Üdv a 375 éves családban – A leideni Museum De Lakenhal
Színtiszta kortárs kiegészítést építeni történelmi épületekhez mostanában egyre érzékenyebb témát jelent hazánkban. A feszültség általában nem a formai megoldásokból ered, sokkal inkább a homlokzatok kevésbé patinás textúrájából, burkolatából. A holland Leiden városának legújabb múzeumfejlesztése talán jó példa arra, miként lehet kiköszörülni a csorbát.
A Museum De Lakenhal, azaz Leiden művészeti, iparművészeti és történelmi gyűjteménye az 1870-es években alakult meg és azóta működik a Laecken-Halle komplexum falai között. A történelmi együttes eredete egészen a 17. század közepéig nyúlik vissza, az eredeti architektúra építésze Arent van´s-Gravesande volt, és maga az együttes akkoriban a helyi textilkereskedelem központjaként működött.
Mint az a mellékelt maketten jól látható, az épületcsalád sejtszerűen növekedett az idők során: volt egy nagyobb bővítés a 19. században is. Ebből a korszakból származik az úgynevezett Hartevelzaal, de a 20. század elejéről is találunk itt struktúrákat és magától értetődő módon a közelmúlt is számtalan apróbb kiegészítést, belsőépítészeti átalakítást hagyott maga után. Problémás viszont, hogy ezek az apróbb beltéri toldalékok az amúgy sem egységes épületből aztán egy átláthatlan labirintust, egy patchwork hangulató rendszert kreáltak. 2013-ban aztán meghirdették a múzeum egységesítésére és felújítására szánt pályázatot, melyet a rotterdami székhelyű Happel Cornelisse Verhoeven irodája nyert meg. A modernizáció nem csupán az átláthatóság kedvéért épült ki azonban, a kiírás feladata egy új kiszolgáló egység kivitelezése is volt. A végső terveket végül a felújítás specialista londoni Julian Harrappal együtt jegyezték.
A tervezők kibontottak minden olyan nem védett struktúrát, amely csak zavarta volna az egységes és átláthtó orientációt a múzeum felépítésén belül. Újra az együtteshez méltó gyülekezési helyként rekonstruálták például az úgynevezett Achterplaats-ot is, a hajdani központi udvart, amely fölé új üvegszerkezetű födémet terveztek. Megújult a a Harteveltzaal és a Papevleuger épületrész, de a többszáz éves családba érkezett egy új jövevény is, az úgynevezett Van Steijn épület, amely teljes mértékben a Happel Cornelisse Verhoeven kézjegyét viseli magán.
Az Achterplaats-ról nézve vizuálisan jól elkülünül ez a négy architektúra, a négy korszak hírnöke. Úgy lett minden egyes elem, nyílászáró, spaletta és burkolat felújítva, hogy a több mint 375 év és a patina kézzel fogható, mégha minden egyes részleten érződik is, hogy teljesen felújított felülettel rendelkezik. A régi falak közé most már beékelte magát a 21. század is és nem csupán a gépészetet, a technikát és a kivételesen érzékenyen kiválasztott, újonnan tervezett belsőépítészeti elemeket tekintve, hanem maga a kiállítástechnika részleteit és lehetőségeit nézve is a legmodernebb megoldásokkal van dolgunk.
A legnagyobb beavatkozást az új épületrész megtervezése jelentette. Elég csak ránézni az új tömbre és a holland építésziroda egységes téglafelületei, finom geometrikus lépései köszönnek vissza a homlokzatokon. Ez az architektúra foglalja magában az irodai egységeket, műhelyeket és a könyvtárat is. A tömb a Lammermarkt utca felőli részén egy komplett hátsó homlokzatot nyújt cikkcakkos homlokzati síkjával, amely a környező, hagyományos holland zártsőrú házak tetjére reflektál egy merőleges megoldásban. A homlokzat téglaburkolata ugyan a főhomlokzat burkolataival is összhagban van, de az iroda saját bevallása szerinti inkább a gyárépületekre reflektáltak, amelyek a 19. században fogták közre a Laecken-Halle tömbjét.
