Pályázatok/Nemzetközi

Tervpályázat az Európai Parlament épületének felújítására

2020.06.03. 11:23

Az Európai Parlament nyilvános, előminősítéses, kétfordulós tervpályázatot írt ki brüsszeli központi épülete, az 1993-ban átadott Paul-Henri Spaak Building felújítására. Az előminősítéses szakasz jelentkezési határideje: 2020. július 9. A pályázat zsűrijében többek közt Manuelle Gautrand, Carme Pigem és Kazuyo Sejima foglal helyet.

Az előminősítéses szakasz teljesen nyitott, a jelentkezők közül objektív feltételek alapján választják ki a pályázati szakaszba meghívandókat. A második, pályázati szakasz zárt, nemzetközi egyfordulós tervpályázat, amelyet az UNESCO előírásait, illetve az UIA javaslatait figyelembe véve bonyolítanak le. 

A zsűri 11, szavazattal rendelkező tagja: Rainer Wieland, az Európai Parlament alelnöke, Pedro Silva Pereira, az Európai Parlament alelnöke, Rudy Vervoort, Brüsszel régió miniszterelnöke, Bety Waknine, Brüsszel Tervezésért és Örökségért Felelős Regionális Hatóságának vezetője, továbbá Prof. Marilyne Andersen környezetpszichológus, Kristiaan Borret várostervező, Manuelle Gautrand építész, Dorte Mandrup építész, Carme Pigem építész, Kazuyo Sejima építész, illetve Dimitri Tenezakis építész. 

A második fordulóba, azaz a tervpályázatra meghívottak mindegyike 75 000 EUR értékű költségtérítésben részesül. A pályázaton öt díjat osztanak ki; az első helyezett 120 ezer, a második 100 ezer, a harmadik 80 ezer, a negyedik 60 ezer, az ötödik pedig 40 ezer euró értékű.

A pályázattal kapcsolatban részletes információ érhető el a hivatalos honlapon
 

Nyitókép: Brüsszel belvárosa, az előtérben a Paul-Henri Spaak Building. Fotó: Simon Schmitt / Global View. © építészek : Vandenbossche SPRL, CRV S.A., CDG S.P.R.L., Studiegroep D. Bontinck, © Arch M. Boucquillon Belgium, Európai Unió, 2019. A kép forrása: Európai Parlament