Tisztelt Kérdező Kollégák Társasága! – Mányi István válasza

a Nyílt levélre a „Budavár – Dísz tér 17.” építészeti tervpályázat „utóélete” kapcsán

Tisztelt Kérdező Kollégák Társasága!

Nem gondolom, hogy bármely kérdés elől ki kellene térnem, de első kérdésetekre válaszolva mármint, hogy sem hivatalos felkérésem, sem szerződésem nincsen e kérdéskör tekintetében, számomra a további kérdések most nem aktuálisak. Hogy foglalkoztat a kérdés a HM-HP romokat illetően, ezt nem tagadom. Így volt ez a Várkert Bazár esetében is, amely éveken át lekötötte a figyelmemet. Lezsűrizett tervekkel, teljes szakmai konszenzus mellett saját nevemre szereztem elvi építési engedélyt a műemlék épületek kiviteli szintű kidolgozásával. De passzióból tettem ugyanezt a Rákóczi úti volt Arany Griff, alias Pannónia szállodával megbízás nélkül, mígnem az 15 évvel később termőre fordult. De közel két évtizedes munkám van nekem is abban, és nem éppen lejtmenetben, hogy Egyetem áll a lágymányosi kutyafuttató parton.

A húsz évből 10 év tisztán önként cipelt feladatként. Ha valaki ismeri ezt a történetet, el kell ismerje, hogy van érzékem humorhoz és eufemizáláshoz.
Nem kell senki emlékezzen rá, de dokumentált tény az, hogy 2005-ben a HM-HP történetben a nyertes Építész megkerülésével szervezett mutyi pályázat elleni felszólalásomra született az az etikai bizottsági határozat, amely máig irányadó. Nincsen tehát passzívumom sem az elvárható kollegialitás, sem a szakmai szolidaritás rovatban, és nincsen szükségem arra, hogy bárki etikai kérdésekkel karéjozzon.

Akkor pedig fokozottan nyűgös vagyok, ha macerálják a nevemet.
Tisztelettel kérlek hát Benneteket, hogy bármely élethelyzetben, hiteles ismeretek híján mindenki csak olyan mértékig mártózzon meg, amennyire azt feltétlenül és múlhatatlanul szükségesnek ítéli. Mások rágalmazásába pedig csak akkor fogjon, ha azt később nem kell szégyellnie, már akinek van affinitása a szégyenérzethez.

Mert miről is van szó? Közíró Kollégánk magánblogjában, több folytatásban ellenőrizetlen információkkal kezdett hánykolódni.
Az első visszakérdezésre, miszerint megkérdezett-e embereket, akikről ír, máris kitérő sasszé következett. Az egészet Somlyódy Nóra kezdte. Mondhatta volna szebben kis lovag. Ez nem elég elegáns felütés így!
Majd a parttalan csapongásra kártyavár épült. Majd horror.

Nem lehet lekonzervatívozni egy kerület lakóit csupán, mert érdekli őket mi is épül a portájukon. Ez alapjog, amit éppen egy építész nem kérdőjelezhet meg, különösképp ha ott építési engedélyt remél. Handabanda.
Nem lehet en bloc lestupidozni a műemlékvédelmet, miközben folytonosan etikára hivatkozunk.

Ha csak a „Középkori Templomainkat” lapozom, Dobos Lajos gyönyörű fotóival, egyre bámulok, hogy megannyi pusztítás, romlás után még ennyi értékünk van.
A műemlékvédelem okán.
Nem lehet nem tudomásul venni önkormányzati szabályozási döntéseket sem. Vitatkozni lehet felettük, de ennek részeként fontos projektet zátonyra futtatni nem.

Most visszakérdeznék.
Hogy fordulhatott elő bármely elhibázott pályázati kiírásnál, hogy a gyeplő be volt dobva a lovak közé, miközben nem is ötletelésről, hanem megvalósítási tervezési szerződésről is szó esett?
Ki gondolhatott irdatlan közpénzeket költeni egy olyan szerződés keretében, amely nem eredményszavatos?
Vagy nem számolt senki azzal, hogy semmi garancia nincs a szabályozási terv módosítására? Nem evilágon élünk? Mit szól ehhez a Kamara? Ez nem etikai kérdés? Szerzett már bárki építési engedélyt szabályozási terv ellenében? Bizonyosan volt már ilyen, de az kívül esik a jogszerű kereteken.

Einstandolás-e az, ha az Építtető ilyen kényszerhelyzetben a jogszerű megoldhatóságon töri a fejét, ami elvárható Tőle, és feladata is egyben.
Kétségtelen, hogy az Építtető mozdulhatna már!
Egyeztethetne Kamarával, Kerülettel, Fővárossal és dönthetne és kommunikálhatná döntését. Csak és csakis ebben a sorrendben. És ha a résztvevők számára megfelelő egyezség van, akkor lehet feladatokat osztani.
Konfliktushelyzet van, de az nem írható a pályázatot nyerő Építész számlájára! Az enyémre végképp nem!

A konfliktus nem személyek közötti. Kerülöm is nevek említését.
De vajon létezik-e ebben a történetben még szeplőtlen szereplő?
Történt-e legalább kísérlet a KSZT módosítására?
Ha még ez sem, úgy a Kamara miért nem állt ki férfiasan, hogy no ezt a pályázatot is elrontottuk, és ezt csak egy újabb országos pályázattal lehet reparálni.
Lehet-e több év tévedéseinek, mulasztásainak, hibáinak, vétkeinek minden következményét most a megkérdezett három kamarai tagra zúdítani.
Lehet, hogy itt és most sem csupán fekete – fehér szerepjátékról van szó?
Szabad-e politikai erőtérbe helyezni ezt a szakmai ügyet? Mi a határ? Már vannak eszmefuttatások.
Semmi nem drága? Hegyen-völgyön lakodalom?
Ki határozhatja meg, hogy még be sem azonosított kamarai érdekek sérülése a nagyobb veszteség, vagy egy alapprojekt ejtése?
Felül lehet-e ennyire emelkedni a realitásokon, mielőtt a Felek egyezségre törekednének.
Van-e most bárkinek érvényes szerződése? Utánanézett ennek valaki?
További kérdések tolulnak.
Ti, a Kérdezők Tisztelt Társasága, nem gondoljátok-e, hogy mélyen behatoltatok a személyes szuverenitásom területére, és hogy milyen mértéken terjedtetek túl a saját lehetőségeiteken?
Elfoglaltátok az Etikai Bizottság helyét. Ki választott oda benneteket? Kinek az érdekében?
Miért nem ülnek le az OKM és a MÉK képviselői, hogy megoldást találjanak? Miért nem lehet a sok rossz történet után egy jót is megfogalmazni?
Hogy képzeli valaki azt, hogy beépül egy még nem is létező csapatmunkába. Zsenialitását kiiktatva fakezűvé azonosul. Fékezi a csapatot, hogy egy talányos éjjelen kicseréljen két dokumentációt. Ilyesmire törhetett Hegedűs István az egri várban, ha időben le nem fülelik. Ki teszi fel ezt a kérdést Rex Machinának?

Beszélhetünk itt etikáról?
Tudom, hogy minden utalás csak azok számára érthető, akik végigkísérték a folyamatot.
Zárom soraimat.
Öreg varjú vagyok már. Több karó régi ismerősként köszönt, ha széllel szemben éppen arra vitorlázom. Néha a hollóval is találkozom. A gyűrűssel! Mindig egyedül, pedig a hollók párban járnak. Párja lennék? Éjfekete, komoly tekintetében neheztelést látok, ha a rom felett körözünk. Több kár ne essen már!

Igaz hívetek,

Mányi István

Ui.: 1970. március 1-én a HM rom akkor még álló szárnyának emeletén, a délnyugati sarokszobában kezdtem dolgozni Brjeska István műtermében. Oda–vissza éppenhogy romtalanított épületrészeken botorkáltunk át. Azóta adósnak érzem itt magam.
Senkinek ne legyen kétsége. Ha a körülmények engedik, nem teszek fölösleges kerülőket.
Tisztelt MÉK és OKM! Üljetek le és jussatok ésszerű eredményre!
És mindenkinek köszönöm, hogy hozzájárult a helyzet tisztázásához.
Elsőhelyt Somlyódy Nórának.
Kedves Nóra!
Ha rendezett körülmények között lesz feladatom és tudom majd, hogy mi az, örömmel beszélgetek Veled, mint korábban is.

Mányi István