Terasz, lakóház, tyúkól – lakóház bővítése Rácpácegresen
Ez volt a tervezés fontossági és időbeli sorrendje az alább bemutatott rácpácegresi épületnél. A házról készült fotókat a tervezők memoárja egészíti ki.
„...a szűkebb hazáját nem egy csapásra ismeri meg az ember. A kisgyerek kimerészkedik a szülői védelem varázsköréből. Először a Nagyszederfáig. Aztán tágul a kör, kinyílnak a dimenziók. A táj, az éghajlat. A közösség, a történelem, az élővilág, a költészet. – De nem kétséges, minden a Nagyszederfával kezdődött." (Lázár Ervin: Napló)
A folyóparti üdülőzóna pár éve kapott lakóterületi státuszt és ezzel egy évtizedek óta tartó folyamatot törvényesített a város. A zsebkendőnyi hobbitelkeken és az alig nagyobbra szabott nyaralóportákon a 70-es évektől kezdve épültek a kisebb-nagyobb sufnik, vityillók, víkendházak, és a rendszerváltás után egyre többen költöztek ki állandóra a várostól nem túl messze eső, jó adottságú telepre. Az átalakulás környezeti vonatkozásai szemmel láthatók: a paradicsompalántát felváltja a viacolor, a lugast a duplagarázs, a bungalót a terjedelmes családi ház. A területre régen oly jellemző bájos spontaneitás lassanként elpárolog, helyette teret nyer a kispolgári rendezettség. Természetes folyamat ez, hiszen a környezet az itt élők életformáját követi. Már nem kertészkedni, nyaralni, kikapcsolódni járnak ide az emberek, hanem haza.
Megbízóink az általános trenddel épp ellenkező irányba indultak, amikor a növekvő család kezdte kinőni az eredetileg is állandó tartózkodásra épült rönkházat. A beépítési százalék túlfeszítése, vagy a fölfelé terjeszkedés helyett, első lépésként megvették a szomszédos telket. A megbízás kezdetben nem is a ház bővítésére vonatkozott, hanem egy attól függetlenül álló nyárikonyhára és a hozzá csatlakozó, nagy fedett teraszra. Míg a szomszédok igyekeztek háziasítani a nyaralójukat, addig a mi feladatunk a lakóház nyaralósítása volt. Garázsról szó sem esett, annál inkább a meglévő diófáról, a lombok színéről, a kerttel való kapcsolatról, az építési hulladék minimalizálásáról. 7 tervváltozat készült erre a programra, amikor beláttuk (megbízók és tervezők egyaránt), hogy ide nem ezt kell csinálni. A tervezés központi eleme továbbra is a terasz maradt, de immár a ház bővítéseként. A lefektetett alapelvek miatt az eredeti épületből igyekeztünk minél többet, a falakat, a fafödémet és a tetőt is megtartani, a bővítést pedig szinte centiről centire igazítottuk hozzá a család álmaihoz. Újabb 7 tervváltozatra volt szükség, míg eljutottunk az engedélyig.
Következett a kiviteli terv és az építés. Nem szakmabéli megbízóink végig egyenrangú partnerként, szinte tervezőtársként vettek részt a folyamatban. Nyitottan, bizalommal, szokatlan könnyedséggel, mégis a lehetőségeket józanul mérlegelve hoztak döntéseket, pedig itt sem támadt kevesebb probléma, mint más építkezéseken. Íme egy jellemző történet: A belső ajtók kilincseire a megbízók „titkos, meghívásos pályázatot" hirdettek. Kép alapján kiválasztottak 3 szimpatikus darabot, az érintetteknek pedig (tervezőknek, családtagoknak) rövid indoklással sorrendbe kellett állítaniuk azokat. Egyhangú döntés született. Nem a dizájnerek neve alapján választottak, bár később az is kiderült, hogy a győztes építésznőtől már véletlenül van egy szőnyegük.
Az építkezés vége felé a kimaradt anyagok hasznosítására kaptunk megbízást pontos tervezési programmal. Így született a kerékpártárolóval megspékelt tyúkól a kert egyik sarkában. Sajnos a közelmúltban a Vuk című rajzfilm bemutatásának 39. évfordulóján, míg a család az említett animációval szórakozott, a ketrec 9 db szárnyas és 2 db nyúl alkatú lakóját egy helyi róka – úgymond – foghegyre hányta és zsákmány gyanánt kivétel nélkül magával ragadta. (A kerékpárokhoz nem nyúlt a beste.)
Az itt közölt fotókat tavaly nyáron egy váratlan látogatás alkalmával készítettük, mindenféle előkészület, takarítás, rendezkedés, beállítás nélkül. Szóval ez a ház ilyen. Gazdái szeretik. Úgy tűnik, mintha sikerült volna megvalósítaniuk azt, amit elképzeltek. Öröm volt ebben segíteni.
áá, csm
Szerk.: Winkler Márk
