Pályázatok/Magyar

Új magyar építészeti díj: kiírták az OSSKÁR-díj 2020 pályázatát

2020.06.08. 14:19

Osskó Judit Prima Primissima-díjas építész férje, a tavaly elhunyt Tokár György emléke előtt is adózva hozta létre az egymillió forint pénzjutalommal járó építészeti OSSKÁR-díjat. Pályázatát az Országos Főépítészi Kollégiummal közösen hirdették meg. A díjra Magyarország területén megépült, 2017. január 1. után átadott épülettel lehet pályázni 2020. szeptember 28-ig.

Az OSSKÁR-díj kiírói új építészeti alkotásokat, együtteseket keresnek, amelyek illeszkednek a település, a táj szelleméhez, rendezik, és nem zaklatják tovább meglévő természeti és épített környezetünket. Olyan kiemelkedő színvonalú műveket szeretnének díjazni, amelyekben a vezető szerepet a humánum, a harmónia és a minőség képviseli. A beküldött épületeket, együtteseket ezért tágabb környezetükkel együtt kívánjuk értékelni, hiszen a Díj odaítélésének legfontosabb szempontja, hogy az új létesítmény szerves része legyen az adott település táji és épített környezetének.

„Férjemmel, Tokár György Ybl-díjas, Príma díjas építésszel régóta terveztük, hogy építészeti díjat alapítunk, amelyet kettőnk nevének összekapcsolásával – OSSKÓ és TOKÁR – Építészeti OSSKÁR-díjra kereszteltünk. A díj meghirdetése, a lebonyolítás Tokár György 2019. február 8-i halála után rám vár. Az Országos Főépítészi Kollégiumot kértem fel, hogy az egész országot behálózó szervezet legyen elvi támasza, segítője a kezdeményezésnek, hogy minél szélesebb körből kerülhessenek ki a díjazásra beküldött alkotások.
Korunk építészete – széteső kultúránk és hagyományaink árnyékában – egyre inkább az üzleti érdekek, a divat, a kivagyiság vagy éppen a megrendelő igénytelenségének van kiszolgáltatva. Ezért olyan új építészeti alkotásokat, együtteseket keresünk, amelyek illeszkednek a település, a táj szelleméhez, rendezik és nem zaklatják tovább meglévő természeti és épített környezetünket. Olyan kiemelkedő színvonalú műveket szeretnénk díjazni, amelyekben a vezető szerepet a humánum, a harmónia és a minőség képviseli.
A valódi építészeti értékek sokszor nem a világ élvonalában, a legsikeresebb sztár-műhelyekben születnek, hanem olyan szerényebb alkotói műhelyekben, amelyek még együtt tudnak élni saját történelmi, kulturális gyökereikkel. 
A beküldött épületeket, együtteseket ezért tágabb környezetükkel együtt értékeljük, hiszen a Díj odaítélésének talán legfontosabb szempontja, hogy az új létesítmény szerves része legyen az adott település táji és épített környezetének. Az előválogatáshoz olyan felvételeket várunk, amelyek igazolják az illeszkedést, egyben bemutatják, hogy miként lehet mai építészeti eszközökkel a hely szellemét gazdagítani.   
Minden díj annyit ér, amennyit a majdan díjazott művek minősége és általános elfogadottsága visszaigazol. A szakmai értékítélet sokszor igen távol áll a „laikus" közönségétől, holott a látvány – s benne az építészeti is – köztulajdon, és így üdvös volna, ha az olyan tradicionális értékek, mint a harmónia, az arányosság és a szépség ismét polgárjogot nyernének korunk szikárabb építőművészetében is. (Osskó Judit)

Az OSSKÁR-díj pályázatát Osskó Judit az Országos Főépítészi Kollégiummal közösen hirdette meg. A díjra Magyarország területén megépült, 2017. január 1. után átadott épülettel lehet pályázni 2020. szeptember 28-ig.

Bíráló Bizottság

Elnök:
Salamin Ferenc Ybl-díjas, Az Év Főépítésze-díjas építész, akadémikus, az OFK elnöke

Tagok:
Csernyus Lőrinc Ybl-díjas, Az Év Főépítésze-díjas építész, akadémikus 
Hegedűs Péter Ybl-díjas, Pro Architectura-díjas építész
Marosi Miklós Ybl-díjas, Széchenyi-díjas építész, akadémikus, az MMA alelnöke
Dr. Meggyesi Tamás professzor emeritus, Ybl-díjas, Széchenyi-díjas építész  
Osskó Judit Ybl és Prima-Primissima-díjas építész, a Díj alapítója
Patonai Dénes DLA professzor emeritus, Ybl-díjas, Csonka Pál-díjas építész

A Díj titkára
Zábránszkyné Pap Klára, Az Év Főépítésze-díjas, Pro Régió-díjas építész

A Díj bruttó 1.000.000 Ft.

A pályaművek beadása: 2020. június 8-tól - 2020. szeptember 28-ig.

Eredményhirdetés és díjkiosztás: 2020. november 18.

A pályázat beküldése és kapcsolat: osskar@foepiteszek.hu címen. 
A Díj részletes kiírása és további információk: foepiteszek.hu/osskar-dij
A Díj részletes kiírása, illetve a jelentkezési lap a cikkünkhöz csatolt dokumentumok között (a jobboldali hasábban) is elérhetőek. 

 

A nyitókép illusztráció (Science Museum FortWorth, Meillene Ferrer, Unsplash).