Tudósítás Kínáról — létezhet-e együtt piacgazdaság és egypártrendszer?
az alkalom — a Kína 2008 fókusztéma átadta helyét a Velencei Biennálénak...
könyvismertetés — Hugo de Burgh: Kína – barát vagy ellenség?
Közhely, hogy Kína az új szuperhatalom. Az is közhely, hogy nagyon keveset tudunk erről, a meglehetősen zárt országról. Arról az országról, ahol közel ötszázezer ember csak azzal foglalkozik, hogy megakadályozza a szabad internet-használatot. A nagy kérdés természetesen az, hogy létezhet-e együtt piacgazdaság és egypártrendszer. Meddig tolerálja a világ az emberi jogok megsértését? A HVG által kiadott kötet szerzője Hugo de Burgh nem adja meg ezekre a kérdésekre választ, de könyvével nem is ez a célja.
A szerző több éven át kínai tudósítóként dolgozott a Scottish Television-nél, a BBC-nél és a Channel 4-nál. Jelenleg újságírást tanít a Westminster Egyetemen, és a Kína Média Központ igazgatója. Saját bevallása szerint azért írta meg ezt a könyvet, mert elkeserítette, hogy honfitársai milyen keveset tudnak Kínáról. Történt ugyanis, hogy egy ismert újságíró, aki nem mellesleg politikai szakértő is, azt találta nyilatkozni, hogy soha nem hallott a május 4. mozgalomról. Az oknyomozó újságírást is gyakorló tudósító de Burgh, ekkor döntött úgy, hogy tömör fejezetekbe összesűríti a legfontosabb tudnivalókat Kínáról. Olyan témákat választott, amelyekre „a külföldiek lehetnek kíváncsiak” s könyvét az érdeklődő, gyakorlatias embereknek szánja- derül ki a könyv előszavából.
A könyv öt fejezetben, negyven fontos témát körüljárva mutatja be Kína gazdaságát, történelmét, kultúráját és társadalmát. A szerző alaposságát és szándékát a pontos tájékoztatásra alátámasztotta egy kislexikonnal, ahol a legfontosabb események és személyek kerülnek rövid bemutatásra, kronológiával, sőt a dinasztiák uralkodását sem felejtette ki könyvéből.
Szemezgetve a fejezetekből: a joggal általánosságban, illetve az emberi jogokkal foglalkozó részekben a szerző kísérletet tesz arra, hogy a kínai társadalom ellentmondásait érzékeltesse. Rögtön az elején igyekszik leszögezni, hogy a hatalom önkénye erősebb a jognál, de a hazai és a külföldi nyomás azokat támogatja, akik ezen változtatni akarnak. Egy Nagy-Britanniában újságírást tanuló diák riportot készített egy sanghaji lakóház lebontásáról. Kétéves lakóingatlant ítéltek lebontásra, hogy helyére nyilvános park épüljön. A lakók petíciókat írtak, demonstráltak, de nem értek el vele semmit. A buldózerek megjelentek, a rendőrség pedig brutálisan eltávolította az utolsó lakót is. Az otthonokat lerombolták. A fiatal kínai riporter, a befektetőket nem szólította meg cikkében. A kérdésre, hogy miért nem tette, azt az egyszerű választ kapta de Burgh, hogy „Én csak élni szeretnék.”
Bár Kína, a nyolcvanas években megkezdte a jogi intézmények újjáépítését, a bírói hatalom napjainkban sem különül el a végrehajtó-, a törvényhozó- vagy a párthatalomtól. Egy egyszerű közigazgatási határozattal bárki akár három év börtönbüntetést is kaphat, sőt ezt tíz évre is meghosszabbíthatják. A vezető káderek esetében azonban köztörvényes ügyeikkel nem a bíróság, hanem a párt fegyelmi szervei foglalkoznak. És egy pillanatra sem szabad elfelejteni a laogai-t, vagyis a kínai koncentrációs táborokat, akkor sem, ha 1994-től elnevezését jianyu-ra, azaz börtönre enyhítették.
Az elítélteket, szabadulásuk után, sok esetben arra kötelezik, hogy korábbi táboraik közelében telepedjenek le, az itt lévő körülmények pedig nem sokban különböznek a bentiektől. Ugyanakkor – teszi hozzá de Burgh – jogsegélyközpontok alakulnak, az emberek pedig, jogtudatosabbak lettek, aminek egyik következménye, hogy egyre szaporodnak a peres eljárások. A jogvédők ettől még könnyen válnak zaklatás áldozataivá, vagy gyorsan találhatják magukat börtönben.
Maga a szerző sem adja meg a választ, hogy az egyre tudatosabb joggyakorló kínaiak megjelenése, vagy a szaporodó segélyközpontok kozmetikázott jelenségek-e. A médiával foglalkozó részben ugyanez a kérdés merül föl, amikor de Burgh egy oknyomozó tévé show, egyik adását eleveníti föl. Valóban a sztori, a körítés és a riporter által feltett kérdések, bármelyik demokráciában megállnák a helyüket. Csakhogy Kínában a tévé csatornák a párt kezében vannak, ennek fényében pedig az oknyomozó, tényfeltáró újságírás fogalma nem tűnik túl hitelesnek.
Hugo de Burgh könyve, mindössze 300 oldalon, de tudósít Kínáról. A művészeteken át a táplálkozáskultúráig (az ételbíróságok intézményével) igyekszik lefedni mindent, ami Kínával kapcsolatban felmerülhet. Jól szerkesztett, áttekinthető de Burgh könyve, a vállalt feladatot szinte tökéletesen teljesíti.
Biczó Gabriella
Hugo de Burgh: Kína – ellenség vagy barát? Fordította: Gárdos Bálint. HVG Kiadó, 2007. 343 o., 3200 Ft.
