Szezonális örökség című cikksorozatunk e havi részében a Balaton-part épített örökségének egy kevésbé látványos, ám annál fontosabb szegletét vizsgálja Wettstein Domonkos. Nevezetesen Kaáli Nagy Dezső kultúrmérnök munkásságát, akinek nevéhez többek között a balatoni kikötők és partvédművek kialakítása fűződik.
„Talán hihetetlennek látszik, hogy a mi bájos kis Balatonunkon, a viziépítmények tervezése problematikusabb, mint a tengeren, mert míg a tengeren a tervezőnek csak a hullámokkal kell számolni, addig a Balatonnál nagyon is figyelembe kell venni a jégviszonyokat."[1]
(Kaáli Nagy Dezső, 1932)
Az adriai tengerpart elvesztését követően a Balaton-part látványos átalakuláson ment keresztül, hiszen az új határok közé szorult ország turizmusának figyelme a tóra összpontosult. A vízpartok látványát azonban nemcsak a korszakban felépült épületek, de a nagyvonalú mérnöki alkotások is jelentősen formálták. Kaáli Nagy Dezső (1868-1940) kultúrmérnök meghatározó szerepet játszott a tópart korai fejlesztésében, innovatív megoldásai pedig nemzetközi horizonton is jelentős eredménynek számítottak. Az ő nevéhez fűződnek a balatoni kikötők és partvédművek építkezései, de sokoldalú alkotótevékenységét mutatja, hogy épületek tervezésében és a magyar Lidó fürdőtelepének rendezésben is szerepet vállalt.
Munkásságáról Matyikó Sebestyén József életrajzi könyve mellett egy nemrég előkerült archív képanyag is tanúskodik. Néhány évvel ezelőtt fedezték fel ugyanis a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) siófoki archívumában rejlő korabeli fénykép anyagot, amely a Kaáli Nagy Dezső által alapított és vezetett Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségének tevékenységét dokumentálta.[2] A fekete-fehér fényképnegatívokat a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum digitalizálta és közzétette a Fortepan nyilvános felületén. A felvételek többségét vélhetően maga Kaáli Nagy Dezső készítette. Érdemes a tópart mai formáját meghatározó alkotó tevékenységét részletesebben is megismernünk.
Kaáli Nagy Dezső a Balaton vidékétől távol, a Szilágy megyei Krasznán született.[3] A Műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1896-ban, ezt követően előbb Budapesten az I. kerületi kultúrmérnöki irodában, majd szülőföldjéhez közelebb költözve, Aradon, a folyammérnöki hivatalnál volt napidíjas mérnök. 1900-1908 között a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatal munkatársaként, majd a Sióbereki Társulat miniszteri biztosa mellé kirendelt munkavezető szakértőként dolgozott. Ekkor kezdett el a Balaton kérdésével is foglalkozni.
Az Országos Vízépítési Hivatal 1911-ben döntött több más mérnöki hivatal felállítása mellett egy, külön a Balaton mérnöki feladatait szolgáló hivatal, a Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségének létrehozásáról is. Kaáli Nagy Dezső 1912. január 1-jén kapott megbízást a hivatal megszervezésére, amelyet 1934-ig vezetett. A közel két évtizeden át végzett alkotó és szervező munka lenyomatát a balatoni kikötők és partvédművek ma is őrzik. Irányításával jelentős építkezések indultak el: ekkor alakították ki Siófoki, Földvár, Szemes, Boglár, Lelle, Fonyód, Révfülöp, Tihany, Alsóörs és Kenese ma ismert kikötőit. A kikötőhálózatnak köszönhetően új lendületet vett a hajózás és a vitorlássport a Balatonon.
Első jelentős munkája a földvári kikötő átépítése volt, mivel az korábban a dunai kikötők megoldását követte, azonban egy nagyobb tavaszi vihar elmosta.[4] A konstrukció problémáiból okulva új megoldást tervezett kő és betonszerkezetek kombinációjával. Később ezt a módszert dolgozta tovább és alkalmazta a különböző Balaton-parti településeken. Az időjárási viszonyok figyelembevételével az északi és déli parti kikötők elrendezését eltérő módon alakította ki. Az északi parton védőgátak nélkül, szabadon a vízbe nyúlik a mólófejes kikötő, miközben a déli parton, a hullámzástól védve a hajókat, medencés kikötők készültek. Kaáli Nagy Dezső, aki a vitorlássport propagálója is volt, előrelátó módon a szükségesnél nagyobb kapacitású kikötőket tervezett, így azok még ma is többnyire alkalmasak a megnövekedett forgalom kiszolgálására.
A kikötők hálózatának kiépítése a tópart fejlődésének folyamatát is kirajzolja. A települések egymással rivalizálva igyekeztek elérni, hogy minél hamarabb sorra kerüljenek a kikötőépítések elhúzódó sorában, és ezügyben elsősorban Kaáli Nagy Dezső támogatását szerették volna elérni. 1911-ben készült el a balatonszemesi és a tihanyi, 1912-ben a révfülöpi, 1913-ban a boglári kikötő, 1927-ben a füredi és a kenesei kikötőhíd, a bélatelepi (fonyódi) medence és az alsóörsi állandó kikötő, 1929-ben pedig az almádi kikötő. A siófoki kereskedelmi kikötőt 1930-ban alakították ki és ekkor készült el a földvári kikötő újabb nagyszabású átépítése. A földvári Galambsziget galambdúcos hídja és a móló végén álló szélsebességmérő állomás ennek az átépítésnek a ma is álló lenyomatai. Már Kaáli Nagy Dezső nyugdíjazását követően, 1934-ben bővítették a boglári kikötő kapacitását, 1938-ban a szigligeti kikötőhelyet és 1940-ben pedig a györöki kikötőt építették ki.[5] A kikötőkben minden településen a hely karakteréhez illeszkedő egyedi őrházat építtetett. A házak megformálása jellemzően historizáló, összetett tömegformájúak, sok esetben a természet erőivel dacoló, várszerű hatást keltenek.
A kikötőépítkezésekhez kapcsolódóan az ő nevéhez fűződik a partvédművek megfelelő kialakítása is. A megfelelő szerkezet kialakítása komoly kihívást jelentett, mert a hullámzás és a jég egyaránt amortizálta a partot, viszont a két hatás eltérő igénybevételt jelentett. A századelő fürdőtelepeinek parcellázásánál folyamatos problémát jelentett a partvonal elmosódása és a jég romboló hatása.
„A partvédművek igen sok fajtájával találkozunk a Balaton partján, melyeket helytelenül mólóknak neveznek. A kontárkodás nem csak a magasépítkezéseknél látszik a Balaton partján, hanem a különböző pártvédművek készítésénél is. A tisztán kőhányásból készített kőpartok, még ha némileg burkoltatnak is, nem védik meg a feltöltési anyagot a hullám kimosása ellen. Ezért némely helyen kísérletet tettek, hogy a parti kőhányást a védendő feltöltés felől, cölöpök mögé vízszintesen elhelyezett deszkákkal támasztják meg. Ez sem felel meg a célnak, mert a deszkák alatt, a feltöltési anyagot a hullámzás lassan kiszívja."[6]
Partvédmű konstrukciójában egyszerre kívánt megoldást adni a hullámzás és a jég amortizáló hatása ellen. Épp ezért egy vegyes, vasbeton-kő konstrukciót alakított ki és a felület megfelelő geometriai kialakítására is tekintettel volt.
„…a jégnyomás egy 50 cm vastag jég esetén, amely a Balatonon nem ritka, a parti építmény folyóméterére 50.000 kg, vagyis 5 megrakott vagonnak a súlyával hat. Ezért nem lehet a déli parton jégnyomásnak kitett helyen merőleges falat építeni, hanem azt ferdén és lehetőleg simán kell építenünk, hogy a nyomás egyik komponense irányában a jég felcsúszhassék. A jégnyomás ellen tehát sima, ferde felülettel, a hullámok ellen pedig durva, nagy kövekkel kell védekeznünk. Ez a körülmény teszi problematikussá a balatoni víziépítmények tervezését és építését." [7]
A széleskörben elterjedt KND jelű partvédmű a nevének a monogramjaiból állt össze. KND rendszerű védmű épült például a harmincas években parcellázott Őszöd-telepen is. A piarista rend kezdeményezésére kialakított és később a szocializmusban a minisztertanács számára államosított telep történetéről a sorozat korábbi epizódjában már részletesen is volt szó. A telep partszakaszát 1936-ban a piarista rend finanszírozásával és a Balatonőszödi Fürdőegyesület szervezőmunkájával rendezték. A ma is látható vasbeton és kő kombinációjából készült védmű tervezésére Kaáli Nagy Dezsőt kérték fel.[8] Őszödhöz hasonlóan Fenyvesen is ekkor épült ki a védmű. Az 1110 méter hosszú partvédelem a korszak egyik leghosszabb védműje lett.[9] De Kaáli Nagy Dezső fényképeit lapozgatva felismerhetjük a siófoki kikötő keleti oldalán találhat Rózsakert nagyvonalú partfalának építését is. A ma is kedvelt, nemrég megújított közpark területét a kikötőszárny külső öblében mesterséges feltöltéssel hozták létre.
A partvédművek kiépítése tette lehetővé a tópart biztonságos parcellázását, ugyanakkor ma már az ökológiai problémák tükrében kritikusan szemlélhetjük a tópart mesterséges keretezésének elindulását. Kétségtelen, hogy ezek a védművek, ahogy a fürdőtelepek parcellázásai és az üdülőhelyi építkezések is, hozzájárultak a tópart mesterséges keretezéséhez, de az igazán jelentős partvonalmódosítások, feltöltések és védműépítkezések csak jóval később, a hatvanas évektől indultak el.
Kaáli Nagy Dezsőnek más jelentős mérnöki alkotásai is megvalósultak a tóparton, elsősorban Siófokon. Tervei szerint készült el a harmincas évek közepén a Sió-zsilip és a hozzá tartozó csatornaszakasz átépítése, igaz, a munka csak nyugdíjazását követően fejeződhetett be. Nemzetközileg is elismert munkája a siófoki vízmű vízkivételező rendszerének megújítása 1935-ben. A tóparttól 200 méterre lenyuló, 0,6x1,8m keresztmetszetű csatorna végén réselt betonból és vöröskő szórással egy előszűrőfejet is kialakított.[10] A szerkezet még ma is működik és szolgáltatja a vizet.
A vízparti feladatok mellett az üdülőhelyek rendezésével is foglalkozott. A harmincas évek elején készítette el a Balatonlidó parcellázásának tervét. A magyar Lidó kifejezés visszatérő motívummá vált a század első felében identitását kereső tóparti üdülőhelyeken. Elsősorban a keleti medence déli partján, Aligától Siófokig használták, hisz a földrajzi adottságok révén itt alakult ki természetes fövenyfürdő. A Balatonlidó elnevezést végül mégis egy kissé nyugatabbra, Siófok és Zamárdi közt, ekkor még az önálló Kilitihez kialakított parcellázás kapta meg.[11] Kaáli Nagy Dezső a 160 kataszteri holdnyi területen hat széles vízparttal párhuzamosan futó tengelyre építette fel a telep szerkezetét.[12] A reprezentatív európai üdülőhelyek mintájára tágas köztereket alakított ki: sűrű fasorokkal kísért 16 méter széles és 2500 méter hosszú utcákat, közparokokat és a vízparton a fövenyfürdőt tervezett. Az elképzeléshez képest a mai Balatonszéplak kialakítása eltérő formában valósult meg, csak néhány elem emlékeztet az eredeti, tágasabb elképzelésre.
Komplex mérnöki munkássága a magasépítésre is kiterjedt. Építészeti munkássága során a kikötői épületek mellett az első arácsi strandfürdő (ma Esterházy strand) náddal fedett épületének a tervét is ő készítette el 1926-ban. A Balaton Szövetség megbízásából a földvári kikötőben ő tervezte meg a Balaton Klub épülete mellett álló Kvassay-emlékművet 1929-ben, amelyet később, 1968-ban jelentősen átépítettek. Építészeti formái historizáló karakterűek, de egyszerűbb, stilizált részletképzéssel. Elsősorban az építmények tektonikus jellegére helyezte a hangsúlyt.
Hivatala mellett a tópart társadalmi életének is meghatározó tagja volt. Részt vett a Balatoni Szövetség és a Balatoni Intéző Bizottság munkájában. A Balaton fejlesztéséről a vízmérnöki kérdéseken túlmutató, átfogó vízióval rendelkezett, ismerte az európai üdülőhelyek megoldásait és a nemzetközi turizmus követelményeit. Vízióit a különböző korabeli fórumokon is megosztotta, elsősorban a vízisportélet fejlesztésében rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
„Mikor a trianoni pallos darabokraszaggatta Isten-adta, a természeti határokkal bekerített, ezeréves hazánkat, sok természeti kincset vesztettünk el. A néhány megmaradott közül, egyik legértékesebb és legszebb természeti kincsünk,a mi kis Magyar Tengerünk: a Balaton. A Balaton mondhatni — Európának a vitorlázósport üzésére a legalkalmasabb vize."[13]
A víz mellett a parton vezető új balatoni körútban rejlő lehetőségeket is felfedezte. Ekkor még nem az ultrafutás vagy a kerékpár jelent meg a horizonton, hanem egy európai jelentőségű automobil verseny: „Ezelőtt négy évvel kezdte meg a kereskedelemügyi kormány a mintegy kettőszáznegyven kilométer hosszú balatoni körút építését, amely már a befejezéshez közeledik. Ez a körút lesz Európának talán legszebb és legalkalmasabb automobil-versenypályája."[14]
Mérnöki munkássága eredményeit hazai és nemzetközi fórumokon egyaránt publikálta. A vízközmű építéssel kapcsolatos megoldásai és a Balaton rendezéséhez fűződő meglátásai különböző szaklapokban jelentek meg és nagy hatást gyakoroltak a kor mérnök társadalmára. A siófoki vízkivételező szerkezetét az 1936-ben Berlinben megrendezett Vízépítési Kongresszuson ismertette és jelentős pozitív visszhangot kapott. A földvári kikötő építési rendszerét szintén nemzetközi szinten, német és japán folyóiratokban ismertette.[15] 1927-ben írta meg könyvét A Balaton hajókikötői címmel.[16]
1931-ben a Magyar Mérnök és Építész Egylet által szervezett Balaton ankéton is előadást tartott, ahol részletesen ismertette az általa vezetett építkezéseket. Bemutatta a KND rendszerű partvédmű rendszert és a modern kikötők kialakításának követelményeit. A korabeli sajtóban megjelenő beszámoló is külön kiemeli előadását:
„A balatoni kikötők és partvédő művek építéséről lebilincselő előadást tartott Kaáli Nagy Dezső miniszteritanácsos. Olyan közvetlenséggel mondta el a száraztémájú adatokat, hogy maga az elnök nemcsak értékesnek, hanem szellemesnek is karakterizálta. A kikötőépítés főmestere Kaáli Nagy Dezső és ma tulajdonkép sehol nem volna szabad a Balaton körül fontosabb építkezést végezni az ő megkérdezése nélkül."[17]
Bár Kaáli Nagy Dezső alkotó munkássága élete jelentős részében a Balaton régióra korlátozódott, talán épp ez a lokális elkötelezettség tette lehetővé, hogy nemzetközi horizonton is jelentős eredményeket érhessen el. A Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségét nyugdíjazásáig, 1933-ig irányította, de ezt követően is aktív szereplője maradt a Balaton-fejlesztésnek. Balatonújhelyi kúriájában élt a vízparthoz közel. Nemcsak szakmai hozzáértésével, de emberi karakterével is közmegbecsülésnek örvendett a Balaton körül. Alkotói szemléletét így fogalmazta meg: „csak az a mérnök tud alkotni, akinek a munka nem teher, hanem szórakozás."[18]
1940-ben halt meg, lakóhelyén, a ma már Siófokhoz tartozó Balatonújhelyen temették el. A kikötők és a partvonalak ma is őrzik emlékét, még ha utóbbi ma már ellentmondásos értelmezési keretet is kapott. Bár vízépítő mérnök szemléletével mindig alázatosan és érzékenyen viszonyult a természet erőihez és a tájjal való kulturált együttélés lehetőségét kereste, az utókor a technológiáját öncélúan, már a természet leigázására és a tópart jelentős részének betonkeretbe helyezésére használta fel, a túlkapással ökológiai problémák sorát előidézve.
Wettstein Domonkos
[1] Kaáli Nagy Dezső: A balatoni kikötők építésének módjai. Tér és Forma, 5 (1932) 5-6. 186-189.
[2] Zsigmond Gábor: Balatoni képek a Közlekedési Múzeumból, Múzeum Café 14 (2020) 4. (78), 119-154.
[3] Életútjának részletes ismertetéseit lásd: Zsigmond Gábor: Balatoni képek a Közlekedési Múzeumból, Múzeum Café 14 (2020) 4. (78), 119-154. ill. Matyikó Sebestyén József: Kaáli Nagy Dezső - A balatoni kikötők építője (1868-1940). Balatoni füzetek, Siófok, 2006.
[4] Matyikó Sebestyén József: Megemlékezés Kaáli Nagy Dezső munkásságáról Siófokon. Unitárius élet, 2005. szeptember–október, 12-13.
[5] Matyikó Sebestyén József: Megemlékezés Kaáli Nagy Dezső munkásságáról Siófokon. Unitárius élet, 2005. szeptember–október, 12-13.
[6] Kaáli Nagy Dezső: A balatoni kikötők építésének módjai. Tér és Forma, 5 (1932) 5-6. 186-189.
[7] Kaáli Nagy Dezső: A balatoni kikötők építésének módjai. Tér és Forma, 5 (1932) 5-6. 186-189.
[8] Hajtó Ödön: Partépítés az őszödi fürdőtelepen 1936-37-ben. 2021.04.02.
[9] Buza Péter: Balatonfenyves. Fejezetek egy nyaralótelep életéből. Balatonfenyves, 1993. 134.
[10] Matyikó Sebestyén József: Megemlékezés Kaáli Nagy Dezső munkásságáról Siófokon. Unitárius élet, 2005. szeptember–október, 12-13.
[11] Ferkai András: Szemes és Széplak, avagy hogyan nyaralunk a Balatonon? Építészfórum, 2020.08.24.
[12] A terv részletes ismertetését lásd: Somogyi Erika: A balatonszéplaki villaépítészet kezdetei I. Siófok - SiópArt, 4 (2021) 2, 55-65.
[13] Kaáli Nagy Dezső, Nemzeti Újság, 1929 június 2. 23.
[14] Kaáli Nagy Dezső: A balatoni állami viziberuházások és az idegenforgalom. Nemzeti Újság, 1929. június 2. 23.
[15] Matyikó Sebestyén József: Megemlékezés Kaáli Nagy Dezső munkásságáról Siófokon. Unitárius élet, 2005. szeptember–október, 12-13.
[16] Kaáli Nagy Dezső: A Balaton hajókikötői. Technikai fejlődésünk története, Budapest, 1927.
[17] Bánó Dezső: A nagy Balaton ankét. Közgazdasági Értesítő, 1931. 03. 21.,12. szám, 11-14.
[18] Matyikó Sebestyén József: Megemlékezés Kaáli Nagy Dezső munkásságáról Siófokon. Unitárius élet, 2005. szeptember–október, 12-13.
Szezonális örökség: A kutatás során a Balaton-parti nyaralótelepek kialakulását, parcellázását és jellegzetes épülettípusait vizsgálom. A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.
Irodalomjegyzék:
Bánó Dezső: A nagy Balaton ankét. Közgazdasági Értesítő, 1931. 03. 21.,12. szám, 11-14.
Buza Péter: Balatonfenyves. Fejezetek egy nyaralótelep életéből. Balatonfenyves, 1993.
Hajtó Ödön: Partépítés az őszödi fürdőtelepen 1936-37-ben. 2021.04.02. https://www.balatontipp.hu/balatoni_hirek/dr-hajto-odon-partepites-az-oszodi-furdotelepen-1936-37-ben/
Kaáli Nagy Dezső: A Balaton hajókikötői. Technikai fejlődésünk története, Budapest, 1927.
Kaáli Nagy Dezső: A balatoni állami viziberuházások és az idegenforgalom. Nemzeti Újság, 1929 június 2. 23.
Kaáli Nagy Dezső: A balatoni kikötők építésének módjai. Tér és Forma, 5 (1932) 5-6. 186-189.
Matyikó Sebestyén József: Kaáli Nagy Dezső - A balatoni kikötők építője (1868-1940). Balatoni füzetek, Siófok, 2006.
Matyikó Sebestyén József: Megemlékezés Kaáli Nagy Dezső munkásságáról Siófokon. Unitárius élet, 2005. szeptember–október, 12-13.
n. n. A haladás első jelenségei. Állami kikötőnk kitűzése. Kertészeti szakoktatás elemi iskolánkban. A Vasúti Hajózási Club üdülőháza. Balatonvidék, 1913. 10. 19. 42. szám, 3.
Somogyi Erika: A balatonszéplaki villaépítészet kezdetei I. Siófok - SiópArt, 4 (2021) 2, 55-65.
Zsigmond Gábor: Balatoni képek a Közlekedési Múzeumból, Múzeum Café 14 (2020) 4. (78), 119-154.
A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein, Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 139-171. (2017)
A tanulmány ismeretterjesztő céllal a szerző kutatását használja fel, amely a Kulturális és Innovációs és Minisztérium ÚNKP-23-5-BME-468 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.
Szerk.: Winkler Márk
