Több válasz egy kérdésre – családi ház Budapesten

Bényei István, Hoffmann György, Lukács-Nagy Ádám és Sáfrán Dóra újabb háza Budapest egy igen sűrűn beépített területén áll, ez az alaphelyzet pedig számos problémára igényelt ötletes megoldást.

Buda hegyei között, a város fölötti mintegy kétezer négyzetméteres saroktelken áll a Bényei Stúdió új háza, ami számos dolgot vetített előre: egyrészt a ház tervezőinek meg kellett teremtenie a lakók nyugalmához szükséges intimitást, meg kellett gátolniuk az utca felőli közvetlen belátást, ugyanakkor figyelemmel kellett lenniük arra is, hogy a ház fölött még többutcányi lakóház áll, amelyek lakói a kert védettebb, hátsó részére, valamint a tetőre is rálátnak.

„Szeretem, ha egy kert is – hasonlóan a nappalikhoz – többzónás lehet." – kezdett bele a ház történetébe Bényei István, a ház vezető tervezője. Az épületet a telken kissé visszahúzva helyezték el, hogy nagyobb előkert maradhasson az épület előtt, a hátsó, privát kert ugyanakkor kellően nagy maradjon. Az egyszerű formákból építkező ház pozícióját az utcaképre figyelemmel találták ki: „önzőségnek tartom, ha a panoráma miatt feltesszük a házat a telek hátsó részére, az utcakép ugyanis ettől könnyen szétesik." – magyarázta Bényei István. A hátsó kertrészre pavilon, valamint egy játszótér került. A kertben a tervezők szándéka volt ugyanis legalább két-három olyan pontot elhelyezni, ahol akár nagyobb társaság is helyet foglalhat, de a gyerekek is szabadon használhatják. „Így lehet belakni egy ilyen kis birodalmat, sosem csak a ház kereteit vizsgáljuk" – tette hozzá.

Bár szépen mutat a város az épület emeletéről, nem a panoráma lett az épület fő szervező ereje. Az itt élő, kicsit zárkózott családban az élet a kisgyerekek körül forog, ezért kiemelt cél volt úgy alakítani a házat, hogy az épületre való rálátást – felülről is – kizárják. Az épület programja ebből fejlődött egy nagyon szabályos alakzat kibontásává. Az egyszerű kubust több ponton áttörték úgy, hogy a visszahúzott homlokzatokra már ne tudjanak betekinteni, de figyelembe vették ebben azt is, amit a funkció megkövetel. Ennek eredményeként nemcsak az ügyesen szerkesztett lapostetőn nyitottak bevilágítókat, hanem az oldalsó nyílások mögött sokszor több méterrel vissza is húzták a tereket a külső homlokzattól, ami kellemes és változatos formákat eredményezett.

A ház lényege, hogy intim tereket alkosson, amelyet az épület legizgalmasabb részei, a gyakran a tető felől is megbontott beharapások adnak meg. „Olyan ez – magyarázta a tervező –, mint az alma: akármilyen szép is, a héja alatt mindig mást találunk, mint ami kívül fogad." A szokatlanul szabályos, jó arányú világosszürke épülettömböt a környezetétől finoman elemeli a földszint fekete , és víztiszta üvegburkolata, amely a homlokzati megnyitásokon átsejlő, óarany festésű belső homlokzati szakaszokkal együtt kedves játékossággal oldja fel az alapforma szigorát. A fekete üveg csillogása izgalmas kontraszttal emeli ki a sínes, vakolt architektúrát. Az óarany szín tudatos választás volt, a beharapások ugyanis nyugatra tájoltak, így naplementekor e szín melegíti a házat, puha és otthonos fényeket visz a belső térbe. E reflexfényekre még az ablakkáváknál is rájátszottak, a hálószobákban így sikerült feltűnően kellemes atmoszférát teremteni.

Buda olyan részén áll a ház, ahol nincs jó tömegközlekedés, ezért autós közlekedésre szerkesztették az óriási pinceszintet, nagy teremgarázzsal, valamint egy nagyméretű gardróbbal. Az alagsor tereit is igyekeztek összenyitni nagy üvegfelületekkel, így is szinte a nappali részeként érzékelhető.

A főszintre a szokásos előszoba, valamint konyha-étkező-nappali került, illetve innen nyílik egy vendégfürdővel ellátott vendégszoba is. A kortárs, mégis otthonos épületbelsőt a természetes fa határozza meg. A nappali tere többirányú kapcsolatban áll a kerttel, annak minden része közvetlenül elérhető innen. Itt kapott szerepet a ház másik fontos karakterképző eleme, a külső lamellázat. Ezek célja is az, hogy az utcáról ne lehessen betekinteni, a lamellák között ugyanakkor áttörhessen a fény. Ilyen lamellákból építették a kerítést, de ez fedi a nappali melletti, külső étkezőt is, ami az üvegburkolaton tükröződve súlyt ad a keskeny kertrésznek. A nappalit egy kandalló osztja két zónára: egy beszélgetésekre teret adó, valamint egy nyugodt pihenést elősegítő részből áll, ami folytatódik a kertben is. Nagy üvegfelülettel ehhez egy részben nyitott, északi, hűvös, szabadtéri nappali is csatlakozik. Az emeletre a privát rész került, itt kaptak helyet a hálószobák, valamint a mosókonyha. Az épület rugalmasságának szép bizonyítéka pedig, hogy innen egy kis hídon ki lehet jutni a kert hátsó részére, a pavilon irányába, amit a gyerekek örömmel ki is használnak.

E megkapó végeredményhez szükség volt a bátor tulajdonosokra is, akik szabad kezet adtak a tervezőknek, sőt, már az első vázlattervekre rábólintottak. „Az egész házat, projektet nagyon szerettük – részben a megrendelő miatt. Jó volt velük dolgozni" – mesélte Bényei István. Jó bizonyíték erre a bejárat kiemelése: a vendégek síkban záródó üvegajtón keresztül juthatnak a házba, az ide került előtető fölötti részre pedig egy kis kiharapás került. A három oldalról üvegfallal határolt fényudvar japános hangulatú, apró kerttel választja el a szülői hálót a gardróbtól.


Móré Levente

Szerk.: Sulyok Georgina