és a terep lejtését vette alapul. Mandel nagy ötlete a központ kétszintessé tétele volt: kihasználva a Gerecse felé való emelkedést, a Tanácsháza bejáratától indulva egy olyan tengelyt húzott végig a központon keresztül a vasúttal és a Győri úttal párhuzamosan, aminek a hegy felőli oldalán a tengely szintjéről induló többemeletes házak, míg a vasút felől a tengelyhez képest egy emelettel alacsonyabban kezdődő,  egy-két szintes szolgáltatóházak lettek elhelyezve. Így lett a Megyei Tanácsház után a főtéri kompozíció főszereplője Mandel L-alakú Városi Párt- és Tanácsházája, ami mellől a sétálóutca tengelye indul. A sorban következő elem a korzón a Vértes Áruház, vele szemben a ’77-ben emelt, a Komáromi út ferdeségét lépcsőzetesen felvevő Árpád Hotel, majd a Nemzeti Kincstár téglaburkolatos épülete.

A kétszintes elképzelés Újváros földrajzi elhelyezkedését használta ki, Tatabányának azt az előnyét, miszerint hiába van többszörösen elvágva a Gerecse felől nyugat fele Bánhidáig a város, a Turultól indulva különböző kilátópontokon folyamatos vizuális kapcsolat van az egymástól elválasztott részek között, így oldva a Budapest-Bécs közlekedési vonal közelségéből fakadó hátrányokat. A Mandel általi elképzelés azonban tartogatott egy nem kívánt városépítészeti következményt, a terület túlságosan a belső tengelyre koncentrál, a vasút felőli szolgáltatóegységeknek a Győri út felől történik a feltöltése, aminek az lett a következménye, hogy a város többi részével érintkező Győri út felől a hátát mutatja a beépítés.

Van azonban egy másik szempont is, ami mentén – minden előnye ellenére – kritizálni lehet a beépítést. Kubinszky Mihály 1977-ben, több évvel az együttes megvalósulása után a beépítés – általa orvosolhatónak tartott – hibáira hívta fel a figyelmet. A szakíró, miközben alapvetően üdvözölte a szimmetriából kimozdított főteret, alapvetően a tömör(ebb) beépítésből fakadó zárt utcaképet hiányolta. Annyiban mindenképpen igaza lehet Kubinszkynek, hogy a tengely mentén kétoldalt egymást ritmusosan követő épületek sorából adódóan, a főtérrel közel megegyező léptékű teresedéseket hagy a szabadonálló épületek körül, így mintha nem találná saját fókuszát a központ. Kubinszky szerint az segíthet a későbbiekben a beépítésen, ha "tömör látványú beépítésekkel egészítenék ki a városközpontot". Szerinte "a városközpontból kiinduló régi felvonulási tengely helyett a meglévő maghoz illeszkedve kell új kiegészítéseket koncipiálni", mint amilyen Mandel L-alakú Pártháza, emellett sürgeti a városhoz nem méltó megérkezést biztosító vasúti pályaudvar helyzetének mielőbbi rendezését.[3]

Elválasztva

1972-től kezdve a vasúttól délnyugatra levő területeken felépítették a Dózsakerti lakótelepet, így még inkább szembetűnővé vált Újváros és Tatabánya többi, a vasút másik oldalán levő terület kettéválasztottsága. Az első komolyabb lépés a helyzet javítására az 1989-re elkészült, LAKÓTERV-es Virág Csaba által tervezett KONZUM Üzletközpont, amelyhez vezető gyalogos felüljáró kötötte volna össze a vasúti megálló fölött Újvárost Dózsakerttel. A gyalogos híd végül csak az üzletközpont oldalára vitt át, a klasszikus recept szerint egy boltsoron végig vezetve a munkából hazaérkezőket, egyben egy térszín alá süllyesztett agora teret kínálva a város központi részén. A Virág-féle ház megemelt vezérszintjével jól játszotta ki az egykor a Mandel által is megérzett vertikális mozgásokból fakadó városépítészeti lehetőséget, a vonatból megérkező utasok magukat a piac-csarnok galériáján találva, a lenti árukat szemlélve haladhatnak tovább a városközpont felé. Az épületből kiérve ugyanakkor megint tanácstalanná vált az ember, ugyanis egy újabb leküzdendő akadállyal, a Győri úttal találta magát szembe.

Virág Csaba még a KONZUM-ot megelőzően, megbízást kapott az újvárosi együttes Mandel utáni rendezésére, befejezésére. Virág 1986-os írásában kifejti, – Kubinszky megállapításával összhangban – hogy céljuk a központ területeinek beépítési és használati intenzitásának növelése, hogy "urbánus hangulat alakuljon ki", azaz az embereknek legyen kedve itt sétálni, lenni, ellentétben az akkori szellős beépítéssel, ami "nem ad lehetőséget az őgyelgésre", amin csak átrohanni tudnak az emberek.[4] Virágék megbízásuk alapján is főleg a központ déli felének a város többi részével való összenyitásával való lehetőségeit keresték. Ennek keretében született meg Tatabánya-alsó vasútállomással egybeépítve a KONZUM, amelyet a délnyugati irányba nyitott, lelépcsőző főtér folytatásaként, azzal egy L-alakot bezáró teresedés lezárásaként képzeltek el. További ilyen irányú kapcsolatot elősegítő beruházás volt az újvárosi központ délkeleti lezárásaként a mind a Győri, mind a Komáromi út felé kommunikáló Közművelődés Háza. A keskeny, hosszú művelődési ház a terület Győri út felőli oldalán, egy új, az út mentén végigfutó sáv kialakulására erősített rá, ami azért lett hasznos a későbbiekben, mert annak beépítésével a központ Győri út felé történő korrekt lezárás mellett egy új, középső feltöltő út irányába kerülhetnek a már említett, a belső korzóhoz képest egy szinttel lejjebb kezdődő kereskedelmi egységek feltöltő részei.  A LAKÓTERV-es javaslat emellett kiemeli, hogy az eddigi gyakorlattal szemben a városnak kellően körvonalazódó funkciók híján nem érdemes városépítészeti szinten konkrét épületkontúrokat javasolni, ehelyett – az akkori strukturalista elképzeléseknek megfelelően – egy később kitölthető négyzethálós rács felhúzásával és az építési paraméterek meghatározásával kellően meg lehet határozni a jelenleg üresen maradt részek későbbi sűrítésének mértékét.

Szolgáltatóház a főtéren

2016-ban kezdődik el az M-Teampannon tervezőiroda által a Megyeháza tér rendezésének és délnyugati oldalának határaként a Szolgáltatóházak épületeinek tervezése. A koncepció szerint az eddig csak nevében Megyeháza tér valóban térré válhat: a Mandel Tamás által kitalált kétszintes főtér-koncepciót kihasználva a Scultéty-féle Megyeháza, a Mandel-féle Városháza és a Hollay György által jegyzett egykori Vértes áruház által határolt parkolóterület fölé egy új térszín kerül a Győri úttal párhuzamos központi tengellyel egy szinten, ezzel az ott található korzó L-alakba kifut a Győri útig a vasútállomás irányába. A KONZUM és a főtér közé így – egy kisebb, toronyszerű és egy laposabb, lepényszerű tömeggel – beékelődő új szolgáltatóház kissé betömi a főtértől Virágék vasútállomásáig húzódó teret. Habár a térről ezután valóban nem lehet látni a KONZUM épületét, az új szolgáltatóház egy másfajta stratégiát választva akarja beinvitálni a központ szívébe a városba érkezőket: az új ház először felhívja magára, a városközpont új kapujára a figyelmet, majd a beáramlást két tömeggel megszűrve enged maga mögé az új városi köztérre. Ez a viselkedés egybecseng a Virág Csaba által negyven évvel ezelőtt szorgalmazott beavatkozásokkal: további kiegészítésekkel sűríteni az itt található tömegeket, fokozni az intenzitást.

A beruházás eredetileg magántulajdonrésszel indult, a bizonytalan megtérülés miatt azonban később egyedül maradt finanszírozóként a város. Ennek eredményeként a műszaki tartalom csökkenése miatt az eredetileg három és négy szinttel a megemelt térszín fölé emelkedő épületekből lekerült két-két emelet, amelyek így jelen állapotukban egy, illetve két szintesek lettek a főtér irányából. Lehet, hogy az épületek szempontjából kedvezőtlen következményekkel járt a magasságcsökkenés, városépítészeti szempontból azonban jobban járt a város. A kétszintes főtér lépcsőzetessége az együttes belsejében is maximum két-, de inkább egyszintes tömegeket engedett meg a lejtés irányába, amely által így, a másik oldalon magasabb tömegekkel együtt jobban érzékeltette a város lejtéséből fakadó téri játékot. Ez az új főtér esetében most hasonlóan alakult, míg a Városháza a beépítés északkeleti oldalán négy szinttel magasodik a tér fölé, addig az új szolgáltatóház egy, illetve két emelettel teszi ezt meg, ezzel éreztetve a belsőben a beépítésen kívüli terepviszonyokat.

Ezzel együtt azonban az egyik, a Szolgáltatóház épületeit érintő kritika is a magasságcsökkenéshez kapcsolódóan érheti a tervezőket. Érthető módon szokatlan volt az építészek számára "lefejezve" látniuk a műszaki tartalom csökkentése után az újonnan kialakult háztömegeket. Ettől függetlenül, mivel az így kialakuló tömeg már egy teljesen más helyzetet eredményezett, hiábavalóvá vált az egykori magasságokhoz "felérni" az új kialakítással. Ennek ellenére a ház korábbi változatának mementójaként egy tömegében és a térről nézve az egyszintes épület léptékéhez aránytalanul nagy terpesztett lemezes korona került az épületre. Ez a megoldás a laposabb épület esetében zavaró, azonban valamelyest ezt is árnyalja, hogy a ház tetején végigfutó rács az épület vasútállomáshoz közeli felére a kilátóterasszal rendelkező kávézó pergolájává szelídül. Így egy másik, a város fekvéséből fakadó sajátosság érvényesülhet a főtérről is megközelíthetően: a már korábban említett, közlekedővonalak fölötti kilátások, átlátások.

A két épület jól reagálja le, értőn tükrözi vissza Újváros szalagváros jellegét. A többszörösen jelenlevő, forgalmas közlekedési útvonal mellett egyaránt tudnak érvényesülni áramvonalasan lekerekített vonalaik, valamint az utak felé a déli oldalon árnyékoló, mozgatható lamelláik. A vertikálisan kis mozgásokkal lépcsőző Újvárosban jól emeli ki a Szolgáltatóház horizontalitását a torta-szerűen építkező tömegeinek ellipszis-szerű szintjein végigfutó, az épület mögött látható mészkő hegy karsztvonalait idéző betonpárkányzat.

Az egykori Megyeháza tér valós léptéke akkor vált nyilvánvalóvá, amikor elkészült ezúttal parkoló autók nélküli, megemelt mása. A Városháza és a Szolgáltatóház közötti távolság még a Hajnal Építésziroda által 1998-ban tervezett bankfiók pavilonnal kiegészülve is tetemes, így mindenképpen oldani kellett valahogy az új tér "tiszta lap" jellegét, amit a tervezők, a tájépítész csapattal kiegészülve, a téren elszórt különböző objektumokkal oldottak meg. Ilyenek egyrészt a Szolgáltatóház tömegeit idéző, azok kicsinyített másaiként megfogalmazott liftpavilonok. Egy másik ilyen eszköz az egyelőre csak terv szinten létező, nyári felmelegedések és kápráztató visszatükröződések ellen alkalmazott vitorlás árnyékolás a téren, elsősorban a Szolgáltatóház közvetlen közelében, melynek megvalósítása egyelőre még várat magára. A harmadik elem, amely hasonlóan a pavilonokkal a Szolgáltatóházzal való rokonságát erősíti az új köztérnek, az új házak vonalvezetésére emlékeztető szabálytalan foltok, melyeknek két fajtájával találkozhatunk a téren. Az egyik esetben zöld kiemelések a szélükön leülőkkel, a máskor azonban lyukak a téren, amik átlátásokat engednek a lenti világ felé. Ezekből eredetileg két nagyobb volt, az egyik az egykori pártparkolóból a Hajnalék által áruházzá alakított parkoló bejáratánál, ami a tér megemelésével föld alá került. A másik a tér szélén a mélygarázs bejáratánál, ahol az eredeti téren levő fák a lyukon keresztül az új tér zöldjei közé tartozhatnak. Ezekből az utóbbi tudott megvalósulni, az áruházi áttörésből végül a másik típusú zöld sziget lett.

A tér a széleken is jól ízesülve, kifejezetten megnyugtatóan csatlakozik a városszövethez. A szocreál stílusú Megyeháza mentén lassan emelkedő sétánytól tisztes távolságban nem túl erősen lejtő füves rézsü választja el a teret, amely a Megyeháza bejáratához érve pár lépcsőfok híján felér az új tér szintjére. A másik oldalon, az egykori Vértes Áruház oldalán az eredeti téren levő fákat lombkorona sétány módjára kerülgeti a Szolgáltatóház előregyártott betonpárkánya folytatásaként a megemelt térszín egy szint magasan futó széle.

Zárásul Kubinszky Mihály ’77-es cikkének zárógondolatait idézném: