Programok

Térépítés Európában

2011.04.19. 08:22

Az ”ÉPÍTÉSZET ÉS KONTEXTUS” programsorozat bemutatja a Velencei Egyetem Térépítés Európában című tárlatát a FUGA-ban. Megnyitó: 2011. április 21-én.

Az ”ÉPÍTÉSZET ÉS KONTEXTUS” programsorozat bemutatja a Velencei Egyetem Térépítés Európában című tárlatát, mely 60 európai térátalakítást mutat be a pécsi közterület-fejlesztési projektek 6 tablójával kiegészítve. A kiállítás Magyarországon először Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában nyílt meg 2010-ben, ahol másfél hónap alatt 3500 látogatója volt. A rendezvényt Franco Mancuso az IUAV Tervezési és Urbanisztikai Tanszékének professzora, a kiállítás kurátora nyitotta meg, és Domenico Patassini tanszékvezető, valamint Davide Longhi tanár tartottak “kreatív városfoglalkozást” iskolás gyerekeknek. A foglalkozáson készült installáció része a kiállításnak.

Az anyagot 2010 augusztusában a Paksi Képtárban mutatták be, ahol a XV. Főépítészi Konferencia egyik rendezvénye volt, majd novemberben a Győri Egyetemen volt látható, most pedig Budapesten, a FUGA-ban kerül bemutatásra.

A Dél-Dunántúli Építész Kamara által kezdeményezett ”ÉPÍTÉSZET ÉS KONTEXTUS” építészeti és művészeti programsorozat célja az épített környezetünket alakító szereplők közötti együttgondolkodás és együttműködés fejlesztése. A kiállítást a Dél-Dunántúli Építész Kamara és a PTE Pollack Mihály Műszaki Kar hozta létre, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével, és a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. támogatásával. 

megnyitó: 2011. április 21. 18 óra
helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ, Budapest, V., Petőfi Sándor u. 5.

A kiállítást megnyitja: Mohácsi Sándor táj- és kertépítész
Bevezetőt mond: Horváth András, a Dél-Dunántúli Építész Kamara elnöke

 

 

 

Jó szívvel tudom ajánlani a budapesti FUGÁ-ban április 21-én nyíló „TÉRÉPÍTÉS EURÓPÁBAN” című kiállításunkat, melyet már több ezren láttak Pécsett, Pakson, Győrben. A bevezetőt azért én mondom, mert mi magyarítottuk és tettük kiállíthatóvá az anyagot, benne az újonnan elkészült pécsi tereket is.

A Velencei Egyetem által készített törzsanyag, bejárta a világot Rio de Janeiró-tól, Szöulig, és büszkén mondhatjuk, hogy mostantól ennek része a Pécsi Széchenyi tér is. Így Pécs szerepel a legjelesebb európai terek válogatásában, és ez egy kicsit a mi munkánknak is köszönhető.

Horváth András

Kamarai tagok a megnyitón való részvételért 0,5 kreditpontot igényelhetnek.
A kiállítás megtekinthető 2011. május 2-ig.

Kapcsolódó oldal:

A térről és az emlékezetről — Térépítés Európában című kiállítás a Csontváry Múzeum földszintjén - Mélyi József írása