Új építészetet építeni – Hello Wood 2014
A Hello Wood egy alkotótábor építészhallgatóknak, amit egy nagyrészt építészekből álló csapat, Pozsár Péter, Huszár András, Ráday Dávid, Janota Orsolya és Lakatos Nikoletta - illetve a kezdeteknél még Bakos Maxim - talált ki és épített föl. Öt év alatt az alapítók építészeti és design praxisai összeértek, amiből Hello Wood Kft., egy szokásostól eltérő építészeti vállalkozás, a Hello Wood-ból pedig egy márka lett. Pásztor Erika Katalina írása.
A Hello Wood a nyár egyik legizgalmasabb építészeti eseménye. Ahogy tavaly, idén is százötven építész és építészhallgató érkezett Csórompusztára szerte a nagyvilágból Pécsi Erika belsőépítész birtokára –, hogy pár nap alatt különféle installációkat építsen fából. Idén a tábor hét helyett nyolc napig tartott, ami az Egyensúly téma köré épített téri konstrukciók létrehozásáról szólt, de voltak itt építészeti előadások, filmek, profi séf által készített finom ennivalók, kitűnő borok és buli is. De mindenekelőtt itt volt ez a lenyűgözően szép táj, hogy a létrehozás örömét inspirálja. A környezetet szemlélve nem csoda, hogy a Hello Wood ilyen gyorsan komoly nemzetközi ismertségre tett szert.
Az utolsó előtti estén néztem meg a majdnem kész műveket. Már besötétedett, és szemerkélni kezdett az eső, amikor odaértem. Kivilágítva Csórómpuszta szénfekete háttere előtt lehet, hogy Hamvas Béla azt mondta volna ezekre a furcsa szerkezetekre, hogy a tremendum – a borzongatóan szép – megtestesülései. „[...] az individuális életrend kollektivizálódása [...] a művészetben mindenütt úgy jelentkezik, hogy a művészi alkotás merő érzéki látványszerűségét leveti, szenzuális ábrázolási módjától (realizmusától) eltávolodik és az, ami régebben csupán műtárgy volt, most mágikus megszólító erejű tremendum lesz s ehhez képest imaginatív ábrázolásra tér.” Egy olyan fogékony és a vizuális művészetekre nyitott látogatóra mint én, kétségtelenül nagy hatással bírtak a fából és fény-árnyék játékból konstruált, izgalmas szerkezetek. Hagy emeljek ki most itt hármat a tizenháromból, többek között és például...
a Juhász Ákos és Eke Dániel által vezetett csapat egy felfedező utat épített a kukorica táblába: egy hosszú és impozáns ívet, amin a kukorica tábla fölé lehet emelkedni, és közben bele is lehet abba menni. Szűken mérve egy ember szélességű híd vagy felüljáró került az X alakú, egymás mellé sorolt lábak közé. Igencsak megkapó és hatásos, ahogyan az X lábakba rejtett, folyamatosan emelkedő út lapos szögben, ferdén belemetsződik a kukorica táblába, s eltűnik abban. A munka a különös hatást a szerkezeti elemek egyszerűségével és átláthatóságával, valamint a teljes szerkezet hatalmas méretével és tájban elfoglalt, különleges téri helyzetével éri el.
a MOOMOO Architects a lengyel építészet nemzetközileg is ismert új generációs irodája. Az irodát Jakub Majewski és Lukasz Pastuszka alapította 2008-ban, és nagyon büszkék rá, hogy a Wallpaper már 2009-ben a világ legígéretesebb 30 fiatal irodája közé választotta őket. Tervezői gondolkodásukra jellemzően a Hello Wood-on egy egyszerű és hatásos elvet állítottak installációjuk középpontjába: a hallgatókkal közösen a többi csapat hulladékfáját használták fel. Ebből két, egymással szembeállított tömböt építettek, amelyeknek egymás felé forduló felülete elemekből összeálló, szépen rendezett struktúrát, kifelé meg veszély érzetét keltő, tüskés káoszt mutat – tulajdonképpen a hulladék kétféle arcát. Az installációt a többitől távolabb úgy helyezték el a domboldalon, hogy a Kapolcs irányából érkezők érdeklődését azonnal felkeltse – főleg este, kivilágítva - a különös, nehezen beazonosítható forma. Péntek éjjel, amikor elbotorkáltunk a vak sötétben a műhöz, a csapat még keményen dolgozott a pontos illesztéseken.
az au workshop (kényelmetlen építészet műhely) a minimalizmustól lényegileg különböző munkái 2013-ban kezdtek nemzetközi sikereket elérni. Az alkotói közösséget 2009-ben alapította hét fiatal építész: Boronkay Péter, Demeter Lilla, Ghyczy Dénes Emil, Szabados Karolina, Szederkényi János, Szederkényi József, Szederkényi Lukács. A tárgyaikban van valami különös, belülről sugárzó humor és felvállalt darabosság, amely abból adódik, hogy a tárgyak létrehozásának folyamata, annak egyszerűsége éppoly fontos a tervezőknek, mint az eredmény maga. A tárgy funkciójának és formájának vizsgálata helyett tehát eggyel beljebb-hátrébb-visszább lépnek: nem csak a felhasználó, hanem az alkotó ember és a környezet harmóniájára kezdenek figyelni. Ez egy tudatos tárgyalkotói megközelítés, amiben van némi anti-fogyasztói attitűd is. Nem a kényelemre és a komfortra fókuszálnak, hanem az alkotási folyamatra, amelynek a környezet (és a környezettudatosság persze) természetes, az alkotó embertől elválaszthatatlan része. Az au workshop tárgyaiban így megjelenik az értelmetlen fogyasztás kritikája is: frissek és viccesek, többféle értelmezés is kiolvasható belőlük.
A Hello Wood-on Ghyczy Dénes Emil és Szacsvay Gergely vezetésével a hallgatók olyan szabadtéri sporteszközöket építettek, amelyek szokatlan téri helyzetbe kerülve új szabályokkal új játékokat inspirálnak. A tárgyak így, ebben a kontextusban azokra az önkényes játékszabályokra kérdeznek rá, amelyeket törvénynek fogadtunk el, miközben nem többek, mint önkényes szabályok, amelyeket bármikor megváltoztathatnánk, ha nem tekintenénk őket kőbe vésett törvénynek. A forma szelíd forradalma a visszakérdezés: ennek tényleg így kell lennie, és nem lehetne másképp?
Sokféle dolog együttállásából születik a Hello Wood varázsa és sikere. Itt újra összeforrnak a létrehozás folyamatának különvált részei: a tervezés és az építés egy eseménysorrá válik, amelyben együtt, csapatban dolgoznak az egyébként többnyire ún. papír- vagy digitális építészetre képzett hallgatók. A praxist tekintve ez afféle embrionális építészet, egyébként meg tiszta képzőművészet, csak ezt itt nem nagyon hangoztatják. A Hello Wood installációi láttán nem választható el építészet és képzőművészet, építészet és mérnökség, lila köd és ráció; jó látni ezeket a munkákat mint manifesztumokat a helyenként még mindig jelen lévő akadémiai bürokrácia ellenében.
Valami miatt úgy alakult, hogy péntek este Huszár Andrással a tábor jövőjéről kezdtünk beszélgetni, hogy hogyan tovább, mit lehet ezzel kezdeni. Mára a Hello Wood hellyel-közzel intézményesült: az alapítók létrehozták a Hello Wood Kft.-t, amelynek szervezeti keretei között Pozsár Péter, Huszár András, Ráday Dávid, Janota Orsolya és Lakatos Nikoletta egész éves munkával egyrészt előkészítik a cca. 150 fős és mindennel együtt kb. 25-30 millió forintos költségvetéssel működtethető Hello Wood tábort, másrészt speciális installációk és akciók tervezésével és azok kivitelezésével foglalkozva tulajdonképpen egy építészirodát tartanak fenn. S ezek a tevékenységek együtt a szemünk láttára építik fel a Hello Wood brand-et, okosan, átgondoltan, leleményesen. Ez (is) egy lehetséges építészpraxis-minta akkor, amikor a privát (nem állami) tervező irodáknak kevés megbízás jut. Olyan gyakorlat, amire pontosan illik a self-made kifejezés: a Hello Wood saját fejlesztés, amely pár év alatt Magyarország építészeti exportterméke lett, egyesítve a kalákában építés Kárpát-medencei hagyományát a nemzetközi alkotótáborok szellemiségével és a kortárs fesztivál-iparral.
Míg hazafelé tartottam Csórompusztáról, három másik - Hello Wood-hoz részben hasonló – fesztivál is eszembe jutott. Mind a hármat összekapcsolja az építési folyamat jelenlétének és/vagy előadásának (performanszának) kitüntetett szerepe. Bár a Hello Wood-al némi rokonságot mutatnak, ezeken a fesztiválokon általában nem építészek építenek: egy csoport művész (profi és/vagy amatőr) kivonul a városból a pusztába, a sivatagba vagy a vadregényes, érintetlen tájba, s a maguk örömére installációkat építenek, hogy gondolatokat és érzéseket fejezzenek ki, és ezekkel újabb gondolatokat és érzéseket inspiráljanak másokban.
A nyári fesztiválok során a modern városlakó ember - komfortzónájából kilépve - a közösség ősi, törzsi formáját éli meg, aminek inherens része a környezet, a táj, a természetközeliség élménye. A fesztiválnak helyet adó táj a kapcsolatteremtés hétköznapitól eltérő formáinak mindig lenyűgöző díszlete. Az ősi rítusoktól kezdve a mai fesztiválokig a művészeti alkotások természeti környezetbe helyezése - közös építése - része annak a folyamatnak, amelynek során itt, a (város)falak védelme mögül a tájba kilépő ember egyfajta módosult tudatállapotba jut(hat) el. Míg a white cube (fehér kocka) az urbánus kontextusba illesztett múzeumi épület a művészeti alkotások intellektuális értelmezésének keretét adja, a természeti tájba való kivonulás az emberi és a nem-emberi, a természeti és a természetfeletti közötti határok, keretek feloldásáról és eltűnéséről szól. A módosult tudatállapotot és az ebben az állapotban megtapasztalható pszichedelikus élményeket általában kábítószer használathoz kötik, bár – megfelelő külső környezet és belső affinitás megléte esetén - egyáltalán nem kell kémiához nyúlni ahhoz, hogy valami hasonlóban részünk legyen. A transzcendencia mély, spirituális megélése, az ima és a vallásos révület, sőt az alkotói folyamatban való elmélyülés is egyfajta határátlépés, módosult tudatállapot.
Az egyik ilyen grandiózus kivonulás a Burning Man: több tízezer ember vándorol augusztus végén a nevadai sivatagba, hogy az itt töltött idő a közös együttlétről, a szabad alkotásról, és persze a különféle módosult tudatállapotokról szóljon. Lakókocsikból, sátrakból, furgonokból, ideiglenes építményekből keletkezik egy ideiglenes város, a Black Rock City, amely egy hét után mindenestől, nyomtalanul eltűnik. Egy hetes tábor ez is, mint a Hello Wood, csak éppen kisváros méretű. Mentes a profi művészeti intézményrendszertől és az akadémiai közegtől: itt az van, ami a szervezőknek tetszik és megépíthető. A sivatag hatalmas üres tér, itt bármi elfér, ami máshová nem, mert túl nagy, túl radikális vagy éppen túl giccses. Miközben Nevadában a lehető legteljesebb szabadságé a terep, a hatvanezer látogató belépőjegyeinek árából több mint 40 installáció megvalósítására anyagi támogatást is adnak. Ezeket az installációkat viszont kurátorok - pályázati úton - választják ki, és így történhetett, hogy a Burning Man-en először 2011-ben magyar alkotók – Laczkó Juli, Feles Dani, Andrea Sztojanovits, Debreczeni Péter, Ádám Zsolt – Reonion világítós-vetítős, műanyag zacskók újrahasznosításával készült hagymainstallációja is megvalósulhatott.
Pont azon a hétvégén, amikor a Hello Wood záró eseménye volt (micsoda egybeesés!), július 25-27. között rendezték meg Oroszországban az Archstoyanie fesztivált, amely önmagát kortárs tájobjektek nemzetközi fesztiváljának nevezi. A 2006-ban indult eseménysorozat egyik kitalálója az a Nyikoláj Polisszkij képzőművész, akit még a nyolcvanas évek végén Nyikola-Lenivecbe kiköltöző építész és művész barátai csábítottak ide, a Moszkvától kb. 220 kilométerre lévő folyópartra. Polisszkij itt kezdett el a környékbeli parasztokkal együtt dolgozni különös és nagyszabású installációin. Ezek külföldön óriási sikert arattak, és Polisszkijra az orosz elit is felfigyelt. Az ő kezdeményezésére elindított pár napos művészeti fesztivál az Ugra folyó mentén található vadregényes természetvédelmi területen van, ahol nincs ivóvíz, nincs áram, nincs a közelben bolt, rengeteg a szúnyog, és gyakran esik az eső. Az Archstoyanie-ra kortárs performanszokkal, zenei előadásokkal és installációkkal, illetve 2014-től gyerekprogramokkal is várják a kempingező közönséget. Itt profi kurátorok – Anton Kochurkin, Julia Bychkova és természetesen Nyikoláj Polisszkij - választják ki a megvalósítandó projekteket, amelyeket többnyire az orosz és a nemzetközi építészeti- és művészeti szcéna kiemelkedő alkotói jegyeznek. A Burning Mannel ellentétben ez a hely nem a szabad és efemer alkotási folyamatról és a szünet nélküli partikról, hanem a kiválasztott, tájba helyezett műről szól. Bár a műalkotásokat veri az eső, kikezdi a fagy, ők a főszereplők: Nikola-Lenivec ma már a műtárgyairól szól. Ez a vidék olyan alkotókkal, mint Nyikoláj Polisszkij, Alexander Brodsky, Adriaan Geuze, Francois Roche és sokan mások, a kortárs művészet és építészet világhírű szabadtéri múzeumává növi ki magát a szemünk láttára.
Nikola-Lenivets / Summer 2013 from Nikola-Lenivets on Vimeo.
Portugália közepén, közel a spanyol határhoz van Idanha a Nova, egy kicsi falu, amitől nem messze, a Ponsul folyóra 1946-ban gátat építettek, hogy öntözni tudják a környék földjeit és villamos energiát termeljenek. Itt van a csodaszép Albufeira de Barragem de Marechal Carmona tó, amihez 2014 augusztusának teliholdjára immár tizedik alkalommal gyűlnek össze a pszichedelikus zene és művészet rajongói a Boom Fesztiválra. Szervezői a hangsúlyt az újrahasznosításra, komposztálásra, a tudás megosztására és a környezettudatosságra helyezik, ezért az épített installációk, az ún. bio-konstrukciók a fesztivál kiemelt részét képezik. Ezek a szerkezetek az egészségtudatosságot és a jóllétet hirdetik, alkotóik az építés során a fenntarthatóság elvét szem előtt tartva többnyire helyi, természetes anyagokat használnak fel: földet, homokot, köveket és különféle növényeket.
Hello Wood, Burning Man, Archstoyanie, Boom – vagy éppen most a Sziget (!) – pár fesztivál csak a nemzetközi kínálatból. Minták, amelyeket hosszú évek alatt valamilyen egyedi koncepció szerint építettek fel. A fesztivál-piac még ezekkel együtt sem telített, s ezen a piacon különleges színfolt a Hello Wood. Nagy kérdés, hogy van-e értelme továbbfejleszteni vagy meg kell maradni jelenlegi méreténél és formájánál. S ha mégis változni, fejlődni kell, akkor vajon milyen irányba? Figyelve sorsukat, drukkolva nekik úgy sejtem, hogy mostanában ez a dilemma az alapítóknak nem kis fejtörést okoz.
A Hello Wood hatodszorra sem lesz ugyanaz, mint az előző években volt. Jövőre új ötletekkel gazdagodik, mert az idei (is) nagyon jól sikerült. Ez a sikerélmény hajtja a szervezőket a következőre, hogy az még jobb legyen, és új kihívásokat tartogasson számukra. Az elkövetkező években minden esély megvan arra, hogy ez a tábor okos üzleti stratégiával egy hosszú távon fenntartható, munkahelyet és értéket létrehozó üzleti vállalkozássá növekedjen. Ami szintén építészet, csak kicsit másfajta, mint konkrét épületek tervezése. Míg politikusaink szerint az épületek megépítéséhez egyre kevésbé kellenek építészek, addig az építészeknek van idejük új területek és új minőségek felfedezésére. Lehet, hogy látszólag sokan elhagyják tanult szakmájukat, és valami mással kezdenek el építészként foglalkozni. Tábort szerveznek, szoftvert fejlesztenek, újságot csinálnak, gyerekekre vigyáznak vagy éppen tanítanak; de mindent, amit csinálnak, építészként teszik másképp. Megtermékenyítve a világot az építész gondolkodásmódjával, ami egyszerre képes térben átlátni bonyolult struktúrákat és apró részleteket, felismerni a problémákat és a megoldásokat. S ez talán nem is akkora baj, sőt. Hosszú távon a világ ezzel mindenképpen jól jár.
Nem volt véletlen tehát, hogy Andrissal a Hello Wood jövőjéről beszélgettünk. Mert ahogyan a "kényelmetlen építészet" (lásd fentebb architecture uncomfortable workshop) a tárgyakon keresztül azt üzeni, hogy nem (csak) a tárgy formája és funkciója fontos, hanem az is, hogy az hogyan jön létre, úgy igaz ez általánosságban is: mindegy, hogy tárgyakról, fesztiválról vagy építészetről van szó. Nem csak a végtermék, a teljesítmény, a márka vagy a megépült ház a fontos, hanem a folyamat is, ahogyan ez konkrétan megvalósul. S ebben a folyamatban az önmagunkhoz és környezetünkhöz fűződő viszonyt tudatossá kell tennünk, építészeti és nem-építészeti tevékenységünket nem elkülönültnek, hanem egynek kell látnunk és megélnünk.
Pásztor Erika Katalina
