Tér, forma, Torino — Fiatal magyar tervezők a designfővárosban
Torino, a Design Fővárosa 2008 workshop-sorozatán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem négy hallgatója is részt vett. Fiáth Henriettát, Holczinger Júliát, Nagypál Dorottyát és Ungár Fannit a városépítészetet és designt szorosan összekapcsoló projektekről kérdeztük.
Az interjút Markó Barbara készítette.
2008-ban elsőként Torino nyerte el a Design Fővárosa címet, s ehhez hűen idén számtalan designhoz kapcsolódó rendezvénynek ad otthon. Többek között levezényeltek egy nagyszabású workshop-sorozatot is, amelyen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem négy hallgatója is részt vett – a nyári egyetem keretében egy intenzív munkahetet tölthettek a világ minden tájáról érkezett fiatal tervezőkkel. Fiáth Henriettát, Holczinger Júliát, Nagypál Dorottyát és Ungár Fannit a városépítészetet és designt szorosan összekapcsoló projektekről kérdeztük.
Fiáth Henrietta, ipari termék- és formatervezőként végzett a Műszaki Egyetemen, jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem design- és művészetelmélet szakos hallgatója. A torinói nyári egyetem keretében az Open and Safe Places című workshopon vett részt.
Fiáth Henrietta: Nem volt kikötés, hogy csak tervező szakosok jelentkezhetnek, találkoztam design-szociológussal és design-menedzserrel is.
ÉF: Mi volt a workshop vezérfonala?
Fiáth Henrietta: Az alapkérdés az volt, hogyan lehet elősegíteni biztonságos terek létrejöttét anélkül, hogy megfojtanánk a közösségi életet – ugyanis a túlzott ellenőrzés és a szociális funkció fordított arányban áll egymással. Vinnünk kellett hazai példákat, én a Szimpla Kertről tartottam egy prezentációt, amely egyáltalán nem adja a biztonság érzetét, de egy kellemes közösségi hely – amikor meséltem róla, a többiek rögtön kedvet kaptak, hogy egyszer megnézzék.
ÉF: Mi volt a konkrét megbízás?
Fiáth Henrietta: Torino északi és déli kapujában – két alacsonyabb presztízsű környéken – kijelöltek számunkra több kisebb területet, foghíjtelkeket, útkereszteződések által kivágott szigeteket, amelyek jelenleg nincsenek használatban. A feladat az volt, hogy itt hatékony szociális funkciókkal bíró, a biztonságérzetet és a lokális indentitást erősítő tereket alakítsunk ki – illetve adjunk erre egy átfogó koncepciótervet.
ÉF: Mi volt a munkamódszer, hogy tudtatok harmincan együttdolgozni?
Fiáth Henrietta: Nálunk szerencsére nem határozták meg előre, kivel dolgozzunk együtt, folyamatosan alakultak ideiglenes csoportok a felmerülő problémák mentén, és a különféle irányok végül többfélre választ adtak a kiinduló felvetésre.
ÉF: Mi lett a megoldás, és mi az ötleteitek sorsa?
Fiáth Henrietta: Többféle koncepció is körvonalazódott, a mi csoportunk az energia-gyűjtés és -felhasználás olyan alternatív útjain törte a fejét, amely közösségi funkciókat is érint, és egyben tudatosítja a városi energiafelhasználás mértékét. (Példaként tekintettünk arra az amszterdami diszkóra, ahol a táncoló emberek mozgása energiát termel.) Sőt, abban is gondolkodtunk, hogy ezek a köztéri energia-központok ikonikussá válva – egyfajta modern szoborként – a helyi identitást is erősíthetnénk. Torino polgármestere elégedett volt a végeredménnyel, és a koncepcióterveinkből egy kiadványt is összeállítanak majd.
Nagypál Dóra üvegtervezőként végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, jelenleg designmenedzser képzésben vesz részt. A nyári egyetemen a Food Networks című workshopra jelentkezett.
ÉF: Mi volt a Food Networks célkitűzése?
Nagypál Dóra: A megbízónk a Slow Food mozgalom volt, és egy elég összetett feladatot kaptunk. (A Slow Food a fast food ellentéte: jó minőségű, helyi alapanyagokra támaszkodó konyha.) A Torino vonzáskörzetében élő gazdák számára kellett terveznünk egy olyan rendszert, ami lehetővé teszi, hogy nekik ne kelljen a logisztikával és értékesítéssel is foglalkozni. Tehát egy rövidebb utat kellett találnunk a termelők és a fogyasztók közt.
ÉF: Üvegtervezőként miért ezt a témát választottad?
Nagypál Dóra: Édesanyám nem rég vásárolt egy gyógynövény- és fűszerkertet, és a diplomamunkám is ehhez a családi vállalkozáshoz kapcsolódott: fűszeres és olajos üvegeket terveztem neki. Nagyon is releváns kérdés számunkra, hogy milyen utakon juthat el a friss áru a fogyasztókhoz.
ÉF: Hogyan folyt a munka?
Nagypál Dóra: Szisztematikusan közelítettünk a megoldás felé, megvizsgáltuk a különféle értékesítési utakat, modelleket. Napokat töltöttünk azzal, hogy felmértünk különféle bolthálózatokat, megismerkedtünk a termelők problémáival. Valamelyik nap sajnos lekéstem a buszt és egy másik csapattal indultam el, de ekkor is a saját feladatomra koncentráltam, kérdezősködtem mindenütt, még egy fagylalt-gyárba is elbicikliztem, és így legalább megtudtuk, honnan kerül a friss gyümölcs a fagyiba. Nekem elsősorban a gyümölcsök és zöldségek szállítására kellett koncentrálnom: hogyan juthat el a gazdák közreműködése nélkül az áru a fogyasztókhoz. Izgalmas az a design-személet, ami az ilyen jól működő rendszerek megtervezését is magában foglalja – nálunk szinte mindig egy konkrét tárgy létrehozása állt a középpontban, most nem ez volt cél. Szimpatikus volt a vezetőnk Martin Guixe, katalán designer, akinek mindig olyan ötletei voltak, amelyek kizökkentettek az adott gondolati vágányokról, és egy teljesen új nézőpontot adtak.
ÉF: Mi lett a végeredmény?
Nagypál Dóra: Egy komplex rendszer, amelynek a Locale of the Locale nevet adtuk. Ennek a része egy sor hűtött széf, ahol a gazdák a termőterületek közelében elhelyezhetik az árut, majd innen szállítják be a központba, amely egyszerre szolgál piacként, illetve a sérült gyümölcsöket és zöldségeket feldolgozó üzemként, ahol a friss áru mellett közvetlenül a kész termékeket is megvásárolhatják a fogyasztók.
Holczinger Júlia a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ötödéves formatervező szakos hallgatója, a nyári egyetem keretében a Complexity Maps című workshopon vett részt.
ÉF: Mit volt a workshop témája?
Holczinger Júlia: Különféle közösségi tereket feltérképezni és ennek reprezentációs formát találni izgalmas tervezési feladat – ez volt ennek a workshopnak a vezérfonala, Torino egyik legproblémásabb területére koncentrálva. Ilyen esetben a „feltérképezés“ egyúttal megoldási javaslatokkal is együttjár.
ÉF: Miért ezt a csoportot választottad?
Holczinger Júlia: Formatervezőként elsősorban a designkommunikáció érdekel, a diplomámat is egy budapesti intézmény arculattervezéséhez kapcsolom.
ÉF: Mi volt a konkrét megbízás?
Holczinger Júlia: A „Parco Stura“ (mérgező park) elnevezésű területet jelölték ki, hogy térképezzük fel és készítsünk interjúkat a park használóival, a helyi építészekkel és rendőrökkel – illetve tegyük hozzá az ötleteinket a város rehabilitációs terveihez. Elég hamar világossá vált számunkra, hogy a roma nyomortanyák mellett, ennek a parknak a területén található Európa egyik drogelosztó-központja – voltak ösvények, ahol bokáig gázoltunk a használt injekciós tűk közt, a parkolókban óránként cserélődtek a dílerek autói. Mindenütt óriási szeméthalmok… Ezek a körülmények a workshop résztvevőinek nagy részét meglehetősen kiborították, volt, aki az első nap után kiszállt, én végigcsináltam.
ÉF: Hogyan folyt a munka?
Holczinger Júlia: Kis csoportokban dolgoztunk, volt aki a hely történetét mérte fel, valaki a környezeti problémákkal foglalkozott, valaki a mobilitásra koncentrált, valaki a biztonság kérdésére – a mi csoportunk az emberekre figyelt, számtalan interjút és fotót készítettünk a parkban. Tehát a tervek vizualizációját megelőzte egy nagyívű anyaggyűjtés, ami persze, elég nehéz feladatnak bizonyult ilyen terepen.
Holczinger Júlia: Kénytelenek voltunk szűkíteni a feladatot, ugyanis egy hét alatt épphogy csak megismerkedtünk a parkkal, nem tudtunk a problémáira konkrét megoldásokat találni. A jelenlegi városrendezési irányt, amely golfpályát képzelt el a park problémás zónájában – semmiképp nem tartottuk megfelelőnek. Elkészítettük a működését feltáró térképeket, amelyek megtekinthetőek a http://www.complexitymaps.net/ weboldalon.
Ungár Fanni most diplomázik formatervezőként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a Szövetség 39 nevű design-csoport tagja. A torinói nyári egyetem keretében az Active Wellfare című workshopon vett részt.
ÉF: Mi volt a workshop célkitűzése?
Ungár Fanni: A megbízónk Torino illetve a torinói kórház volt, ugyanis a város nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni a rehabilitációra, hogy a betegek minél gyorsabban visszakerüljenek a társadalmi körforgásba – sőt a távlati cél az lenne, hogy ne is essenek ki olyan nagy mértékben, hogy ne legyenek annyira elszigetelve az egészséges emberektől. Fontos volt, hogy figyeljünk a hozzátartozók szempontjaira is, hiszen ők is hangsúlyos szereplői a gyógyulási folyamatnak.
ÉF: Miért ezt a témát választottad?
Ungár Fanni: Nincs közvetlen kötődésem, de nagyon érdekel a sport- és mozgáskultúrához kapcsolódó tervezés, és itt is felmerültek ilyen kérdések.
ÉF: Mi volt a munkamódszer?
Ungár Fanni: Szerintem ez volt a legnehezebb téma, nem mindennapi problémákkal szembesültünk. Nagyon hatékony munka folyt, rengeteg anyagot gyűjtöttünk, egy napot töltöttünk a kórházban, egy napot pedig a városban, ahol egy kerekes székes fiú vezetett körbe minket, hogy átvehessük az ő nézőpontját. Nekem ez nem volt olyan nagy újdonság, az egyetemen sokat foglalkoztunk az akadálymentesítés kérdéseivel. A legnagyobb kihívást a magatehetetlen és kómában fekvő betegek rehabilitációjában láttam, ezzel kapcsolatban is nagyon jó ötletek születtek a workshopon. Nagyon tetszett a szemléletmód, amellyel a problémákat megközelítettük, sokat tanultam a hollandok rendszerközpontú gondolkodásából.
ÉF: Mi lett a végeredmény?
Ungár Fanni: Lényegében megszüntettük a kórházat mint szigorúan elkülönített egységet. Egészségcentrumnak neveztük, és olyan funkciókat is elhelyeztünk benne, amelyeket az egészségesek is használhatnak – például kulturális programoknak helyet adó tereket. Terveztünk egy uszodát is, amely amellett, hogy a helyi adottságokhoz illeszkedik (ugyanis a Po folyó felduzzasztásával nyílt vízű medencét is kialakíthatunk), egyszerre a rehabilitáció és a sportolás terepe is. Az orvosoknak nagyon tetszettek az ötleteink, olyan új nézőpontokat hoztunk fel, amire eddig nem gondoltak – sőt arra is látnak esélyt, hogy a jövőben megvalósuljanak a terveink.
Markó Barbara
