Épületek/Középület

Új típusú múzeumot épít Hong Kongban a Herczog & de Meuron

2015.04.16. 06:00

A New York Times kritikusa szerint a Pritzker-díjas építészpáros, Jaques Herzog és Pierre de Meuron nevével fémjelzett iroda a „világ egyik legbámulatosabb építészeti cége”. Számtalan futó projektjük egyikének, az M+-nak, Ázsia legkomplexebb modern múzeumának nemrég tették le az alapkövét.

Jaques Herzog és Pierre de Meuron voltak az első svájciak és egyben az első építészpáros, akik Pritzker-díjban részesültek. A 2001-ben elnyert díjat, a zsűri indoklása szerint két olyan, hasonló pályát befutó, jól egymáshoz csiszolódott építész kapta, akik komoly, klasszikus szakmai tudással és hozzáállással nagyon innovatív technikai, mérnöki munkát végeznek. 1978-ban Bázelben megalapított irodájuk a világ legaktívabb építészeti cégei közé tartozik, egyik leghatásosabb munkájuk a londoni Tate Modern azóta ikonikussá vált, egy üzemen kívüli hőerőműből kialakított épülete.

Az Építészfórum többszöris beszámolt jelenleg futó és több éves késésben levő hamburgi projektjükről, a Hafen City kapujaként megépülő monumentális hangversenyteremről, az Elbphilharmonie-ról, illetve a leállított párizsi piramis alakú toronyháztervükről. Idén január végén rakták le az alapkövét legújabb nagyszabású épületüknek Hong Kongban, ahova egy újgenerációs múzeumot, az M+-t építik.

Az első tervektől a gyerekrajzokkal telerakott időkapszulával megfűszerezett alapkőletételig mintegy 3 év telt el, és 2018-ra tervezik megnyitni a világ egyik legnagyobb, a 20-21. századi vizuális művészetekre, dizájnra, építészetre és filmre fókuszáló múzeumát. A 60.000 nm-es hasznos területű múzeum a legegyszerűbb hasábformából építkezik, belső tere három fő funkció köré lesz rendezve: a hagyományos, kocka formájú, fehér kiállítóterek és előadótermek mellett egy úgynevezett „ipari teret” is kialakítanak benne.

A korábbi kikötő területén létrejövő West Kovloon Kulturális Negyed rendezési tervét a Foster + Parners készítette, ami 17 jövőbeli kulturális intézményt, így az M+-on kívül a Kínai Operát, színházakat és egy 14 hektáros városi parkot foglal magába a vízparton.

Bán Dávid