Transzformáció - Építészeti központ és múzeum

Léstyán Bence diplomamunkájának középpontjában a nagyapja, Léstyán Ernő által tervezett transzformátorház áll, melyet új tartalommal gazdagított anélkül, hogy építészeti értékeit csorbította volna. Ennek köszönhetően a ház a megváltozott városi helyzetre reagálva egy eddig ismeretlen arcát képes megmutatni.

Tervezési helyszín

A budapesti Csarnok téren álló transzformátorház a városlakók körében jól ismert, a szakma által nagyra tartott épület, Dob utcai és Katona József utcai társaival együtt nagyapám, Léstyán Ernő tervezte a ’60-as években. Főként a Csarnok téri épület tervezéséért 1967-ben Ybl-díjat kapott. A ház főhomlokzata előtt, a korábbi parkoló területén azonban 2015 őszén egy szálloda építése kezdődött meg, mely jelenleg is zajlik. Az épület eredeti funkciója az erőművekből érkező nagyfeszültségű áram transzformálása lakossági felhasználásra. Az építésük idején rendelkezésre álló technológiával ehhez hatalmas, belvárosi épületekre volt szükség, ma azonban ezt sokkal kisebb berendezésekkel is meg lehetne oldani, így felmerül a kérdés – ha egyszer funkcióját veszti az épület, milyen új tartalmat kaphat, hogy építészeti értékei minél kevésbé csorbuljanak? Aktualitása miatt a Csarnok téri helyszínt választottam, célom az volt, hogy a megváltozott városi helyzetre reagálva a ház új funkcióval megtöltve egy eddig ismeretlen arcát mutassa meg.

Funkció

A Liget projekt keretében eredetileg az Építészeti Múzeum is helyet kapott volna, ez végül mégsem valósul meg. Elhelyezése sosem volt megoldva, jelenleg a gyűjteménye különböző raktárakban áll. Egy belvárosban álló ipari épületnél keresve sem találunk jobb helyszínt számára. Az Építészfórumon is megjelent „A Magyar Építészeti Múzeum és Központ koncepciója” című munkaanyagban olvashatunk a MÉM által betöltendő szerepekről. A múzeumi helyett én inkább a központ-szerepet helyeztem fókuszba, mivel az építészet nem egy múltbéli esemény, hanem velünk él és folyamatosan változik, megértéséhez nem csak kiállításokban kell gondolkodni, sokkal inkább a személyes megtapasztalás szükséges. Az intézményt Építészeti Központnak (ÉK) neveztem el.

A meglévő épület adottságai, átalakítása

A trafóház adottságai kiválóan megfelelnek egy építészeti központ és múzeum elvárásainak. Monolit vasbeton pillérvázas szerkezetéből adódóan falai nem tartószerkezetek, így bontásukkal hatalmas egybefüggő terek alakíthatók ki. Alaprajzi rasztere 6,60 m-es. Az épület eddig kizárólag kívülről volt látható, a Duna és az Imre utca felől fallal és hatalmas vaskapukkal volt lezárva, így az üzemeltető személyzeten kívül szinte senki sem láthatta az udvari homlokzatát vagy belsejét. A Csarnok téren jelenleg épülő szálloda viszont az eddigi fő feltárulkozást, az épület szimbólumává vált nagy, homogén, szalagablakkal osztott nyerstégla homlokzatot takarja ki szinte teljes egészében, az épület így egy tömb belsejévé válik. Udvarának megnyitása városszerkezeti szempontból is indokolt, mivel azok, akik az eddig parkolóként hasznosított főhomlokzat előtti területen tudtak gyalogosan átvágni az Imre utca és a Közraktár utca között, most kerülőre kényszerülnek. Ezt rövidíti le és teszi tartalmasabbá az udvaron átvezető útvonal, amellyel a trafó eddig rejtett homlokzata válik az egyik főhomlokzattá; ha úgy tetszik, az épület „kifordul”.

A ház fő kapcsolatai az udvar felé nyílnak, mivel a három hatalmas transzformátort innen tudták behelyezni úgy, hogy esetleges karbantartásuk vagy cseréjük megoldható legyen. Ezek a nagyméretű, kétszárnyú kapuk adják az épület három új, jól elkülöníthető funkciójának megközelítését. A Duna felé eső (’A’ trafó) a kiállítási anyagok kapuja, e mögött kap helyet a teherlift, mely a meglévő lépcsőház felől az itt dolgozók személyfelvonójaként is működik. A középső kapu (’B’ trafó) az étterem/kávézó/rendezvénytér bejárata, ez biztosítja a kapcsolatot a földszinti publikus terek és az udvar között. A kapu bejáratként való megtartásával az egykori ipari funkció monumentalitása érzékelhető marad. A harmadik (’C’ trafó) ajtaja az Imre utcánál beforduló alacsonyabb műhely szárnyával együtt elbontásra kerül, ezzel oldva fel a hátsó homlokzat zártsorúságát. Ezen a részen az épületnek csak a vasbeton váza marad meg, így az udvarról vagy az Imre utca felől nézve a ház szerkezete feltárul, áttekinthető lesz. Ez a megnyitott falfelület lesz az Építészeti Központ bejárata.

A három transzformátor fölött, a homlokzat előtt egy-egy hatalmas szellőzőkürtő fut, amelyek belül vízszintes irányban ketté vannak osztva. Mivel több szintet fognak át, ezért ideálisak a függőleges irányú kapcsolatok megteremtésére, ebben a zónában kap helyet a főlépcső, a két szélső kürtőben pedig egy-egy lift. A második és harmadik a szellőzővezetékek aknájaként szolgál, ezek az első szinten kialakított szellőzőgépházba futnak.
Az épület pince + 3 szintes, az alsó három szint válaszfalai a földszint „Y” formájú falainak kivételével elbontásra kerülnek, a legfelső szint előregyártott vasbeton szikragátló pengefalait azonban megtartom, ezzel differenciált terek jönnek létre a második és harmadik szinten. A pinceszinten a raktár, a ruhatár, a mosdóblokk, a gépészeti és a villamossági helyiségek kapnak helyet. A földszint szinte teljes területe publikus, itt helyeztem el a fogyasztó/rendezvényteret, a hozzá kapcsolódó konyhát, a múzeumi ajándékboltot és a recepciót. A pinceszint és a földszint a fölsőbb emeletektől teljesen különválasztható, mivel a célközönség sem feltétlenül azonos, valamint az ÉK esti zárása után tovább nyitva maradhat, teret adva szakmai és egyéb rendezvényeknek, koncerteknek.

A Duna felé eső, jelenleg vezénylőépületként működő háromszintes tömb a Központ irányításának szerepét kapja, irattár, irodák és egy tárgyaló került ide, utóbbi az eddigi irányítóterem helyiségének falai között kapott helyet.
Az épület építéskori anyaghasználata (tégla, profilüveg) a mai esztétikai igényeknek is megfelelő, hőtechnikailag azonban nem teljesíti a jelenlegi követelményeket. Az irodatömböt és a fő épületet összekötő lépcsőházi tag, valamint a lábazat fölött végigfutó bevilágító sáv kívülről visszakapja eredeti profilüveg-burkolatát az azóta beépített üvegtégla és drótüveg helyett, mögötte (belül) 3 rétegű fix üvegezéssel. Az udvari homlokzatok eredeti üvegtégla falai helyére függönyfal rendszer kerül. A homlokzati téglaburkolat általában jó állapotú, a szükséges helyeken javításra kerül.

Hozzáépítés

Az Imre utca felőli bontások kijelölik a hozzáépítés lehetséges kapcsolódását a meglévő épülethez. Az udvar minél teljesebb átjárhatósága érdekében az újonnan épülő előadóterem lábakon áll, alatta van a Központ bejárata.
A földszint nagy belmagasságát (8,55 m) egy acélszerkezetű födémmel osztottam ketté, melyen az „Y”-falak fölötti térben szellőzőgépház és az előadóterem mosdóblokkja, a bejárat fölött pedig az előadóterem előtere kap helyet. Ezeket három darab, raszternyi szélességű híd köti össze. A földszinten állva az átkötő hidak között és a meglévő födémáttöréseken keresztül egészen az épület zárófödémjéig fel lehet látni, így a teljes, 24 m-es belmagasság érzékelhetővé válik. A második szint födémjének áttöréseit a vendéglátó- és a kiállítótér elválasztása érdekében járható üvegfelülettel zártam le. A harmadik szinti áttöréseket víztiszta üvegkorláttal határoltam el, így az egymás fölötti kiállítóterek kapcsolata megmarad.

A trafó tömegének monolitikus tömegében kap helyet az ÉK fő funkcióját képező kiállítótér és a vendéglátóegység, ennek kiegészítéseként az előadótermet szintén egy zárt dobozként formáltam meg. Ez a meglévő épület ipari hangulatához jól illeszkedő antracit színű korcolt fémlemez burkolatot kap. Az előadóterem egy monolit vasbeton szerkezetű zárt doboz, mely kilenc darab, kör keresztmetszetű, ferde oszlopon áll, amelyek a szerkezet oldalirányú merevítését is adják. Modellel igazolható, hogy a ferde lábak minden síkban kellő merevséget adnak ellendülés és elcsavarodás ellen, így csuklós szerkezetként méretezve karcsúbbak lehetnek, mint függőleges megoldás esetén. A metszeteken látható szerkezeti kialakítás ideális a szellőzés és az akusztika szempontjából is.

A fő funkciókat magába foglaló két zárt tömb összekötését egy szintén homogén hatású, áttetsző, buborékszerű épületszárny biztosítja, mely nem gyengíti a fő tömegek szuverenitását. Ez tulajdonképp három üvegdoboz összeolvadásából jött létre. Az első a földszinti bejárati tér, amely az Imre utca felé a homlokzaton is megjelenik. A második az előadóterem fölső kijárata; itt lényeges volt, hogy az eddig nem látható udvari homlokzatok egy új nézőpontból is megtekinthetők legyenek, így válik a trafó is kvázi kiállítási tárggyá. A harmadik a transzformátorok szellőzésére szolgáló kürtők közé kúszik fel a homlokzatra, e mögött vannak a lépcsők. Erre a nagy, délkeleti tájolású üvegfelületre nagyméretű lamellás árnyékolók kerülnek, amelyek a nyári túlmelegedés elleni védelem mellett a meglévő épület homogenitását hangsúlyozzák. Az előadóhelyiség két ajtóval kapcsolódik az összekötő térhez: az egyik az alsó (előtér felőli) bejárat, a másik a fölső (2. szinti) kijárat. Koncepcióm szerint a kiállítást az udvartól kezdve a kijáratig egy irányított, vonalra felfűzött útvonalon lehet végigjárni. Ez haladhat a lépcsőkön megszakítás nélkül, vagy az előadótermen keresztül is.

Léstyán Bence