Tetszés szerint
Családi ház, Pesthidegkút
Ahogy telnek-múlnak az évek, a „Puhlos” stílus úgy válik egyre markánsabbá. Merthogy régóta könnyű felismerni a Puhl Antal Építészirodája által tervezett épületeket, de csak az utóbbi időben vált karakterük pontosan definiálhatóvá. Házaikban különös belső ellentétek feszülnek: a tömegkompozíció és a részletformálás szellemében annyira eltér egymástól, hogy a látogatóban néha ambivalens érzések támadnak. Ez a sajátos „kontraposzt” adja Puhlék épületeinek jellegzetes hangulatát.
A fő tömegek tekintetében a kissé vaskos, tömör, de kiegyensúlyozott arányú, csak a legszükségesebb mértékben megtört alapformák (hasáb, kocka) jellemzőek. Az összképben mindig van valami keresetlenség, mintha a tervezők tudatosan kerülnék a rafinált megoldásokat, az intellektualitást. Ez persze megfogalmazható úgy is, hogy munkájuk mélyen őszinte. Kinek mi tetszik.
A részletek szintjén azonban más a helyzet. Szembetűnő például a homlokzatok teljesen önkényes, „tetszés szerinti” tagolása: a tervezők bátran felvállalják az épület struktúrájától, elszakadó szabad dekorációt, az összefüggések, a logika hiányát. A vakolattal, téglával, fával, kővel burkolt felületek könnyed váltogatása a falakat képhordozóvá teszi: mindenütt önálló életet élő geometrikus kompozíciók bontakoznak ki. A textúrák, színek, plasztikai értékek változatossága elragadja a látogató figyelmét, s a ház térbeli világából átlép egy alapvetően síkbeli rendszerbe. Nehéz ezt a jelenséget minősíteni: egyaránt lehet rafináltnak, szellemesen önirónikusnak, gyönyörködtető szándékúnak és – akár – hamisnak nevezni. Ahogy tetszik.
E stílus egyik legtanulságosabb példája az a pesthidegkúti családi ház, mely egy egyszerű, téglalap alaprajzú, nyeregtetős épület gyökeres átépítésével született meg. A Puhlék által kedvelt elementáris tömegforma itt tehát adott volt, jelentős részben meg is tartották – a régi ház tömege ma is felismerhető, s lényegében az új szerkezet magját képezi. Különböző függelékeket – kertre néző széles teraszt és erkélyt, illetve bejáratként és lépcsőházként szolgáló kubust – toldottak hozzá, homlokzatait és belső térrendszerét teljesen átalakították. A lejtős terep adta lehetőségeket is kihasználták: a kerti oldal földszintje – az utca felől nézve a pinceszint – előtt, a terasz alatt új helyiségsort alakítottak ki nagy üvegajtók sorával. A terasz mellvédjére ültetett kecses acélszerkezet tartja a tetőterek számára készült erkélyt. A lépcsőház tetejére is terasz került, de ez már nehézkesebb, fedett faácsolat.
A homlokzatok tagolásának módszere az utcai oldalon mutatkozik meg a legegyértelműbben. A majdnem teljesen zárt felületen csak a kiszolgálóhelyiségek (a tetőtérbe vezető lépcső, fürdők, konyha) résszerű ablakai jelennek meg. A homlokzat arculatát faburkolatos sávval átmetszett téglamező, s egy, a falra applikált kőgerendával lezárt, apró ablakokkal átlyuggatott felület képezi.
A nappalit, illetve a hálókat rejtő kerti homlokzat szinte minden tekintetben az utcai ellentéte: nyílásokkal sűrűn áttört, mozgalmas, derűs hangulatú. Kevesebb hely jut itt az önmagáért való díszítésnek – az ajtók és ablakok körül megjelenő kőkiváltókra, faburkolatokra szorítkozik.
A legvisszafogottabb, lényegében a leginkább funkcionalistának nevezhető elvek szerint tervezett a nyugati oldalhomlokzat; csak a bejárat fölötti előtető, a tetőtéri erkély, a lépcsőház három függélyes ablakát vizuális értelemben meghosszabbító kőburkolatok és a lábazatként megjelenő pinceszint téglaburkolata élénkíti.
A keleti oldalhomlokzaton tisztán érvényesülnek a házon másutt is jelenlévő finom felületi megoldások, a fa- és téglaburkolatos, illetve a vakolt részek síkbeli megkülönböztetése, domborműszerű modellálása. Az építészek ezekkel az eszközökkel igyekeztek egységessé tenni a léptékükben és tömeghatásukban a meglévő épületrészekhez való igazodás miatt egymástól lényegesen különböző homlokzatokat – több-kevesebb sikerrel. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez a dekoratív rendszer éppen a nem egységes arányok és méretek miatt nem adhat tökéletes harmóniát, nem teremthet biztos kohéziót, legfeljebb csak az egyes részeket összefogó palástot, másodlagos bevonatot képezhet. Érdemes lett volna ezúttal nem a szokott stílust követni, hanem megfontolni valamilyen gyökeresen más, kevésbé applikatív, inkább a ház struktúrájából szervesen következő homlokzatképzési mód alkalmazását. Talán feszesebbé, frappánsabbá tette volna a látványt.
Bár a ház új funkcionális tagolása a megtartandó régi részekből következő kötöttségekhez képest kifogástalan, a formálás vonatkozásában mégis felsejlik, hogy a tervezők talán a könnyebbik végéről közelítették meg a feladatot.
szöveg: Haba Péter
fotók: Bujnovszky Tamás
