Közélet, hírek

Új látványtervek készültek a Liverpool Street pályaudvar átalakítására vonatkozóan

2023.01.24. 14:39

A Herzog & de Meuron nyilvánosságra hozta a londoni pályaudvarra vonatkozó frissített terveit, mely két torony hozzáépítését is magába foglalja. A tavaly októberben nyilvánosságra került tervek után a műemlékvédelmi szervek komoly kritikát fogalmaztak meg a projekttel szemben. Most a szakmai szereplők bevonásával kezdődött „nyilvános" konzultáció – ezen keresztül dőlhet el az épület sorsa.

A svájci iroda londoni fejpályaudvar fölé elképzelt tornyainak továbbfejlesztett terveit múlthét szerdán (január 18-án) mutatták be a második nyilvános konzultáció keretében.

Az új látványtervek a felújított pályaudvar fölött elhelyezkedő két összekapcsolt tornyot mutatják. A Sellar – aki a Network Raillel közösen támogatja az 1,5 milliárd fontos felújítási projektet – elmondása szerint a viktoriánus korabeli vasúti csarnok felújítása során gyakorlatilag "érintetlenül" hagyják a műemléket.

Az új, 21 és 15 emelet magas épületrészek az állomás és az 1990-es évekbeli szálloda fölött helyezkednek majd el, és a Sellar tájékoztatása szerint 17.651 négyzetméternyi helyet biztosítanak az Andaz hotelnek (amely jelenleg az egykori Great Eastern Hotel épületét foglalja el), valamint 78.038 négyzetméternyi irodahelyiséget is kialakítanak.

James Sellar vezérigazgató a következőket mondta: "A pályaudvar fölé tervezett, fenntartható módon kialakított iroda, szálloda és szabadidős programra vonatkozó javaslataink lehetővé teszik a pályaudvar 450 millió fontos fejlesztését, anélkül, hogy az utasoknak vagy az adófizetőknek ez költségbe kerülne."

"Fontos, hogy átalakítsuk a Liverpool Street pályaudvart, és az állomás több millió utasa számára nyújtott élmény jelentős javításával ösztönözzük az embereket arra, hogy visszatérjenek a városba."

Míg a projekt támogatói szerint a változtatásokra azért van szükség, hogy javuljon a mozgássérültek hozzáférése az állomáshoz, és az emberek visszatérjenek a londoni városba, az örökségvédelmi kampánycsoportok és a kormány saját felügyelőszervezete, a Historic England a tavaly októberben bemutatott kezdeti terveket kifogásolta.

Néhány héttel később a Historic England kiterjesztette a Liverpool Street műemlékvédelmi besorolását úgy, hogy az az 1990-es évekbeli állomáselemeit is tartalmazza. Ezzel egyidejűleg az egykori Great Eastern Hotel épületét II. fokozatról II.* fokozatra minősítették át.

A Sellar szóvivője a második nyilvános konzultáció előtt azt nyilatkozta az Architects´ Journalnak, hogy a Herzog & de Meuron Liverpool Streetre vonatkozó továbbfejlesztett javaslatai számos változtatást tartalmaznak, amelyek reagálnak a Historic England által kért pontosításokra és a nyilvánosságban megjelent visszajelzésekre.

A változtatások között szerepel az előcsarnok tetejének újratervezése, amely Sellar szerint továbbra is "kortárs hangulatot" sugároz, annak ellenére, hogy az 1990-es évekbeli kiegészítések II. fokozatú besorolás alá kerültek.

"Az örökségvédelmi besorolás aktualizálása biztosítja az örökségi értékek jelentőségének bizonyosságát és egyértelműségét, ami szükséges ahhoz, hogy az állomás és a hozzá kapcsolódó szálloda alapvető korszerűsítésére irányuló javaslatok megalapozottak legyenek" - mondta a Sellar szóvivője.

A Liverpool Street 50 alatti McDonald´s épület (amelyet a tervek szerint lebontanak), a Hope Square és a Bishopsgate bejáratok továbbra sem szerepelnek a Historic England által kibővített védett listán. A fejlesztőcsoport arra is rámutat, hogy "az 1985 utáni összes kereskedelmi építmény, berendezési tárgy, felirat, WC, lépcső, mozgólépcső, megemelt közlekedő és a csarnokon belüli beépített irodák ki lettek hagyva a listából".

A tornyokon kívül a Herzog & de Meuron tervei között szerepel hat új mozgólépcső, amelyek az utasokat a peron szintjére viszik le, valamint a Liverpool Streetet és a Sun Streetet összekötő átjáró megnyitása.

A javaslatok szerint a Hope Square és a Bishopsgate Square is megújul, ami az állomás, a londoni metró és az Elizabeth Line elérhetőségének javítását szolgálja.

A Victorian Society tavaly egy alapítványt hozott létre, hogy "szükség esetén" szembeszállhasson a javaslatokkal, mivel megdöbbenésükre csak akkor kaptak meghívást a fejlesztőkkel való találkozásra, amikor az eredeti javaslatokat már bemutatták.

"Tekintettel a Sellar korábbi fejlesztéseire – a Paddington Square és a Shard fejlesztésére – valószínűleg ez a fejlesztés is túlterheli a műemléképületet" - mondta Joe O´Donnell, a Victorian Society igazgatója. "Az a néhány kép, amelyet rendelkezésre bocsátottak, azt mutatja, hogy az előcsarnok feletti égboltot teljesen kitakarja az új torony látványa." Ez fontos városi átlátások megszűnését jelentheti.

Az örökségvédelmi csoport korábban tagja volt annak a szövetségnek, amely 1975-ben egy nyilvános vitát követően megmentette az 1874-es pályaudvart a teljes lebontástól. Az állomást a királynő 1991-ben nyitotta meg újra, hat évig tartó, a műemlékvédelemi szervek által irányított átalakítás után. Az egyesület szerint "most ez az örökség került veszélybe".

Forrás: Architects´ Journal

 

Szerk. és fordítás.: Borenich Levente