Tüzek, katonák, politikusok

Borvendég Béla ebben az írásában Drezda pusztulását idézi fel, s az egyes szereplők portréján keresztül kibontakozó kép gondolkodóba ejti az olvasót. Nem építészet, hanem annak inverze, a rombolászat miatt eleveníti fel az ötvenöt évvel ezelőtt történteket a szerző. Egy kis történelem óra, frissített párhuzamokkal.

1945. február 13-15.-ét mutatja a naptár
1.
Minden józan fejjel gondolkodó ember már rég óta gyanítja, sőt már tudja is, hogy a Harmadik Birodalom ezt az általa kirobbantott szörnyű Világháborút elvesztette. Befejezett tény ez immár. A fanatikus, vagy szolgalelkű nácik persze még mindig a csodafegyverekben, a végső győzelemben, meg  harsogó propagandájukban bíznak. Annak ellenére, hogy addigra már minden német nagyvárost szinte porig bombáztak nappal a Légi Erődök, éjszaka a Halifaxok, a szovjet csapatok pedig már Berlin előtt állnak. Ráadásul az angol és amerikai üzemek megszakítás nélkül gyártják a repülőgépeket, bombákat és általában mindenféle hadianyagot, melyekből bőven juttatnak Moszkvának is. Ez a fegyverzet nem csodás, csak kitűnő és megbízható.

De hol van a néhány éve még rettegett Luftwaffe? Fölényét már lényegében 1943-ban elvesztette, Gyakorlatilag megszűnt. Főparancsnoka, az ifjú korában páratlan képességű és vakmerő fenegyerek - később Birodalmi marsall Hermann Göring - kábítószer mámorban heverészik valamelyik bombabiztos bunkerben.

A pompás műemlékeire és dicső múltjára okkal büszke, a több mint 600 ezer lakosú Drezda egészen eddig szinte sértetlenül vészelte át a háborút. Annak ellenére, hogy fontos vasúti csomópont, és néhány jelentős üzem is működik tőle nem messze. A városban szinte mi sem változott, csak éppen a lakosság lélekszáma ugrott meg a több mint félmillió Keletről – Sziléziából -, érkező, szovjetektől rettegő és ide beözönlő menekülttel. Akik ha tehették rokonoknál, ismerősöknél, azaz a belvárosban kerestek menedéket. Ennek ellenére – s bár a lakosság félt ugyan - sokan már abban kezdtek reménykedni, hogy az addigra tönkre bombázott Berlin helyett a háború után Drezda akár még főváros is lehet.

2.

1930-ban már dandárparancsnok, és a páncélos hadviselés elismert szakértője. Hogyan, hogyan sem, a harmincas években túlélte Sztálin tisztogatási kampányát, majd miután a Távol-Keleten a mongol mandzsúriai határnál legyőzte a japán hadsereget, a Szovjetunió Hőse kitüntetést kapta és tábornokká léptették elő.

A német támadás időpontjában a Zsukov a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke, és szinte azonnal összekap Sztálinnal, aki eleinte megtiltotta csapatainak, hogy Wehrmacht katonákra, azaz frissen mázolt szövetségeseire lőjenek. Az elvetélt osztrák piktornak ennyire sikerült átvernie a korábbi grúz postarablót. Kiderült ugyanis, hogy a szovjet erők nincsenek fölkészítve egy ilyen váratlan támadás kivédésére. Ráadásul 1942-ben Moszkva alatt nem sikerült megvernie von Kluge tábornok csapatait. Így azután kegyvesztett, de nélkülözhetetlen parancsnokként Sztálingrádnál csak másodhegedűs szerepet kapott. Végül azonban mégis ő és Konyev marsall csapatai vették be Berlint.

Nem csoda tehát, hogy Sztálin a háború után szinte azonnal szeretett volna megszabadulni tőle. Ha tiszttársai, akik rajongtak érte gyakran saját életüket is kockáztatva nem állnak ki mellette, ez bizonnyal meg is történik. Később Hruscsov a hóna alá nyúl, és ő tartóztathatja le a tömeggyilkos KGB főnök Beriját. Állítólag mindezt azért tette, hogy gyakorlatilag saját kezébe vegye a CCCP vezetését. Amiért ezután a hataloméhes Nyikita Szergejevics a süllyesztőbe parancsolta. Ahonnan csak Brezsnyev alatt bukkant  föl ismét, de immár véglegesen hatástalanított nyugdíjasként.

3.
Arthur Tedder Skóciában született 1890-ben a Glenguin (ma Glengoyne) whisky lepárló üzem közelében. Édesapja a Vámhatóság öregkori nyugdíj intézetének főfelügyelője volt. Egyetemi tanulmányait Oxfordban végezte a Magdalene Collegeban, ahol történelmet tanult. 1912 nyarát Berlinben töltötte, ahol németül tanult. Akkoriban terve az volt, hogy diplomáciai szolgálatba lép. Nem sokkal később el is foglalta első állomáshelyét a Fidzsi szigeteken. Itt azonban nem érezte jól magát, és a háború kitörése jó alkalom volt arra, hogy visszatérjen Angliába arra hivatkozva, csatlakozni kíván a hadsereghez, jelesül a Dorsetshiri ezredhez. Miután ez megtörtént, itt 1915-ben hadnaggyá léptetik elő.

Eleinte - szerencsére nem túl súlyos balesetét követően - könnyű gyalogsági szolgálatra osztják be, amit valójában hamar megunván addig szívóskodik, míg végül áthelyezik az 1. számú Királyi Repülő Hadtesthez, miután előbb elvégeztetik vele a Központi Repülő Iskola tanfolyamát. Így azután ’916-ban pilótaként a 25. sz. RFC Bristol Scout C nyugati fronton tevékenykedő századához vezénylik.

De 1917. januárjában immár őrnagyként a RFC (Királyi Repülő Hadtest) 70. jelű századának parancsnoka, és júniusban pedig már a 67. század főparancsnokaként állomáshelyét a Közel-Keletre teszik át. Ekkor nevezik ki Kairóban az ottani Navigációs és Bombavetési iskola parancsnokává. Ugyanakkor azonban ideiglenes alezredesi rendfokozatot is kap és rábízzák az  időközben létrehozott RAF (Royal Air Force) 38. sz. osztálya - szintén ebben a városban  székelő  - parancsnokságának vezetését.

A két háború közt Tedder egymást követően számos repülő század parancsnoki tisztségét töltötte be, miközben egyidejűleg volt parancsnoka is az RN (Royal Navy) személyzeti Főiskolájának, a Birodalmi Védelmi  Főiskolának, illetve a Légi Fegyverzeti Iskolának. Előbb Group captain (törzs parancsnok?), majd commodore (fegyvernemi fő parancsnok?). Ekkoriban fordult figyelme mindenek előtt a RAF-nál újonnan rendszeresített nehéz bombázó repülőgépek, illetve a légi bombázás lehetséges leghatékonyabb alkalmazási lehetőségei iránt.

A második világháború Teddert tehát a Közép-Keleten találja. Ebben az időben már nyílt titok, hogy főparancsnoki kinevezésének fő akadálya az, hogy nincs nemesi rangja. Persze a baj gyökere főként az, hogy Churchill valamiért nem kedveli. 1942-ben azonban a miniszterelnök jelöltje, O.T Boyd Afrikában fogságba esett, mégiscsak lépnie kellett. Így, és ezért kellett elnyerje Tedder a Bath Lovagrend parancsnokaként a bárói rangot és lépett elő kinevezhetővé. Ekkor alkalmazta - meglehet mintegy kadenciaként - El Alamein-nél először azt taktikát, ami az után „Tedder szőnyeg”-ként híresült el. Nem sokkal később már tevékenyen részt vett a szicíliai partraszállás megtervezésében is.

4.

Nos az utóbbi dühében és mérhetetlen hiúságában megsértve kiesett az amúgy közismert óvatos parancsnok szerepéből. A következmény kegyetlenül véres és értelmetlen veszteség lett. Egy rosszul megszervezett, rögtönzött desszant akció, a Market Garden következtében gyakorlatilag a halálba küldte szinte teljes és mindenre elszánt hősiességgel harcoló vörös sipkás ejtőernyőseit. Aligha véletlen, hogy Berlinben a fegyverletételi egyezményt angol részről végül Tedder légi marsall írta alá. Monty az Ardennekben végtére egy soha addig nem látott trükköt szándékozott bemutatni. A baj csak az volt, hogy mindennel számolt, kivéve a németeket. Az ilyesmit pedig nehéz kidumálni a Nagyérdemű előtt. És főként az, ha a Miniszterelnök az.

5.
Ám térjünk vissza 1945. február 13. és 15. közötti történtekhez, azaz Drezda végzetéhez. Erre a borzalomra két magyarázat is forgalomban van. Az egyik szerint Zsukov azt kérte, hogy az angol-amerikai bombázók pusztítsák el Drezda rendező pályaudvarait, így nehezítve meg a náci hadsereg számára az utánpótlás szállítását, azaz az európai háború minél gyorsabb és a Szövetségesek számára győztes befejezését. A másik változat szerint a nyugatiak kértek szovjet segítséget a nyugat felől indított és ott időlegesen elakadt offenzíva felgyorsítása érdekében. Három dolgot azonban a szövetségesek már nyilván tudtak. Az egyik az, hogy Berlint heteken belül Sztálin fogja elfoglalni. A másik az, hogy a német főváros, ha zárványként is, de beláthatatlan ideig az ő kezébe kerül. Még ha erre egyelőre várni is kell. A harmadik az, hogy az amerikaiak technikailag, de katonailag is felkészültek a Big Boy, az atombomba Japán elleni bevetésére.

Zsukovon keresztül állítólag Sztálin azt kérte Tedderen keresztül Churchilltől, hogy bombáztassa a drezdai rendező pályaudvarokat, amit az meg is ígért. A beavatkozás azonban állítólag kevés sikerrel járt, mert - mint főként egyes amerikai források állították - az okozott rombolást a fritzek gyorsan ki tudták javítani. Hogy ekkor történt, vagy már korábban nem tudni, de tény, hogy a két vezető arra az elhatározásra jutott, hogy magát a teljes német népet kell észre téríteni. Tedder és amerikai partnere pedig nyilván arra gondolt, hogy együttesen képesek bemutatni a ruszkiknak(?), hogy az angol légi marsall által kifundált szőnyegbombázó technika mennyivel hatásosabb, mint a szovjet kiválasztott célpontok elpusztítására törő sorozatos egyedi légi támadások.

Az 1945. február 13-15. közötti, azaz az európai háború vége előtt csupán mintegy pár hónappal korábban végrehajtott angol-amerikai légitámadás-sorozat a szinte védtelen Drezda legalább ötvenezer polgári lakosának borzalmas halálát okozta. Az emberek nagy része - mint egy ötvenezer polgári személy – ugyanis nem közvetlenül a bombázás, hanem az annak következtében előállt pokoli tűzörvény, az oxigénhiány, a füst és porfelhő, sőt az alacsonyan szálló brit vadászgépek válogatás nélküli géppuskatűzének lett az áldozata. Tedderék imígyen teljesítették Churchill akaratát és bizonyították be a Világ szeme előtt Nagy Británia érdekei iránti elkötelezettségüket és persze saját katonai-szakmai kreativitásukat. Hogy mindez ténylegesen lerövidítette volna a háborút, nem tudható, de hogy vértől lucskos termését Sztálin és bűntársai kaszálták és takarították be, az biztos.

6.
Sir Edgar Law Montgomery végképp kiesett Churchill kegyeiből, mert az nem tudta elviselni önteltségét és goromba megnyilvánulásait, Arthur Tedder a háború után egyetemi tanár lett, egy ideig tagja volt a BBC kormányzó tanácsának és különböző egyetemek legalább hat alkalommal tüntették ki Tiszteletbeli Doktori címmel (LLD). Közben érdeklődése fokozatosan a csillagászat felé fordult. Hetvenhat éves korában hunyt el Parkinson kórban.

S hogy mindez miért jut az eszembe éppen most?

1. Brit Nagykövetségtől tisztelettel azt kérem, szólaljon meg végre. Végtére amit anno meg lehetett tenni Drezdával, azt az amúgy kiváló Sir Norman Foster építész mögé bújva sem lehet megismételni a budapesti Belváros szívében. Csak azért, hogy valakik kedvében járjanak - mint egykor Sir Winston akkor Jóska bácsinak - ma pedig valamely obskúrus, ám  vastag bukszájú befektetőnek.
2. Azzal van tele a média, hogy egész Moszkva lakossága fuldoklik egy olyan füst-, por- és gázfelhőtől, ami Drezda egykori égésére emlékeztet, és amivel szemben már a legkorszerűbb technika is tehetetlen.
3. Bár e sorok írója már sajnos távolról sem mondható makkegészségesnek, de azért Isten segítségével - jóllehet sántikálva -, de mégiscsak betöltötte a hetvenhatodik életévét.

2010.08.09.

Borvendég Béla