Közélet, hírek

Tavaszmező6: közösségi részvételen alapuló tervezés

2008.12.02. 12:11

A Roma Parlament és a szomszédos Műteremház megmentésére és hasznosítására fogtak össze civilek. A Tavaszmező6 civil összefogás közösségi részvételen alapuló tervezéssel képzeli el a hosszútávon is fenntartható Fővárosi Roma Művészeti Központ létrehozását. Az építészet és aktivizmus fókusztémában röviden áttekintjük mi minden történt nyár óta a két épület történetében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal augusztus végén ideiglenes műemléki védelem alá helyezte a Roma Parlament és a József utcai Műteremház épületét.

Időközben megalakult a Tavaszmező6 civil összefogás, amely a két épület megmentését tűzte ki céljául. A civilek szerint az épületegyüttes kiválóan alkalmas a Roma Parlament által kialakított színházi-, művészeti-, oktató és jogvédő tevékenység folytatására és továbbfejlesztésére. A civilek kezdeményezik, hogy a Tavaszmező 6. szám alatti épületben Fővárosi Roma Művészeti Központ jöjjön létre.

 


 

Közben a józsefvárosi önkormányzat vezetői szeptemberi nyilatkozatukban tudatták, hogy „a kerület támogatja, és minden erejével segíti a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal törekvéseit. Egyetért azzal, hogy készüljön el egy örökségvédelmi értékleltár, mely meghatározó alapja lesz a kerületi értékvédelmi munkáknak”.

A KÖH Védetté Nyilvánítási Bizottsága novemberi ülésén a József utca 37. és a Tavaszmező utca 6. számú épületek műemléki védési javaslatának támogatása mellett döntött – tudtuk meg Gömöry Judittól, a KÖH védési osztályának munkatársától. „Ez azt jelenti, hogy hamarosan elkészítjük a dokumentációt, és azt a KÖH elnöke – sok más javaslattal együtt – az oktatási és kulturális miniszter elé terjeszti rendelethozatalra” – fogalmazott Gömöry Judit. A KÖH és a VIII. kerületi önkormányzat tárgyalásokat kezdett az épület védetté nyilvánításával és a jövőbeli lehetséges építészeti kialakítással, felújítással kapcsolatban.

Gömöry Judit a Tavaszmező utca 6., azaz a Roma Parlament épületével kapcsolatban elmondta, hogy Kölber Dezső készítette el a lépcsőház mennyezeti freskóját, aki Lotz Károly műhelyében Róth Miksa üvegművessel dolgozott együtt rendszeresen. A ma fennálló egy emeletes utcai épület 1896-ban épült ki, a korábbi földszintes ház befoglalásával. A terveket Kauser Gyula építőmester készítette. Ekkor készült az emeleti, beépített faszerkezetes folyosó is. A 20. század folyamán az utcai épületen komolyabb változtatás nem történt, csupán az 1950-es években néhány lakásban változtattak a belső elrendezésen.

 


 

A József utca 37. szám alatti műteremház 1898-ban épült a telek jobb oldalára, Kauser Gyula tervei szerint, kőfaragó-műhely céljára. Homlokzata és alaprajza gyakorlatilag máig változatlanul maradt fenn – leszámítva néhány újonnan elhelyezett műanyag ablakot. A telken ekkor L alaprajzú, hosszan elnyúló, oldalszárnyas épületkomplexum állt, melyet a ma ott álló bérház építésekor elbontottak. 1899-ben Seenger Béla tulajdonos építtette fel a ma is látható L alaprajzú, háromemeletes bérházat, a tervek készítője Schomann Antal építőmester volt.

A civilek a november 26-ai, józsefvárosi közmeghallgatáson szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy a Tavaszmező utca 6. szám alatti épületben kialakítandó fővárosi roma kulturális központ, a József utca 37. szám alatti Műteremházzal együttműködve, a civilek által kezdeményezett közösségi részvételen alapuló tervezési folyamattal elindulhat, és erre legalább fél év áll rendelkezésükre. A civil bevonással közösségi tervezésű hasznosításra vonatkozó szóbeli ígéretet Juharos Róbert, az önkormányzat városfejlesztési tanácsnoka, és Alföldi György, a Rév8 vezetője tette – tudtuk meg Fekete Hajnaltól, a Tavaszmező6 civil kezdeményezés egyik szervezőjétől. Az Építészfórum megkereste Alföldi Györgyöt, aki nekünk is megerősítette a civileknek tett szóbeli ígéretet. A Rév8 vezetője elmondta, hogy támogatják a civil kezdeményezést, és a Rév8 együtt kíván működni a tervezési folyamatban. A civilek természetesen írásbeli megerősítést szeretnének. Ezután megkezdődhet a közös munka.

Biczó Gabriella