Épületek/Középület

Terézvárosi kultúrház

2010.01.12. 10:26

E10 néven új kulturális központ és közösségi ház épült a VI. kerületi Eötvös utcában Romhányi Péter és Kalivoda Árpád tervei szerint egy régi bérház teljes átalakításával.

Tervezés
Terézváros Önkormányzata 2004. december elején egy megvalósíthatósági tervtanulmány elkészítésével bízta meg a TEAMPANON Építésziroda Kft-t a tulajdonában lévő Eötvös utca 10. szám alatti ötszintes épület kulturális és közösségi színtérré történő átépítésére. Az épület hasznosításának három, különböző nagyságrendű programterve közül a középső, „költséghatékony” változat megvalósítása mellett döntött a megbízó. Az építési engedélyezési eljárás után 2006. novemberére készítette el a kiviteli terveket a QUARTIER Építész Tervező Kft. által összefogott tervezőgárda.

 

 

 

Tervezési koncepció
A meglévő ötszintes épület felső két szintjét – a tetőteret és második emeletet – lebontva három új emelet építését terveztük. A belső udvar két szint magas lefedésével és a hátsó szárny földszintjének és emeletének egybenyitásával egy olyan multifunkcionális teret kapunk, mely rendezvények, bálok, színi előadások, komolyzenei koncertek, filmvetítések lebonyolítására is lehetőséget biztosít. Az épület lépcsőházait (fő- és melléklépcsőház) az eredeti helyükön tartottuk, de új vasbeton lépcsőkarokkal terveztünk át őket. Mindkettő mellé egy-egy, mind a hat szintet összekötő liftet alakítottunk ki.

Az épület tervezés előtti utcai megjelenése szimmetrikus kialakítású, az eredeti díszstukkóitól megfosztott, ezáltal jellegtelen architektúrájú volt. A ház nem állt műemléki védettség alatt. Az átalakított épület homlokzatát úgy terveztük, hogy megjelenésével tükrözze az utcaszakasz lakóépületeitől eltérő rendeltetést (kulturális intézmény) és az átépítés korának anyaghasználatát.

 

 
 

 

Funkcionális elrendezés
A pince eredeti, téglaboltozatos helyiségeibe helytörténeti kiállítóteret és egy sörözőt terveztünk. A fennmaradó területeken gépészeti-, karbantartói-, és raktározási helyiségek kaptak helyet.

A földszinten a boltíves kapualj eredeti formáját megtartottuk. Innen nyílik szemben a nagyterem a színpaddal, baloldalra az információs helyiség, a főlépcsőház és a személylift, jobboldalt a nagyterem közönségterei – pihenőtér, ruhatár, kávézó és vizesblokkok – találhatók. A nagyterem 180-200 férőhelyes nézőterét mobil széksorokkal terveztük, melyek álló-rendezvények idejére a színpadról nyíló bútorraktárban helyezhetők el. A kétszintes teret a kétoldali oszlopsorra támaszkodó technikai galéria osztja.

Az első emelet utcai szárnyában egy osztható, többfunkciós teret alakítottunk ki nagyméretű bejárati fogadótérrel, ruhatárral és teakonyhával kiállítások, kisebb konferenciák, szekcióülések megrendezésére. A jobboldali épületszárnyban helyeztük el a színészek, előadók öltözőit. A földszinti és a harmadik emeleti színpad az öltözőkből a belső használatú hátsó lépcsőházon keresztül érhető el. A baloldali szárny főlépcsőházból nyíló része – a felette lévő második emeleti térrel együtt - egy kerületi könyvtárnak biztosíthat helyet.

 


 

A második emelet utcai részén lévő oktató-foglalkoztató tér hangszigetelt mobil válaszfalakkal három külön bejáratú részre osztható. A jobboldali szárnyban a kerületi nyugdíjasok klubjának biztosítottunk helyet. Ehhez a helyiséghez egy teakonyhát is kialakítottunk. Az épület hátsó szárnyában az intézmény üzemeltetési irodáit helyeztük el, melyek a nagyterem feletti belső udvaron keresztül érhetők el.

A harmadik emeleten a főlépcsőházból nyílik a 80-90 fő befogadó képességű kamaraszínház saját büfével, ruhatárral és vizesblokkal. A nézőtér mozgatható dobogói és széksorai alternatív színelőadásra is lehetőséget nyújtanak. Az emelet további területein különböző szervezetek - pl. kerületi médiumok szerkesztőségei, civil egyesületek - irodái alakíthatók ki.

A negyedik emelet jobboldali épületszárnyában helyeztük el az épület melegvíz-készítő kazánjait és légkezelő berendezéseit. A szint további helyiségei akár irodai, akár oktató-foglalkoztató célra kialakíthatók.

 

 

 

Utcai homlokzat
A travertin lapburkolatos homlokzat földszinti és első emeleti részén megtartottuk az eredeti állapot kilencaxisos nyílásosztását. A földszinti nyílásokat a járószintig leengedtük, ezáltal is közelebb hozva a belsőt az utcai járókelőkhöz. Ugyanilyen meggondolásból a főbejárat nyílásába kétszárnyú üvegajtót terveztünk. A második és harmadik emelet megmozgatott nyílás-kiosztásával kívántuk oldani a homlokzat feszességét. A kinyúló zárópárkány – a szomszéd épületekhez hasonlóan – határozott lezárást biztosít a homlokzatnak. A földszinten a kőlapok anti-graffiti bevonattal vannak ellátva.

Az épület az utcaszakasz közepén helyezkedik el, a bejárat a homlokzat középtengelyében van. Ezek együttléte jó alapot biztosított ahhoz, hogy egy egyedi, figyelem-felhívó homlokzati elemet tervezzünk a kapuhoz. Az 5 fokos szögben kidőlő, három szint magas acél-üveg szerkezet egységet képez az azonos felépítésű előtetővel, és keretet ad a reklámfelületként is használható, feszített dekorhálónak. A hálót az előtető fölül négy halogén reflektorral világítjuk meg. Az első emelet ablakai közé – az üvegfallal azonos szögben álló – egyedi, indirekt világítású lámpatesteket terveztünk.

 

 

 

Szerkezetek
A pinceszinten a meglévő alapozás megerősítése a talajmechanikai vizsgálat és a statikai számítások alapján elengedhetetlen volt. Ehhez egy fogazottan bevésett 25 cm vastag vasbeton lemez készült statikai tervek szerint. Az épület teljes pinceszintjén talajnedvesség elleni szigetelés készült a padló vonalában. Az utcai oldalon a megmaradó falazatok vízszigetelési hiányosságát - a pincefödém alatt, de már a járdaszint felett - a fal műgyantás injektálásával pótoltuk. A pinceszinti főfalakat lélegző vakolattal vakoljuk. A pinceszinten a folyamatos gépi szellőzés biztosítja a nedvesség távozásához szükséges légcserét. Az első emelet feletti sík tetőfödém műanyag lemezzel lett szigetelve. A födém a tervek szerinti egyenes rétegrendű, hangszigetelésen úsztatva, járható tetőként lett kialakítva. A tetőn Lindab rendszerű kettős állókorcos acéllemezfedés készült, méretezett, rétegrend szerinti hőszigeteléssel. A tetőn elhelyezett fa tetősík ablakok horganyzott lemez burkolókeretet kaptak. Az épület külső nyílászárói hőszigetelő üvegezésűek és hőhídmentes Schüco profilúak.


helyszín: Budapest, VI. Eötvös u. 10.
megrendelő: Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata
tervező:  Romhányi Péter okl. építészmérnök - TEAMPANON Építésziroda Kft.
kiviteli terv: QUARTIER Építész Tervező Kft.
Kalivoda Árpád okl. építészmérnök – építészet
Kuntner Ferenc, Molnár Judit, Vajda József – építész munkatárs
Bécser Pál – tartószerkezet
Mangel Zoárd – épületgépészet
Prekl László – épületvillamosság
Ágó Mátyás – vezető konzulens

kivitelező: Horváth Tamás felelős műszaki vezető - KIPSZER Zrt.

fotó: Böjte Brigitta