Az eredetileg alsószigeti nagyvendéglőként, majd Margiszigeti Casinóként ismert házcsoportot 1868-69 körül építették Ybl Miklós tervei szerint József nádor majorsági épületeinek felhasználásával. Az épület közel száznegyven éves, viszontagságos története során szinte évtizedről évtizedre átépült, bővült. A főbejárati portikusz két oldalánál húzódó, vasoszlopokkal alátámasztott tetővel fedett teraszt 1907-ben alakították ki, majd az 1930-as évek közepén nagyobb modernizálást hajtottak végre az egész épületen. A sok átalakítás és a háborús károk következtében mára szinte felismerhetetlenné vált az épület: kecses tornya eltűnt, finom vakolatarchitektúráját jórészt leverték, a déli homlokzat árkádíves portikusz maradványai csak sejthetők (az oszlopok felső felét levágták), a hátsó gazdasági-üzemi részek eltorzultak. A lemezburkolatok mögött azonban valószínűleg hiánytalanul megvannak a terasz vasoszlopai, s fennmaradt az egykori toronyba vezető csigalépcső is. A nagyterem eredeti tere visszaállítható az osztófalak és az álmennyezet elbontása révén.
Az épületet idén nyáron már részben megnyitotta a mostani bérlő, a Tíz Évszak Kft. Terveik szerint 2011-re végezni akarnak a vendéglő teljes rekonstrukciójával, mely az eredeti állapotot a mai igényeknek megfelelő módosításokkal állítaná vissza.
A rekonstrukció terveit készítő építészek, Filippinyi Gábor Tamás és Rimóczi Imre Csaba (Dinamo Építészcsoport Kft) elmondták, hogy napjaink konyhatechnológiájának nem felel meg az eredeti épületkontúr által meghatározott térrendszer, így a későbbi toldalékok egy részének megtartását javasolják. Ezeknek azonban az Ybl-féle architektúrától élesen eltérő karaktert adnának. A megtartott toldalékok a hátsó gazdasági szárnyat a toronnyal összekötő nyaktag két oldalán helyezkednek el, s korcolt, patinázott fémlemezzel burkolnák. A fedett teraszt természetesen megtartanák a paravánfalak és az elfalazások kibontásával. A fennmaradt eredeti tervek alapján pontosan visszaépítenék a tornyot is.
Skardelli György opponenciájában kiemelte a tervek kiváló minőségét és az érzékenységet, melyet a megrendelő tanúsított az épület értékei iránt. A terv funkcionális tagolását tisztának, határozottnak, a megtartott-átalakított toldalékokat elfogadható kompromisszumnak tartja. Ez utóbbiak formai megoldását frappáns kortárs gesztusként értékeli, amely kiemeli Ybl épületének értékeit.
Baliga Kornél szerint az épületet tökéletesen, az eredeti terveket pontosan követő formában kellene helyreállítani. Ez esetben a megnövekedett igényeket kiszolgáló helyiségek a pinceszinten kaphatnának helyet. Ha viszont a toldalék megtartása elkerülhetetlen, akkor annak sokkal visszafogottabbnak kell lennie, hogy ne uralkodjon Ybl architektúrája fölött.
Dévényi Tamás mindenben egyetért az opponenssel, s pozitívumként mutat rá arra, hogy az építészek tiszteletben tartották az épület természetes „evolúcióját”. Mindemellett a toldalékok megjelenését ő is tompítaná, mint ahogy Hegedűs Péter is.
Ráday Mihály elavult műemlékes szellemet érez a toldalékokon, s hangsúlyozza a közönség várható ellenszenvvét e részletekkel kapcsolatban. Okrutay Miklós összességében támogatja a tervet, de tart attól, hogy esetleg valamiféle „hangulati eklektizmus” fog megvalósulni – gyanítja, hogy a mai igényekhez nem az ilyesfajta helyreállítás a jó válasz. Ő épp a toldalékok megformálásában látja a legfigyelemreméltóbb megoldást. Simon Mariann ehhez hasonló gondolatokat fogalmazott meg: ha már a teljes rekonstrukció semmiképpen nem lehetséges, akkor a terveken bemutatott megoldásoknál bátrabb formálásmódot kellett volna választani a „hamis tornyok” helyett. Lővei Pál kiemeli, hogy bár az épület nem műemlék, a terv maga mégis valódi műemlékes szemléletet tanúsít, nem akarja nyomtalanul eltűntetni a ház közel száznegyven éves építéstörténetét.
A Tervtanács a tervet végül elfogadta, az építési engedélyt támogatja, egyben a toldalékok megformálásának átgondolását javasolta.
HP