Úgy maradt... A kórház meztelen: a Kútvölgyi Kórház kálváriája
Idén nyáron úgy tűnt, hogy valami megmozdul a hazai egészségügy korábbi zászlóshajójából a pusztulás jelképévé silányult jelenlegi Kútvölgyi Klinikai Tömbjének ügyében. A hat éve úgy maradt homlokzat felújítását most több mint hatszoros áron folytatják. A szebb napokat is megért kórházépület építésekor kiemelt építészeti és orvostechnikai színvonalat képviselt. Bán Dávid írása.
Egyelőre korai lenne koccintani a kórház igen régóta várt megújulására, hiszen az ügy néhány évvel ezelőtt már hasonló állapotig jutott. Az elmúlt években rendszeresen jelentek meg képek a kórház lesújtó, félbehagyott állapotáról, amellyel előszeretettel illusztrálták a hazai egészségügy helyzetét, noha maga az épület megépültekor a korszak legmodernebb egészségügyi intézményének számított, majd a II. világháború után is sokáig kiemelt helyzetben volt. Ugyan igyekezték elhessegetni, de mégis ráragadt az „elit kórház" elnevezés. Ezt ma persze nehéz benne meglátni, hiszen az évek óta csupaszon maradt falak és félbemaradt energetikai korszerűsítés mögött, a különböző átszervezési tervek állandó bizonytalansága mellett próbálják biztosítani a folyamatos orvosi ellátást, miközben a környékbeliek csak „Csernobilként" emlegetik a budai panoráma jelentős szegletét is meghatározó élő kísértetkórházat.
„30 millió kiló anyag és több mint egymillió munkaóra" címmel közöl cikket a Nemzeti Ujság 1943-ban az új kórház avatásáról, amelyben érződik, hogy nagy szavakban sohasem volt hiány. A cikkszerző, Parády István egyenesen kijelenti, hogy „Európa legmodernebb kórháza az állami tisztviselők Horthy Miklós gyógyintézete", de más lapok hasábjain, visszafogottabb kollégái is kiemelik az új létesítmény korszerűségét. A hosszas előkészítés és tervezés után igen gyorsan megvalósult budai csúcskórház építészetében és szervezésében valóban szakított a korábban megszokott, mára végképp nehezen fenntartható modellel. Jó és legfőbb példája lett a századelőn döcögve elindult és időnként el-elakadt közegészségügyi fejlesztéseknek.
Az I. világháború és annak következményei igencsak próbára tették az alapvetően bizonytalan lábakon álló hazai egészségügyet. A századfordulót követően ugyan elindult egy reformfolyamat, amelynek hosszútávú célja egy központilag irányított egészségügyi rendszer kiépítése lett volna, intézmények létesítésével, egységesített orvos- és ápolóképzéssel, egyúttal pedig a csecsemő- és gyermekvédelmi rendszer felállításával. A reformok „lényege a vidék köz- egészségügyének fejlesztése, a vidéki betegellátó hatósági orvosi hálózat növelése, a betegbiztosítás – betegbiztosítási társasági formák szervezésével – minden vidéki lakosra történő kiterjesztése, a közegészségügyi állapotok (ivóvíz biztosítása, szennyvízrendszer kiépítése) javítása" – írja Kopronczay Károly az I. világháború utáni egészségügyi feladatokat taglaló tanulmányában. A reformokat a kitört világháború megakasztotta, majd a feladatok tömege a nagyszámú hadi sérült és menekült ellátásával, a határok újrarajzolásával, az egyre égetőbb munkaerő- és infrastruktúra hiányossággal egyre csak nehezedett. A helyzetet súlyosbították a fokozódó szociális problémák, az elszegényedés és ezáltal a biztosítási körből kihullók nagy aránya. Egy 1918-ban megfogalmazott törvény már egyben kívánta kezelni a népjóléti és egészségügyi kérdéseket és ennek érdekében egy közös minisztérium felállítását írta elő – az egészségügy korábban a belügy- és a honvédelem alá tartozott. A terület közigazgatási átszervezése azonban csak az 1920-as évek derekán valósult meg és ekkor került napirendre egy kórházreform megvalósítása is.
A következő évtizedben már néhány látványos, tényleg fontos eredménnyel is találkozhatunk, amelyekben egyre nagyobb szerepet kaptak a betegbiztosítótársaságok. Az 1930-as években zajlott le Budapesten a második nagy korházépítési hullám, amelynek keretében megépült például az OTI Uzsoki utcai Kórháza, 1932-ben adták át a Horthy Miklós (mai Bajcsy-Zsilinszky) Kórházat, majd a MABI (mai Péterfi Sándor utcai) Kórházát, a Szent Imre Kórház első ütemét, 1936-ban pedig a Magdolna Baleseti Kórházat (ma: Országos Traumatológiai Intézet). Ugyanakkor vidéken is számos új kórház épült vagy bővült.
Az 1930. évi XI. törvénycikk (indoklásában: „vitéz nagybányai Horthy Miklós Úr Magyarország kormányzójává választása tizedik évfordulójának megörökítéséről") rendelkezik többek között új kórház és gyógyászati intézmény létesítéséről, amelyekkel az általános népegészségügyi fejlesztések mellett legfőképpen a tüdővész leküzdését tűzte ki céljául. Ennek keretében épült meg például a MÁV szanatórium hálózata (Budakeszi, Mátraháza). A törvény értelmében kezdődött meg az állami alkalmazottak nyugdíjárulék alapjából, és szintén az állami alkalmazottak számára létesítendő gyógyintézetének előkészítése is. Igaz, a tervezésre csak hat évvel később írtak ki tervpályázatot, amit az állami beruházásokat már jól ismerő Csánk Rottmann Elemér nyert meg. A budai Svábhegy oldalában, az 1898-ban alapított Új Szent János (mai Szent János) Kórház szomszédságában, a korábbi vízivárosi temető helyén, a Kútvölgyi lejtő idillikus, fás, ligetes részét jelölték ki a létesítendő kórház számára. Az építést végül 1941-ben kezdték el, és két évvel később, decemberben, a névadó Horthy Miklós kormányzó jelenlétében avatták fel az épületet.
A gyógyintézet kialakítása, szervezése, építészeti elgondolása és felszereltsége valóban újszerűen hatott a korabeli hazai viszonyokban. Hasonlóan kortársaihoz, szakított a századfordulón megszokott – főleg a fertőzésveszélyt minimalizálandó – pavilonos kórházelrendezéssel, helyette vertikális kialakítású lett, alaprajzi formálásában pedig nagyjából kereszt alakot mintáz. A lejtős, agyagos, csuszamlós terepen jelentős betonozási munkákkal alapozták meg a pince, alagsor, földszint, magasföldszint, hét emelet alkotta 11 szintes, acélvázas szerkezetű épületet.
„A szárnyakat az alábbiak szerint osztották be: könnyebb esetek (A szárny), súlyosabb esetek (B szárny), különszobák (C szárny), gyógyászati rész (D szárny). A kórházban összesen 8 műtő, 3 szülőszoba, 8 kezelőhelyiség működött, kiegészítve saját röntgennel és laboratóriummal. A lakóépületben kaptak helyet a szolgálati szállások 63 ápolónővér, 5 orvosgyakornok és 44 főnyi egyéb személyzet részére." – írta kórháztörténeti összefoglalójában Dr. Molnár László levéltáros.
Az alaprajzi elrendezésben alkalmazott nagyjából keresztalakú megoldásnak köszönhetően a többi kórházhoz képest sikerült lényegesen csökkenteni folyósók hosszát, a központi magban levő nővérfülkék, rendelők, kislaborok és a legtávolabb fekvő betegszobák távolságát. Az épület egyik szárnyán háromágyas, a másikon egy- és kétágyas elkülönítő szobákat alakítottak ki, amelyekbe az eredeti elképzelés szerint a betegek nem anyagi helyzetük, hanem orvosi rendelvény alapján kerültek elosztásra. Minden betegszoba kellemes, napos tájolású, amelyekhez a Kútvölgyi lejtő felől jól árnyékolható erkélysor is tartozik. A gyógyintézetben összesen nyolc – kisebb és nagyobb – műtőt alakítottak ki, amelyeket mind a legkorszerűbb módon szereltek fel. A sebészeti osztály gondosan zsilipelt, nagyfokú sterilitást nyújtó rendszere a hazai körülmények között akkoriban egyedülálló volt. A nagyműtő kupolás kialakítása oktató célokat is szolgált, az üvegkupola mögül 12 személy követhette a műtétet és mikrofonösszeköttetés segítségével akár kérdéseket is intézhettek a műtőorvoshoz. A visszafogott, de jó arányú homlokzati kialakítású, markáns méretű épület belső terei is egyszerűek, praktikusak, és modern anyaghasználattal operálnak. Így például számos üvegfelületet alakítottak ki, illetve divatos csőbútorokat helyeztek el a belső terekben. A bejárat felett eredetileg Metky Ödön „A családi életet és az orvosi hitvallást" elnevezésű mozaikfríze díszelgett „Az ifjúság egészsége a nemzet jobb jövőjének záloga" és „Nem vagyunk az élet urai, de a romlással harcba szállunk" jelmondatokkal, a kápolnát pedig Árkayné Szthelo Lili színes üvegablakai díszítették. Ezeket az 1950-es években eltávolították. A telek többi részét igényesen parkosították.
1945 után az intézmény neve OTBA (Országos Tisztviselői Betegsegélyző Alap) Kórház lett, majd 1950-től már Kútvölgyi úti Központi Állami Kórház-Rendelőintézet névvel a kor gazdasági, politikai és kulturális elitjét szolgálta ki, ahova csak külön engedéllyel lehetet bekerülni. Az állami tisztviselők, alkalmazottak már kiszorultak az intézményből, és idővel az újdonsült funkcióját sem tudta már megfelelően ellátni; egyértelműen bővítésre szorult. Ezt pedig csak a park rovására lehetett kivitelezni.
1973 végére készült el a V. Pázmándi Margit tervei alapján megvalósult bővítés, amelybe a járóbetegellátás szakrendelői, további kórházi kiszolgáló funkciók (sterilizáló, röntgen, laboratórium) és a fizikoterápiás medence kerültek. Az új részleg kialakítása igyekezett tiszteletben tartani a tervezők által is nagyra becsült eredeti épületet, ugyanakkor megoldást kellett találni a lejtős terepadottságok és az elhelyezendő funkciók összhangjára. A régi és az új szárny között, a gördülékeny működést biztosítandó fizikai kapcsolat is létesült, a rendelőintézet pedig igyekezett a terepviszonyokra lépcsőzetes vállaszt adni. Az elvett parkot gyepesített tetőteraszokkal kívánták pótolni. A bővítés hatására jelentős funkcionális átszervezés történt. A régi épületerőteljes, vertikális ritmusára az új szárny elnyúló, horizontális kiképzéssel válaszolt.
Két évvel később azonban a Csánk-féle épület le- vagy enyhébb esetben visszabontására adtak ki miniszteri engedélyt, mondván, hogy szerkezetében bauxitbetont is használtak. Az elsődleges statikai vizsgálatok alapján 1975-ben az ÁÉTV elkezdte a bontási terv előkészítését, de a szakma egy részének, és kiemelten V. Pázmándi Margit lobbitevekénységének hála újabb vizsgálatokat rendeltek el. Ezek alapján pedig sikerült meggyőzni az illetékeseket, hogy a bontás helyett szerkezeterősítéssel mentsék meg a kórházépületet, amely ezután műemléki védettséget is kapott.
A rendszerváltásra a kórház korábbi ismert vagy elképzelt csillogása már valamelyest megkopott, korántsem tűnt annyira elitnek, mint ahogy a korábbi évtizedek köznyelvében élt. Osztályvezető főorvosok szerint nagyobb volt a misztikum, ami körbe lengte, mint annak valóságtartalma. A harmadik emeleten valóban létezett két kiemelt lakosztály a pártelit számára – itt hunyt el Kádár János is –, de annak kiképzése, linóleum padlója és a korábban tényleg luxusnak számító légkondicionálója idővel annyira megkopott, hogy 1990-ben, amikor Antall József néhai miniszterelnök a taxisblokád idején kórházi ágyán ülve adta a híressé vált „pizsamás interjúját", ő már nem itt, hanem egy másik részlegen feküdt. Az épület építészeti kialakítása, tájolása, a betegellátás elrendezése változatlanul korszerű, sok szempontból megfelelő, de orvostechnikai felszereltsége már a rendszerváltáskor sem számított kiemelkedőnek, számos téren elavult.
Az Antall-kormány megszüntette a kórház kiemelt állami szerepét és a SOTE kezelésébe adta, hogy angolszász mintára egyetemi oktatókórházként működjön. Az 1940-es években épült, majd 1979-re felújított kórházépület felett azonban eljártak az évek és az ezredforduló után égetővé vált korszerűsítése. Az egyetem 2014-ben 1,75 milliárd forintos Európai Uniós forrást nyert a ma Kútvölgyi Klinikai Tömb néven ismert épület energetikai korszerűsítésre, majd a következő évben el is kezdődtek a munkálatok. A tervek szerint a teljes nyílászárócserét és homlokzati felújítást az üzemelés fenntartás amellett végezték volna és 2016-ra lett volna kész a teljes tömb. A felállványozást a teljes sóskúti mészkőburkolat lebontása követte, majd a félkész munka mellett új közbeszerzési eljárást írtak ki. A kialakult jogviták miatt a kivitelező idővel levonult, majd az állványzatot is elbontották, és a megbontott szigetelésű épületben, a csupaszon maradt téglafalak mögött továbbra is folyt az egészségügyi ellátás, betegek feküdtek a szobákban.
Idén nyáron jelent meg a hír, hogy 11 milliárd forintból várhatóan most ismét nekikezdenek a félbemaradt felújításnak. A klinikai tömböt már teljes magasságban beállványozták, az első ütem átadását pedig a jövő év első felére ígéri a Magyar Építők. Közleményük szerint a munkálatokkal párhuzamosan, egy másik projekt keretében megkezdődik a belső terek felújítása is.
A kórház jelenlegi helyzetét az sem könnyíti, hogy változatlanul bizonytalannak tűnik jövőbeni sorsa; milyen szerepet szánnak neki a 2019-ben előirányzott Észak-Közép-Budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő létrehozásával. Időnként sebtében osztályokat költöztetnek a két szomszédos intézményből innen-oda, de jelenleg nem látni, hogy a végképp leromlott állagú Szent János Kórház és a kívülről remélhetőleg megújuló Kútvölgyi miként fogja ellátni Buda jó részének és Buda környékének egészségügyét, valamint ez miként változik, ha a tervek szerint 2026-ra valóban megépülne a Dél-budai Centrumkórház.
Bán Dávid
Források:
Barna József: Az állami alkalmazottak Horthy Miklós Gyógyintézete Budapesten In: Tér és forma 1943 (XVI. évfolyam, 12. szám)
Kapronczay Károly: A magyar egészségügy állapota és feladatai az első világháborút követő években In: Valóság, 2018 (61. évfolyam, 1-12. szám)
Magyar Építőművészet, 1974 (23. évfolyam, 1-6. szám)
Magyar Építőművészet, 1980 (29. évfolyam, 1-6. szám)
Nemzeti Ujság, 1943. december (25. évfolyam, 272-296. szám)
Népszabadság, 1996. október (54. évfolyam, 229-254. szám)
https://semmelweis.hu/hirek/2012/08/27/a-kutvolgyi-uti-oktato-korhaz-tortenete/
Szerk.: Winkler Márk
