84 éves korában elhunyt Török Ferenc Ybl- és Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a BME Középülettervezési Tanszékének iskolateremtő mestere, akire több építészgeneráció is példaképként tekint. Emlékét egykori tanítványai, követői és barátai szavaival idézzük meg.
***
Évfolyamom közös élménye volt, amikor harmadéveseknek szóló előadásán az építészkari nagyelőadó táblájára hatalmas méretben, hosszú percekig rajzolta fel a lágymányosi Magyar Szentek templomának alaprajzát, magyarázva minden vonal jelentését és jelentőségét. Amikor a gyönyörű krétarajz elkészült, átsétáltunk az akkor éppen csaknem elkészült templomba, ahol folytatta a térről, szakrális építészetről szóló előadását. Életre szóló élmény volt.
Mellette kezdtem el tanítani. Az a néhány közös alkalom a hallgatók felé irányuló figyelemről, és az építészeti rajz, a mondatok pontosságáról szóló iskola volt. Épületei ma is példák számomra: így Nemeshetés az építészetbe vethető hitről, Edelény az elérhető kortalanságról, Ábrahámhegy a kicsin belül is megcsillantható téri nagyszerűségről tanúskodik...
Mára generációkon átívelő tanítványi közössége vesz minket körbe, nem csupán a Középülettervezési Tanszéken, de az építészek szűkebb, egymást figyelő tágas horizontján is. Iskolateremtő volt: az iskola építészeti nyelvezete pedig megannyi dialektuson keresztül adja tovább mindazt ma is, ami az építészetről való tudásból továbbadható.
Felemelő érzés ez: sokunk szerencséje, hogy vele egy közösséghez tartozhattunk. Nagyszerű emlékét szeretettel őrizzük.
Szabó Levente
***
Minden szakmai önéletrajzomba beírtam, hogy első mesterem Török Ferenc volt, ő korrigált négy féléven át, a középülettervezéstől, a diplomatervig. De nemcsak a korrektorom, hanem mondhatom, a barátom is volt, tartottuk a kapcsolatot az egyetemi évek után is, azután akkor is, amikor Egerbe kerültem – azokban az években lett a nagyobbik leányom keresztapja. És nemcsak a korrektorom és barátom, hanem jó ideig a példaképem is volt, építészként, emberként egyaránt.
Most erre a Török Ferire emlékszem, felidézve a több, mint ötven évvel ezelőtt kezdődött kapcsolatunkat, az egyetemi terveket, a diploma utáni éveket, aztán haladva tovább az időben azt az első őszi félévet, amikor immár együtt oktathattunk, majd megint tovább, mikor sok megpróbáltatás után végre tanszékvezető lehetett.
Most búcsúzom Tőled Feri, de biztos vagyok benne, hogy nem véglegesen. Idő kérdése – s csak a Jóisten tudja mikor – de újra találkozni fogunk.
Cságoly Ferenc
***
Valamikor a diplomatervezésem környékén volt az Ötpacsirtában egy beszélgetés Golda Jánossal, Balázs Misivel, Somogyi-Soma Katival és Török Ferenccel. Mi többen Misi tanítványai közül mentünk persze meghallgatni, mint egy kisebb rajongói kör. Emlékszem, Janó nagyon sötét jövőképet vázolt fel az este során valami kapcsán, és hosszasan ecsetelte, milyen kíváncsi érdeklődéssel várja az érzékletesen felvázolt világvégét. Az akkor számomra alig ismert Török Ferenc elnézően mosolyogva mondta neki aztán, nem érti, ilyen sötét gondolatokkal hogyan bír ilyen szép házakat tervezni. A rendezvény végén az udvaron tébláboltam, cigarettáztam, és láttam, ahogy veszi a kalapját (szó szerint!), talán szemerkélő esőben (lehet, hogy ezt már utólag teszem hozzá), ballonkabátban cigarettára gyújt, kisétál a kapuhoz, és egy érkező taxiba beszállva igyekszik haza. Volt ebben a távozásban valami szörnyen elegáns és tapintatos. Valami olyasmi, amit nem lehet eltanulni, mégis arra gondoltam, milyen jó lenne eltanulni.
Kronavetter Péter
***
Országúton mendegélő. Török Ferenc önmagát jellemezte így és ebben a két szóban képletesen minden benne van, amit építészetről és életről tudni érdemes. A gondolat látszólag egyszerű, megértése nekem mégis hosszú éveket, évtizedeket igényelt. A megfejtést nem segítette a nyolcvanas évektől látványos és magabiztos gesztusokkal hozzánk beköszöntő sztárépítészet, ami az ilyen értelmezéseket háttérbe szorította, mi több, lenézte és megvetette. A Török Ferenc által is képviselt etikus, az építészet közösségi aspektusait hangsúlyozó szemléletmód azonban annál elszántabb követőkre talált. A gondviselés különös ajándéka, hogy ezt a "mendegélést" én is közelről figyelhettem, mi több, társául szegődhettem az úton. Negyven éven át mentünk, mendegéltünk együtt, változatos utakon, tájakon át, lépten-nyomon rácsodálkozva a teremtett világ szépségeire és esendőségére. Ha létezik ma még egyáltalán értelme az efféle emelkedett szavaknak, mint "mester", "példakép" akkor ő mester és példakép volt, sokunk számára. Kisbetűvel, mert hiszem, hogy ő is így szeretné. Egy ember, aki nem követőket, hanem mindig társakat keresett, mi pedig valójában nem őt követtük, hanem a gondolatait, így teremtve esélyt az örökkévalóságnak. Minek búcsúzni hát, ha lelkünkben örökre itt marad?
Balázs Mihály
***
2021. szeptember 12. Révfülöp
Mise helyett bezárt ajtó, talán még a templom sem tudja, mit mondjon.
Árvák a kövek, a fények, homályosan pislog az üveg, lankad a levél.
Mindannyian egy forrásból táplálódtunk, ők is mint én, és még oly sokan.
Úgy nevelte a köveket, fákat, tereket, ahogy minket: lelket adott mindennek.
S mit olvasok újra a szobor talpán? “TETTE AMIT ISTEN MONDOTT" Ámen.
Schrammel Zoltán
***
2001 tavaszán, Középülettervezés előadáson találkoztam először Török Ferenccel. Akkor derült ki számomra, hogy milyen sok gyerekkoromból ismert és számomra kedves templomnak a tervezője. Bár személyesen nem tanított, oktatóim tanítványai voltak, rajtuk keresztül én is részesülhettem szellemiségéből, amely máig meghatározó referenciapont. Különös, hogy épp 10-én este jártam a Magyar Szentek Templománál...
Kemes Balázs
***
A tankörben Török Ferenc, Cságoly Ferenc és Meditz László konzultált. Miután befejeztem a tervem konzultációját konzulensemnél Meditz Lászlónál, átültem valamelyik Ferihez és hallgattam azt, hogyan gondolkoznak egy feladatról. Ez a félév ablakot nyitott egy mélyebb világra …
Nézem a kezét, ahogy rajzol, ahogy a skiccpauszt letépi, kisimítja…A helyszínrajzot értelmező, keresgélő vonalait sokszor csak utólag értettem meg…vagy még akkor sem. A türelmes mozdulatok és a szép rajzok a mélyebb értésre való vágyat ültették el bennem.
Egy be nem adott pályázatot követően, talán vigasztalásért mentem Ferihez. Meghallgatott, majd szeretettel, de határozottan annyit mondott: „…Petyuszkám, ez jellemhiba, ezen dolgoznod kell!..." Nem felejtettem el azóta sem…csodálatos dolog jókor és jól mondani valamit.
A Török és Balázs műteremben csodáltam Feri és Misi koncentrált munkavégzését. Oktatás után megérkeztek a műterembe, halkan beszélgettek és mikor hét órakor hazamentünk tiszta rajzok maradtak az asztalokon. Ritkán éjszakáztunk, a család és a baráti közösségek ugyanolyan fontos részei voltak az életüknek, mint a szakma iránti szeretet. Jó volt látni, hogy ez ilyen magas szinten sem megvalósíthatatlan…
Hálával és szeretettel,
Fejérdy Péter
***
szavak – félmondatok
tekintet:
csendes, fürkésző, bátorító, olykor elnéző tekintet / ami engem sosem hagyott el / jelen van, jelen lesz / nincsenek elvárások, sem példabeszédek, sem tanácsok – helyette megnyugvást, magabiztosságot biztosító tekintet
jelenlét:
ritkán találkoztunk, keveset beszélgettünk / az együttlét mindezek ellenére állandónak hatott /
távolról is gondoskodó jelenlét / a karácsonyi üzenetek visszatérő, a köteléket rendre megújító, megerősítő ereje / néma, egyetértő állandóság
hit, bizalom:
a teljesítőképességet sokszorozó, belőle áradó, szinte kitapintható bizalom, és hit / bizalma elemi erővel sugározza, hogy képes vagyok a kérdések megválaszolására / a hitet erősíti abban, hogy lesz erő mindig újrakezdeni
példaadás:
minta / nem a formálásban, nem a vonalak húzásában, nem a mondatok szerkesztésében, sokkal inkább a szelíd kitartásban, a csendes következetességben
Karácsony Tamás
***
Levélváltás
Először is megmosnám azokat az ablakokat – egy jó magas létráról. Érdekes, de a fa lamellák még egészen jól bírják az időt. Megnyugtató volt ott ülni, de azóta egyre nehezebb. Elárvultunk...
Schrammel Zoltán
Révfülöp nekem különösen kedves, és bizonyos mértékig közös munka, a padok, ha nem is teljesen, de a terveim alapján készültek. Az öcsém, aki jobban kötődik a faluhoz, mint én, épp nyár elején vetette fel, hogy fel kellene újítani az ablakokat, erről beszéltem utoljára Ferivel.
Major György
***
Egyetemi éveim alatt szinte végig Misi volt a konzulensem. Így amikor konzultálni mentem és a tanszéken bekukkantottam a szobájukba, vagy a Török és Balázs építész irodába külön konzultációra érkeztem, Török Tanár Úr (csupa nagybetűvel) mindig ott ült. A jelenléte kitapintható volt, a felőle áradó nyugodtságban és jó kedélyben, ahogy érdeklődően felénk, hallgatókhoz fordult.
Vannay Miklós
***
Szelídség. Kevés időt töltöttünk együtt, tulajdonképpen a doktori iskolai éveimet, a praxisban pedig végképp semmit, mégis folyamatosan azzal szembesültem, hogy építészetről való gondolkodásom menthetetlenül összekapcsolódott az általa teremtett szellemi közeggel. A tanítványai tanítványa lettem. Erre az evidenciára való ráébredés húsz évig tartott és fokozatosan következett be, gyakorta villámlásszerű felismerések kíséretében, legutóbb éppen Gödöllőn Medgyaszay műteremházánál. Amikor megbetegedett én is a szobájában kaptam helyet a tanszéken. Ettől nagyobb megtiszteltetés csak akkor ért, amikor nyugdíjazása előtt gyógyultan visszatért és rövid időre szobatársa lehettem.
Klobusovszki Péter