Épülettervek/Hallgatói terv

Teaház - Pécs, Kórház tér

2006.11.20. 11:24



2006-ban MÉSZ-MÉK Diplomadíjban részesült Csízy László munkája.


 

„[...] (a nyugat) olyan, mint a virágon időző méhecske, átrepül a szirmon és elviszi a nektárt, pedig a rózsát a szár és a levél, a szín és az illat együtt jelenti, s ezek múlásán a fülemüle szomorúan dalol.
Hagyd a talizmánt, az illatot és a színt, búcsúzz el a formától, és csak a jelentésre figyelj.” /Dzsávidnáme, 1932/

 

 

 

 
 
 

A történelmi és kulturális sokszínűség akkor válhat értékké, ha annak hagyatéka többé-kevésbé összegezhető. A különböző áttételek ösztönös és megismerhető rétegei fokozatosan tárulkoznak fel. Nem lehet, és nem is cél mindent megérteni, vagy végigvezetni valamilyen logikai íven. A hangsúly keresése, a fókuszpontok kijelölése azonban, már lehet valós cél. Egy város életében így nyerhet jelentőséget egy emlékmű, múzeum, vagy egy szépen burkolt tér, egy teázó. Így forrhatnak egybe a múlt elszórt töredékei a jelenkor mindennapjaival.

 
 
 

A Kórház tér felől nyíló, volt tűzoltósági udvar felújított formában folytatná mai életét. Együtt az új épülettel és a megtámasztott városfallal, egy tágabb értelemben vett szövetet egészítenek ki. A kötődés mind időbeli, mind tartalmi és térbeli dimenzióban megy végbe. A rétegzettség és részletezettség folyamatos párbeszéde, mely szükségképpen összetett üzenetet hordoz. A kutatás és egyensúlykeresés útján a még oly távolinak tűnő iszlám kultúra is közelebb visz saját kultúránk, identitásunk megértéséhez.

 

 
 
 
 
 
 

Az épület rövid ismertetése

 
 
 
 

A terv egy építészeti kísérlet, mely rendezni kívánja viszonyunkat közös múltunk emlékeivel. Egy kortárs építészeti viselkedést hangsúlyoz, mely az adott környezet, vagy műemlék lényegével vállal közösséget és nem annak formai jegyeit fogalmazza át, vagy újra. Az építészeti értéknek legmegfelelőbb építéstechnológiákat alkalmazva, felhasználva a kutatás elméleti és műhely gyakorlati eredményeit.

 
 

A teaház különleges hely, ahol az illatok és ízek kombinációja varázslatos atmoszférát teremt. A nyugalom szigete, mely ideális hely beszélgetésekhez, vagy gondolataink összegereblyézéséhez. A külső és belső tér, a bútorok felületei a tapintást teszik kellemessé. A tükörsimára polírozott bútorlapoktól a rusztikus téglafelületen át, az érdes betonfelületig vezet az út. A látás, mint ötödik érzékelés szintén fontos. A díszítés és a színek visszafogottan jelennek meg, mind több teret adva a titokzatos fénynek. Az épülethez közeledve a betonba épített üveglemezek csupán díszítő csíknak tűnnek. A kettős kéreg közt sétálva már különös hatásúak. A keskeny vágások közt beáramló fény az egyszerű teret átalakítja. Mégis közel lépve és a lemezbe kukucskálva történik meg a varázslat. Az öntükröződés miatt a rideg, tömör külső kéreg elbomlik, egy azelőtt nem létező, nem érzékelhető, végtelen fényes tér jelenik meg. A szemeink előtt lezajló jelenség átértelmezi a kettős kéreg szerepét.

 
 

A teraszra érve a tekintetet szükségszerűen az égre vetjük. Nem egy résekkel, ablakokkal tagolt kilátóra érünk, hanem egy újabb meditációs térbe, melynek fő ereje az éggel való kapcsolat. Ezért válik a padló burkolata is azonossá a falakéval, hogy együttes homogenitásuk a tekintetet az ég felé irányítsa.

 
 

A vasbeton igazi „mai” anyag, annak ellenére, hogy fő összetevőit már évezredek óta használják. Monolit jellege, felületi homogenitása, megfelelően absztrakt üzenettel bír. A vasbetonra bízva a mai kor üzenetét, a minimalizmus jegyében. Együttélése az üveggel hihetetlen mély esztétikai és tartalmi harmóniát mutat. A két anyag épületfizikai és egyéb tulajdonságai kedvező alapot adnak a sokszínű kísérletezésnek.

 
 

A másik fő anyag a tégla. Rusztikus megjelenése és patinásodó tulajdonsága mellett, önmagában hordozza az emberi kéz által alkotott jellegét. A sok azonos elem egyenként nyeri el helyét egy önmagánál összetettebb rendszerben. Harmonikus, homogén hangulatot nyújt, kellemes közötte tartózkodni, megtapintani.

 

Az építészet számára rendkívül fontos a különböző anyagok és azok társításának vizsgálata. Az innovatív törekvések nélkülözhetetlenek, gondolataink megfogalmazásához, és az adott problémákra adott válaszaink megtalálásához.


 


Diplomázó: Csízy László Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Diplomaterv címe: Pécs, Kórház tér – Teaház
Tanszék: Középülettervezési Tanszék 
Konzulensek:
Építészet: Sugár Péter DLA
Épületszerkezetek: Dr. Becker Gábor 
Tartószerkezetek: Deák György
Épületvillamosság: Dr. Majoros András
Épületgépészet: Dr. Kontra Jenő
Építéskivitelezés: Füstös Attila
Opponencia: Vikár András DLA