Épülettervek/Lakóépület

Tervtanács előtt egy naphegyi lakóház átalakítása

2007.03.12. 12:05

Basa Péter és munkatársai tervezik az Orvos utca, a Naphegy utca és a Lisznyai utca által határolt tömbben álló, L-alaprajzú, oldalfolyosós ház (eredeti tervezője: Legány Zoltán) bővítését.

A Fővárosi Tervtanács március 7-ei ülésén Basa Péter és munkatársai bemutatták elvi engedélyezési tervüket egy, az 1960-as évek elején épült naphegyi lakóház átalakítására. Az Orvos utca, a Naphegy utca és a Lisznyai utca által határolt tömbben álló, L-alaprajzú, oldalfolyosós házat neves építész, Legány Zoltán tervezte. Basa Péter szerint a ház finom arányai, a meredeken lejtő terephez és a környező utcák sajátos téri világához érzékenyen illeszkedő megoldásai, nyugodt, harmonikus homlokzatai átörökítendő értékek.

A Lisznyai utcára néző oldalra új szárnyat csatolnának, így az udvar U-alakúvá válna. Az utcai homlokzatok vakolatát matt mészkőburkolatra cserélnék. A lábazatokra durvább felületű kőlapok kerülnének. Az udvari homlokzatokat továbbra is vakolat borítaná. A régi nyílászárókat fémszerkezetekkel váltanák ki, formátumukat, arányaikat azonban megtartanák. A tervezők az oldalfolyosós rendszert vitték tovább az új szárny tervezése során is. A régi épület gépészeti berendezéseit rejtő tetőszintet teljes értékű emeletté bővítenék. A főbejárat az Orvos utca és a Naphegy utca sarkán lévő „negatív sarokba” kerülne.

Az építészek a Lisznyai utcai szárny két változatát is elkészítették: az egyemeletes verzió a régi épület magasságához igazodna (a terep szintkülönbsége 10 méter!), a kétemeletes azonban egy szintnyi lépcsőzést eredményezne.

A terv opponense, Kőnig Tamás a munkát jó minőségűnek tartja, minden téren logikus, végiggondolt megoldásokat lát. A Tervtanács egyöntetűen az új szárny egyemeletes változatát támogatta (egyrészt szabályozási, másrészt esztétikai megfontolásokból). Baliga Kornél sajnálja, hogy az Orvos utca és a Naphegy utca sarkán lévő loggiasor síkjának finom kimozdulását a homlokzat átalakításának terve megszüntetné. Szerinte az egyedülálló panoráma nagyobb nyílásokat kíván. Eltér István úgy vélte, hogy túl kicsik a lakások (átlag 50 nm), fontos lenne legalább néhány nagyobb is. Az erkélyeket is alulméretezettnek tartja, mint ahogy szintén elégtelenek a parkoló megoldásai.

Beleznay Éva elmondta, hogy a Tervtanács a terv elvi engedélyezését javasolja, de ajánlja a vita során felvetődött problémák megfontolását.

HP (szöveg), VM (fotó)