Épülettervek/Középület

Új Mikszáth térnek nézünk elébe?

2019.01.08. 06:30

Zajlik az élet a Mágnásfertályon! A Mikszáth Kálmán tér folyamatosan zeng a markológépek és toronydaruk morajlásától és most úgy tűnik, egy új szállodakomplexum is helyet kaphat a sorban.

A Károli Gáspár Egyetem homlokzatát nemrég szinte csak a Szentlélek tartotta állva a faszádizmusnak köszönhetően, a túloldalon pedig vele együtt dolgoznak a Károlyi-Csekonics Palotán is. Minket azonban a  néhány lépésnyire lévő, esetlen bájjal körülépített tér érdekel, aminek sokáig neve sem volt. 1900-ban végül Reviczky tér lett belőle, halála után egy évvel pedig híres lakójáról, Mikszáth Kálmánról keresztelte el a főváros 1911-ben.


 

Otthona a hajdani Révay család által épített bérház volt, mely később a Szent Szív Társaság Sophianum nevezetű gimnáziumává épült ki. Most a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara működik benne, vezetősége pedig végre úgy döntött fel is újítja a  homlokzatot, miután főbérlői státuszából  felvásárolta az ingatlant.




Pár éve némi konfrontáció övezte a szomszédos Zichy-ház ügyét,  melyet szintén a Szent Szív Társaság birtokolt. A védett épület lebontására írtak ki ekkor pályázatot és egy kortárs architektúra megépítésére, ez viszont a sajtóvisszhangnak köszönhetően sem épülhetett meg. Bontás végül a szemben álló telken történt tavaly. Igaz, a korábban irodai beépítésre szánt Szentkirályi u. 36. nem élvezett műemléki védettséget, architektúrája nem is adott okot rá. Ez persze nem jelenti azt, hogy utódjának sem kell adnia!



 

A projekt része a Mikszáth tér 3. védett épülete is. Az egyetemista fáradságra áldást hozó Lumen Kávézó, az udvari romkocsmák és a Szentkirályi utca épülete helyére most a az Archimánia Kft. tervezett szállodakomplexumot a Józsefvárosi Önkormányzat oldalán letölthető tervdokumentáció szerint. A megépülő MHC Hotel főbejárata a felújított Mikszáth téri épülete lesz.



A tér olyan irányt vett fel, mely hátat fordít a romkocsmák uralta vendéglátásnak. Ez az attitűd a tehetősebb turistákat célozza meg, akik minőségibb időtöltést választanak majd, netán nagyobb anyagi forrást fordítva a magyar kultúrára is. Egy valódi, 21. századi minőségi hely létrehozása lehet a cél. Ahhoz viszont elengedhetetlennek kellene lennie a valóban kortárs építészeti minőség is és nem az a tucat sematizmus, stilisztikai mélyrepülés, mely a spekulatív ingatlanfejlesztéseket jellemzi manapság a fővárosban. Az épület téglaburkolata, és a Mikszáth téri homlokzat megőrzése kétségtelenül már ilyen irányba mutató lépések. Igazán értékes időtálló anyagok, vagy a környezetével nem konfrontáló nemes arányok hiányával azonban még mindig nem szabad beérnünk!