Közélet, hírek

Távol-keleti stílusban építkeznek a József Attila-lakótelep közepén

2021.09.28. 10:00

Annyi biztos, hogy unikális lesz az új jövevény a lakótelep 1950-es és 1980-as évek között épült tömbjei között. Az 1991 óta működő Tan Kapuja Buddhista Egyház új épülete az Art1st Design Studio tervei alapján épül majd a Csengettyű utcában.

A főiskola új épületének kivitelezése még halad, a fejlesztést 2020 őszén kezdték meg. Az épület a jövőben a Tan Kapuja Buddhista Egyház Börzsönyi utcai épülete mellett az intézmény irodájának, gyakorló termeinek, a Buddha FM stúdiójának, konyhájának, az ebédlőnek és újabb tantermeknek fog otthonadni. Az új épület a volt Csengettyű utcai kollégium épülete helyén áll majd. 

A látványtervek alapján egy kifejezetten keleties jellegű, oktatási és egyházi szempontokat figyelembe vevő architektúráról lesz szó, mely a textúrákat, színeket tekintve a kortárs trendekre is szeretne reflektálni. A terveket az iskola honlapja szerint az Art1st Design Studio Kft. jegyzi Taraczky Dániel vezetésével.

A kezdeti ütemezés szerint az épületet idén szeptemberben adták volna át, az építkezés azonban még jelenleg is zajlik.