Épületek/Lakóépület

Tóbiás Tamás tatai társasháza

2021.06.04. 09:13

Tata rendezett, ám kicsit kietlen, fejlődés alatt álló területén, a Piac téren áll a Tóbiás Tamás által tervezett társasház, mely jellegzetes stílusának és színeinek köszönhetően azonnal szembe ötlik. A házat az építésszel történt beszélgetésünk alapján mutatjuk be.

2017 és 2020 között épült fel Tatán Tóbiás Tamás munkája, a 14 lakásos társasház, melynek fehér tömege antracitszürke részleteinek köszönhetően kiemelkedik jellegtelen környezetéből. A tatai Piac tér a város egy fejlődésben lévő, ám még viszonylag elhanyagolt területe, mely a hajdani lengyelpiac és annak rosszminőségű csarnoképületei helyén alakult ki. A környéken néhány magastetős kereskedelmi épület megmaradt, ezek mellé épültek fel a hipermarketek és egyéb szolgáltatóépületek, illetve egy új, kisméretű piaccsarnok is. Ennek az alapvetően kereskedelmi funkciót betöltő, rendezett, ám nem túl barátságos térnek az északi lezárásaként jött létre a többlakásos épület. Az építész nem titkolt szándéka, hogy a ház aktuális, időszerű stílusa által mind a szakma, mind a laikus megrendelők számára egyfajta ízlésformáló erőként hasson, igazodási pont legyen a hamarosan beépítendő környezet tervezése során.

A nagyméretű, szabadon álló társasház tömegét aszimmetrikusan elhelyezett tömbök alkotják, melyek azonban mégis kompakt látványt nyújtanak, az épületnek minden homlokzata harmonikus egységet alkot. Tóbiás Tamás építészeti koncepciójában olyan ház szerepelt, mely arányainak köszönhetően mind a helyszínen szemlélve, három dimenzióban, mind kétdimenziós fotón megállja a helyét, és melyet egyfajta festőiség jellemez. A külső legmeghatározóbb elemei a fehér síkfelületeket tagoló antracit színű keretezések és elemek, de a nagyméretű, üvegkorlátos erkélyek is azonnal szembe tűnnek. Az épület földszintjén elhelyezett garázsok kapui között álló, lekerekített pillérek napsárgára való festése is különösen jó ötletnek bizonyult, a hátsó homlokzat monotóniáját szépen feloldja.

A társasházban változatos alaprajzi kialakítású, egy-, kettő-, három-, és négyszobás lakások találhatók, melyeknek mindegyikéhez tartozik egy garázs és egy nagyméretű tároló is, utóbbi társasház esetében különösen hasznos. (A vendégek számára felszíni, térkövezett parkolókat alakítottak ki, a megfelelő mennyiségű zöldfelület megtartása mellett.) A lakások kialakítása során fontos szempont volt, hogy a nappali és az esti funkciók jól elkülönüljenek egymástól, így a hálózóna és a fürdőszoba könnyen elválasztható a nappali-étkező-konyhától. Az alaprajzok kevésbé kötöttek, hogy később egy belsőépítész rugalmasan alakíthassa a lakást a tulajdonosok igénye szerint. A nagyméretű ablakok elosztása racionálisan történt, hogy a falak mentén maradjon hely beépített szekrények és egyéb rakodók kialakítására, hiszen egy társasházi lakásban ezekből általában hiány van. Minden egységhez továbbá tartozik egy terasz, illetve egy erkély, melynek minimum szélessége 2-2,5 méter, hogy a tér jól használható legyen. (Társasházaknál gyakran előfordul, hogy az erkély alapterületét tekintve nagy, de mivel nem elég mély, nehéz berendezni, és valójában nem igazán használható.) Továbbá mindegyik fedett, ami több szempontból is előnyös. Egyrészt így egész éven át kellemes tartózkodási helyet biztosít, másrészt a lakók nem fognak majd különböző minőségű, utólagos lefedésekkel élni, így megőrződik az épület egységes képe. Fontos szempont volt az is, hogy az erkélyek ne a hálószobából nyíljanak, hanem vagy a konyha-étkezőhöz, vagy a nappalihoz csatlakozzanak, hiszen alapvetően nappali, társas funkciót töltenek be. A földszinti lakások kertkapcsolatos teraszuk, az emeletiek pedig az erkélyről Tata belvárosára és a várra nyíló panorámájuk miatt voltak népszerűek az új lakók körében.

Külön dicséretes, hogy az épület korszerű, környezetbarát megoldásokkal teli, energetikai besorolása igen jó. A ház teljesen gázfüggetlen, a mennyezethűtés-fűtés hőszivattyúval működik, a tetőn pedig napelemeket találunk, melyeket azonban eltakar a magas attika, így nem zavarják az összképet.

Az építész bevallása szerint a tervezés során csak a lápos terület okozott jelentős fejtörést, melyen az épület áll. A teherhordó réteget képező szikla ugyanis 15 méter mélyen helyezkedik el, így a házat 30 és 60 centiméter átmérőjű cölöpökre kellett állítani. Az épület maga azonban a szokásos vegyes szerkezettel, vasbeton födémekkel és kerámiatégla falakkal rendelkezik. (A lápos terület miatt a talajvíz is igen magas, ez a magyarázata annak, hogy a garázsok nem a föld alatt, hanem a földszinten helyezkednek el.)

Az épület „Az Év Háza Komárom-Esztergom Megyében" pályázaton 2020-ban Társasház kategóriában ÉV HÁZA DÍJBAN részesült, a zsűri elnöke Bálint Imre DLA, Ybl Díjas építész volt. A bírálatban a következőt olvashatjuk:

„Tatán a Piac tér mellett került kialakításra a 14 lakásos lakóépület. Az épületen belül az 1 szobás lakástól a 4 szobás lakásig különböző méretű és alaprajzú lakóterek találhatók. Az azonos funkciók változatos nagysága jól érzékelhető az épület tömegformálásában. A nagy teraszok, az üvegkorlátok, a külső nyílászárók szürke színnel történő homlokzati egybefogása, a nagy fehér keretező elemek nem engedik szétesni az előbb említett funkcióhalmazokat. A megvalósult ház jól tükrözi korunk építészeti gondolkodását, ugyanakkor megfontolt tagolásával nem robbantja szét környezetének vizualitását."

Paár Eszter Szilvia