Programok

Terra — szeptember 29-től egy héten keresztül tart a Lisszaboni Építészeti Triennálé

2022.09.14. 10:22

A program idén is sűrű; a két vezérszál egyike a négy kiállítás, melyekről egy-egy könyv is bemutatásra kerül, a másik a három napon keresztül tartó konferenciák sorozata. Mindeközben rengeteg "független projektet" is bemutatnak, melyek további kiállítások, előadások, workshopok, beszélgetések formájában jelennek meg.

Terra, a jelszó sokféleképpen értelmezhető a léptéktől és a szemlélőtől függően; területet, várost, tájat, akár szubjektív helyet, objektív teret is jelenthet. Lehet belakható bolygó, vagy művelésre alkalmas anyag, lehet belőle felesleg vagy hiány, akadály vagy elem a közösségek építésében.

Nemzetközi fórumként, amely elősegíti a kutatás körüli kérdésfeltevéseket a Terra szándéknyilatkozatot és cselekvésre való felhívást szorgalmaz és a jelenlegi széttöredezett és lineáris rendszerből való kilépésre tesz javaslatot; abból a modellből, amelyet az erőforrások túlzott felhasználása jellemez. A célirány egy körkörös és holisztikus rendszermodell, amelyet a közösségek, az erőforrások és a folyamatok közötti egyensúly létrehozása motivál.

A Terra azt sugallja, hogy a világjárvány miatti bezártság után a jövőt olyan tudások keresztezésével és gyakorlatok cseréjével kell újraértékelni, amelyek képesek egymás mellett létezni, ezzel hozzájárulva egy fenntarthatóbb jövőhöz mind a bolygó, mind annak lakói számára.

Portugália mindig is egy nyitott, merész, és más kultúrákkal folyamatos kapcsolatot ápoló nemzet volt. Ezeket a perifériára szorult helyzetünkből adódó tulajdonságokat használjuk ki annak érdekében, hogy a múlt és a jelen által inspirált különböző ismeretekkel szembesüljünk, és egy tudatra ébredt jövő felé haladjunk – írják a szervezők. Ez a reflexió négy központi kiállításban bontakozik ki, amelyek különböző nézőpontjaik révén invitálják a látogatókat, hogy bemutassák a földrajzilag és kulturálisan sokféle globális tájképet.



Az idei program kurátorai a portugál duó, Cristina Veríssimo és Diogo Burnay, a CVDB építészstúdió alapítói. A kurátorok úgy gondolják, hogy a Terra vizsgálati tárgya az új paradigmák hatása a globalizált bolygón történő helyváltoztatási módokra.

A Terra azt vizsgálja, hogy az új paradigmák hogyan változtatják meg a helymeghatározás módját egy globalizált bolygón. Ebben a kényszerhelyzetben az építészet éppúgy földhöz köthet minket, mint ahogyan fel is emelhet. Az építészet ezen párhuzamos háttér és előtér tulajdonsága segít feltárni a plurális szociális-gazdasági kondíciókat, amik által változás érhető el a világon.

A Terra foglalkozik az éghajlatváltozás, az erőforrásokra nehezedő nyomás és a társadalmi-gazdasági és környezeti egyenlőtlenségek összefonódásával. Ezeknek az összetett helyzeteknek a megértéséhez paradigmaváltásra van szükség; a lineáris növekedési modell ("a városok mint gépek") helyett egy körkörös evolúciós ("a városok mint organizmusok") modell a megoldás. Az eseménysorozat további célja, hogy olyan nyílt fórumot hozzon létre, ahol a városban felbukkanó sokféle hang és szemléletmód egymás mellett létezhetnek a látszólagos kettősségükön túl is. Mindeközben cél a mindennapi élet, valamint a sokszínű világunkban lakozó sokféle jövőre irányuló törekvések ünneplése.

A négy fő kiállítás tematikája:

Multiplicity [Multiplicitás]
MNAC - National Museum of Contemporary Art
Tau Tavengwa, Vyjayanthi Rao

Retroactive [Visszamenőleges]
MAAT® — Museu of Art, Architecture and Technology
José Pablo Ambrosi, Loreta Castro Reguera

Visionaries [Próféták]
Culturgest
Anastassia Smirnova, SVESMI

Cycles [Ciklusok]
Garagem Sul - CCB
Pamela Prado, Pedro Ignacio Alonso

A rendezvényen továbbá három díjat is átadnak; Universities Award-ot egyetemistának, Début Award-ot 35 év alatti pályakezdőnek, Lifetime Achievement Award-ot pedig megalapozott, provokatív irodának vagy személynek ítélnek oda.

A Triennálé részletes leírása itt érhető el.