Tie-kép

Egyensúlyi helyzetek a harmadik, 2008-as Országos Építészbálon – élménybeszámoló.

Hivatalosan „Tréfa és meglepetés", valójában az egyensúly volt a 2008-as (Országos) Építészbál rendezőelve, kulcsszava, varázsigéje.

Először is, ahogy Szemerey Samu építész, szervező mondta valamikor a köszöntőbeszédek folyamán, idén olyan helyszínt kerestek az Építészbálnak, ahol kényelmesen elfér a társaság, mégsincs oka senkinek fanyalogni a helyszín építészeti színvonala miatt.

A Magyar Telekom székházának napfénygömbökkel felvillanyozott aulájában valóban mindkét feltétel teljesült, az egyensúly létrejött. Ahogy várható volt, a dress code csak hellyel-közzel bizonyult kötelező érvényű előírásnak (a mi kontextusunk már csak ilyen, ld. magyar narancs), és mivel maga az aula sem kifejezetten bálterem, hangulatát tekintve inkább egy jól sikerült céges bulira hasonlított a mulatság.

A báliság részben formális, részben fényűző attribútumokkal színezett, kifinomult dekadenciája, a hiú mámor hiányzott – quelle horreur, nem volt például pezsgő. De minthogy maga a báli közönség is ugyanennyire volt báli, az egyensúly nem borult fel.

A kissé késve érkező vendégek már sem üdvözlőfalatokat, sem welcome drinket nem kaptak, kis lámpást viszont még igen, így ők is szentjánosbogárként szállingózhattak be asztalukhoz. Ladjánszki Márta táncművészt Tóth Viktor szaxofonos kísérte a nyitótánc alatt, ami ennek a térnek a bejárására tett kísérletet, a tér pedig hálás partnernek bizonyult. A zenész azután beolvadt tercettjébe, és elkezdődött a vacsora.

A szédítően hosszú és gazdag étlap mennyiségileg kicentizett produkciót takart, így aki türtőztette magát, és nem feküdt rá rögtön a svédasztalokat ostromló első hullámra, az utóbb kissé csalódottan vehette tudomásul, hogy bizonyos fogásokat aznap este már nem fog megkóstolni – ezt állítólag mások is sérelmezték.

Vigaszként maradt az alkohol, és nem is okozott csalódást, bár az étlapon megjelölt pincészet korrekt borai közé befurakodott egy reménytelenül oxidálódott idegen juhfark is. A borok hőmérséklete ingadozott, az utánpótlás pedig el-elakadt, a vendéglátós szakemberek már tíz körül a non-stopban vásárolt tételekkel igyekeztek helyreállítani az egyensúlyt, legalábbis a felbukkanó különféle palackokon a bolti árcímkék erre utaltak.

A halkuló tányérzaj közepette Finta Sándor, a KÉK alapítója mondott néhány szót a nemrég utcára tett szervezetről (az mondjuk elég lehangoló, hogy két évvel az alapítás után még be kell mutatni az Építészbál közönségének a KÉK-et, de ez megintcsak a mi kontextusunk sajátossága), majd Várkonyi Péter, a Gömböc egyik világra segítője beszélt a testet öltött matematikai szenzációról, és ígérete ellenére végül nem árulta el, mire jó a gyakorlatban. Mindegy is, mert a Gömböc, ami maga az Egyensúly inkarnációja (egy stabil és egy instabil egyensúlyi állapottal ugyebár, jin és jang) a bál kabalája volt.

Az ingyenesen üzemelő koktélbárból szivárgó homály függönye mögül nem sikerült megállapítani, mikor melyik zenekar nyomta az oldies (but goldies) slágereket a táncteremben, de mindkettő nagyon profi haknit tett le az asztalra, ami lesöpörte a műfajjal szembeni mélységes ellenérzésünket is. Nagy buli kerekedett, a terem sötétjéből néha kivillantak a táncórákon elsajátított tudás gyöngyszemei, dallamosan és színesen forogni kezdett a világ.

Közben Beliczai Balázs humorista lépett a közönség elé az aulában, aztán rendben lezajlott a tombolasorsolás. Az éjfélre beharangozott meglepetés szép csendben elmaradt, kérdésünkre a szervezők úgy nyilatkoztak, hogy az volt a meglepetés: nincs meglepetés (haha). Ezt egy szalonspicces óvodás sem veszi be, de tény, hogy az „igen is meg nem is" klasszikus tréfaképlet, legfőképpen pedig figyelemre méltó egyensúly-értelmezés. Hogy mi történt valójában, az báli titok marad.

Személyes egyensúlyunk már fogyatkozni kezdett, amikor a kellemes éjszaka után az utolsók között hagytuk el a hideg fénybe süllyedő helyszínt. Minden elismerésünk a szervezőké és az arculattervezőé a rózsaszín csokornyakkendővel parafrazeált mintaszerű black tie-ért (is).

szöveg + fotó: Török Tamás; fotó: Mészáros Judit