Toronyház-vita: Eső után köpönyeg (?)
"A hol építhetünk magasházat Budapesten? kérdésre szerintem továbbra is csak egyetlen helyes válasz létezik: ott, ahol az egész főváros területére és minden szempontra kiterjedő, megelőző vizsgálat és tanulmány ezt lehetségesnek tarja, megmondva azt is, hogy hányat, mekkorát és milyen feltételekkel szabad építeni" – írja Pálfy Sándor toronyház-vitasorozatunk legújabb részében.
Nyár elején kerestek meg az Építészfórumtól azzal, hogy ha van véleményem, mondjam el az erősen vitatható körülmények között megépülő prototípus okán, várhatóan felélénkülő magasházas vitában. Gondolkodási időt kértem, mert a már látható eredmény önmagáért beszél, és az előzmények alapján nem sok reményt látok arra, hogy olyan, szakmai érvekre épülő, normális párbeszéd alakuljon ki a szereplők között, ami érdemi hatással lehet a további magasházak építésére Budapesten. Aztán mégis úgy döntöttem, hogy – még az egyszer – leírom ezzel kapcsolatos véleményemet, mert egyrészt vétkes mulasztásnak érezném, ha nem tenném meg, másrészt én is azt tartom, hogy a remény hal meg utoljára…
Nagyon sok okos, szakmailag megalapozott, olykor érzelmektől sem mentes vélemény olvasható az eddigi hozzászólásokban, és én is igyekeztem minél több érvet felsorakoztatni a magasházak építése ellen a történelmi városközpontban és az onnan érzékelhető területeken. Ezek közül egyet sem szeretnék megismételni, de nagyon találónak gondolom Budapest (Polónyi Károly szavai szerint a Duna Királynője) ártatlansága elvesztésének emlegetését az első toronyház felépülése kapcsán. S ha még mindez fővárosunk szeretetéből, az iránta érzett gyöngédségből fakadt volna… De nem, az események ismeretében egyértelműen kijelenthető, hogy a királynő, sajnos, előre megfontolt szándékú, durva erőszak áldozata lett. A jövőre nézve csak az lehet a kérdés, hogy mennyire lesz képes az új helyzetet méltósággal viselni, és példájával elrettentetésül szolgálni a várható további próbálkozásoknak. Udvartartása, a főváros vezetése ebben azzal segíthet neki, hogy a jövőben kiegyensúlyozott életkörülményeket és törvényes kereteket igyekszik számára biztosítani az ehhez hasonló, erőszakos bűncselekmények megelőzésére.
Az eddigiek során rengeteg negatív példáról olvashattunk és láthattunk képeket, melyek a történelmi városközpontokban vagy azok környékén megépült magasházak városképre kifejtett káros következményeit taglalták. Felesleges ezek közül akár egyet is megismételni, de az feltűnő, hogy pozitív, követhető példa egy sem volt közöttük. Bizonyára termékenyen hatna a folyó vitára, ha az európai kultúrkörön belül (és itt kizárólag európai nagyvárosokban érdemes gondolkodni) legalább egyetlen követendő példát tudna valaki mutatni. Ameddig pedig ilyen nincs, a saját szakállunkra nem szabadna kísérletezgetnünk, ahhoz nem vagyunk elég gazdagok, továbbá felbecsülhetetlen értékünkről van szó, ami egy ilyen felelőtlen hazárdjátéknak könnyen áldozatává válhat.
A hol építhetünk magasházat Budapesten? kérdésre szerintem továbbra is csak egyetlen helyes válasz létezik: ott, ahol az egész főváros területére és minden szempontra kiterjedő, megelőző vizsgálat és tanulmány ezt lehetségesnek tarja, megmondva azt is, hogy hányat, mekkorát és milyen feltételekkel szabad építeni. Egy ilyen dokumentumnak már régen el kellett volna készülnie, amire nem csupán a toronyházak városképet befolyásoló, kiugró magassága okán, hanem a kialakult, működő városszövet pontszerű, intenzív és dinamikus megterhelésének következményei miatt is szükség lenne. A tanulmány megállapításait támogathatná egy olyan 3D-s informatikai modell, ami a föld feletti, az utcaszinti és a föld alatti adottságokat és változásokat együtt tudná értelmezni és vizualizálni. Tudomásom szerint, egy ilyen modellnek a jelentős része már el is készült, és ha kihasználnánk a benne rejlő lehetőségeket, akkor nem utólag kellene szembesülnünk a megépült valósággal (mint most a Margit híd felől készített fotók alapján).
Az eddig lehetségesnek tartott helyszínek közül az Észak-Csepel-i tárgytalannak tűnik az épülő atlétikai stadion miatt. A Hungária körúton kívüli területeken pedig a várost keretező, szelíd, dombos táji háttér eltakarása miatt és a „Gulliver effektus" (ld. a prágai intő példát, ahol a háttérben egyre szaporodó toronyházak halmaza szinte rádől a történelmi belvárosra! ) elkerülése érdekében csak szigorú szabályozással – és annak betartásával! – szabadna magasházat építeni. És mindezt kizárólag törvény által bebiztosított, független szervezeti-, szabályozási- és végrehajtási keretek között tartom elképzelhetőnek és megvalósíthatónak. Ha valaki, akkor a Duna Királynője igazán megérdemelné ezt a megkülönböztetett bánásmódot!
Vonzó megjelenésének és kondíciójának megtartásához kiegyensúlyozott fejlődésre, lerobbant területeinek, szégyenfoltjainak felszámolására (mértéktartó építkezéssel, ápolt közterületek és parkok létrehozásával), közlekedési vérkeringésének javítására és meglévő értékeinek folyamatos karban- és tisztántartására lenne szüksége a Duna Királynőjének. Mindez persze folyamatos odafigyelést, gondoskodást és rengeteg pénzt feltételez. Különleges varázsa megőrzését az extra smukkok (ld. óriáskerék az Erzsébet téren!), vagy akár drága ékszerek helyett valószínűleg sokkal jobban szolgálná, ha korához illő és szépségéhez méltó saját új ruhát kaphatna, hogy ne kelljen idegen tollakkal ékeskednie. Ettől lakója is otthonosabban, komfortosabban érezné magát benne és egyben büszke is lenne rá, mert sajátjának érezné városát. Arról nem is beszélve, hogy a külföldről érkezők is elsősorban az ilyen városokat keresik és szeretik, különösen, ha királyi vér csörgedezik ereikben!
Pálfy Sándor
Szerk.: Hulesch Máté
