Újabb „törökországi levelek” a WGA-ügyben

A vita folytatódik... a nénjétől kapott „törökországi levelet” Szegő György bocsátotta az Építészfórum számára közlésre

Kedves Öcsém,

remélem szép időtök van ott Törökföldön. Itt tombol a nyár. Tudod, nénéd már nem bírja jól a hőséget. De éppen ezért, érti: felforrhat egyesek agya. Látom, tifelétek is, hisz’ ha WGA főszerkesztője egy konkurens lapnak, továbbá nem tagja a MÉSZ elnökségének, sem a hely, sem a mód nem helyénvaló a „jobbító” megszólalásra. Mert WGA nem egyszerű olvasótok, ő bizony ellenérdekelt (a törvény, a morál szóhasználatával: „elfogult”), akivel ilyen esetekben egy jobb klubban ezután többé nem állnak szóba. Még a kevésbé finnyás itthoni NKA-ban is megkérik döntéshozatal során az érintetett, hogy fáradjon ki… Ez természetesen nem minősíti előzetesen az általa megfogalmazott véleményt, de a vélemény megfogalmazóját minősíti!

Így azután nincs is Magyar Építőművészet-ügy. Különösen, hogy írtad is: a MÉSZ elnökség a tavaszon bizalmat szavazott neked, mert elégedett volt a Régi-új MÉ múlt évi minőségével. Határozatuk részeit olvastam a közlönyben is… Inkább lehetne WGA-ügy. És van általában „folyóirat-ügy”. Azaz, az igazi ügy az: ki vállaljon felelősséget a nem piaci érdekeltségű, független, minőségorientált és nemes szakmai örökségként kezelt lapokért? Ki harcol ezen lapok életbentartásáért és színvonaláért? Ki garantálja megjelenésük folyamatosságát és méltó körülményeit, archívumuk megőrzését, hozzáférhetőségét? Innen úgy látni, eddig ezért legtöbbet az NKA tett, bár hangsúlyozták, hogy a törvény szerint nem ez lenne a dolguk. Az NKA legfőbb célja az innovatív művészeti munka, a művészeti értékteremtés támogatása, a művészeti alapkutatás biztosítása, nem pedig intézményfenntartás. Belátva azonban, hogy éppen a minőség érdekében intézményekre szükség van, éppen a független lapokat nem hagyhatja sorsára – talán kissé kénytelen-kelletlen, de biztosította működésüket. Például a ti építész szakmátok is elégedett lehet ezzel. Figyelemmel kísérve a képzőművészet vagy a fotó társterületeit is, ott inkább hálásak azért, hogy van egy lapjuk. Úgy tapasztaltam, hogy maguk az egyes művészeti területek elvárják, hogy független lapjaik fennmaradjanak, de életképes, pláne hatékony javaslat az önfinanszírozásra egyik szakterületen sem merült föl.
Függetlenül attól, ellenérdekelt-e vagy bárki más a kérdezőtök/támadótok, méltatlan a vádja, hogy az NKA nem körültekintő, sőt részlehajló. Tavaly auditálták az NKA által támogatott lapokat, és nyilvánosságra is hozták az eredményt. Úgy látszik, hogy ezt az üzleti stratégiáját féltve őrző piaci lapszereplők egy-egy szerkesztője el sem tudja képzelni, azért hitetlen.
Az NKA szakkuratóriumai a folyóiratoknál az auditálás ellenére sem a példányszám-emelést tekintik céljuknak, hanem a minőség garanciáját. Az 500-800 példányos, és története során gyakran a megszűnés határán álló Nyugat példányszáma összehasonlíthatatlan pl. a Vasárnapi Újságéval. Ez utóbbira is szükség volt egykor – piaci sikere a bizonyíték, mégis az előbbit tekintjük az adott kor „foglalatának” (mellesleg fél évszázaddal később reprint kiadás jóval nagyobb példányszámban kelt el, mint az eredeti…).

Zavarhatja az ellenérdekelteket az is, hogy ugyancsak tavaly minden NKA szakkollégium tudományos igényű felmérést rendelt az adott terület nyilvánosságáról. Örömmel olvasom, hogy az NKA Építőművészeti Kollégiuma által készült kutatást leközlitek. Hogy az ebben foglaltak nem éppen a legkedvezőbbek pl. a veletek szemben ellenérdekelt, üzleti alapon szerkesztett folyóiratokra nézve, ez mindenesetre magyarázza felebarátotok éles hangú megszólalását. Innét úgy látszik: a kutatás vezetői hiteles szakemberek, Simon Mariann és Kerékgyártó Béla voltak. A kutatás a minőséget illetően számos ponton a Régi-új Magyar Építőművészetet tekinti élenjárónak. E pontok között a marketing nem szerepel. A Vasárnapi Újság olvasószáma éppúgy marketing kérdés lehetett, mint ma pl. a piaci építész folyóiratoké. Jól látni innét a távolból azt is, hogy egy non-profit folyóirat szerkesztése nem tekintheti mintának a piaci modellt. Ezért nem kell komolyan vennetek azt sem, hogy felebarátotok az NKA felkérésére készített kutatást negligálni szeretné, mondván: a példányszám perdöntő.
Dehogyis.
Egy minőségre figyelő, kritikai alapon szerkesztett építészeti folyóiratnak a számok helyett a szellem nevében kell szólnia. És nem dolga kiszolgálni az önmaga fontosságától elvonatkoztatni – értelemszerűen – képtelen marketing-szellemet. Hans Georg Gadamer Igazság és módszer című főművét ajánlom neked. Arról is ír abban, hogy mi a jó és mi a rossz. Hogy milyen legyen a jó és a rossz megítélése. És hogy az ízlés eredetét inkább morális, mint esztétikai terepen érdemes kutatni. A humanisták a skolasztikusokkal szemben olyan ideált javasoltak, amely az ítéletek pluralizálását tekinti bázisának és céljának. A tradicionális, normatív jellegű ízlés-fogalommal szemben az ízléstelenség, a rút áll, ami megkérdőjelezi a régi ítélőerőt. Mégis: jó, hogy a pluralizmus térhódításával lehetségessé váltak „másfajta”, mégis releváns ítéletalkotások is. Ennek szellemében például helyesnek látom, hogy a Régi-új Magyar Építőművészet nem zár ki előítélettel eleve bizonyos architektúrákat. Még akkor sem, ha éppen a példányszámot a pluralitás reprezentációjának vélők hivatkozása ezt a látszatot igyekszik kelteni. Teszem azt, adott esetben: az organikusok vagy az „öregek” által megszólt, ceruza helyett computert társként használó fiatalok csoportjai is a szerkesztés „jó megítélését” élvezik, egy-egy lehetséges „jó ízlést” képviselnek a lapban. Ez biztosan fáj egyes ellenérdekelt csoportnak, személynek.
Nem baj.

Kedves öcsém, azért azt se feledd, hogy a végtelen pluralizmus csapda, éppen a „jó ízlés”, a jó és a szép fogalmának feloldódása felé mutat, az ítélőerő kikapcsolásához vezethet. Ha a skolasztika évszázadokon át arra nevelte az emberiséget, hogy a „jó” nevében akár saját egyedi vonzalmainktól, önmagunk önző érdekeitől is képesek legyünk elvonatkoztatni, akkor számotokra ez ma is intő figyelmeztetés. Jó, amikor plurális alapon ítélkezve beengedsz egyéb, esetleg éppen nem tradíción alapuló, vagy éppen ellenkezőleg, nem forradalmi alapon álló objektumokat is a lehetséges „jó ízlések” közé, ugyanakkor helyes, hogy az elemzésben már nem teszel engedményt az értékítélet megalkotásánál. Igenis intoleránsnak kell lennünk az elemzésben. Jó, hogy ez a paradoxon minőségalapú válogatási elvetek és kritikáitok lényege.
Ezt az elvi eljárást az NKA támogatása visszaigazolta. Javasolhatja valaki – ezen felháborodva – kiadótoknak, a MÉSZ-nek, hogy tekintse az NKA-kuratóriumot minőségi kérdésekben illetéktelennek. (A pénzek kezelését, a megkívánt minőséget az NKA ellenőrzi, nem a MÉSZ vagy más építészeti szervezet, mert az NKA adja rá a pénzt. A MÉSZ ebben kedvezményezett, és nem „gazda”.) Mindenki belátja annak veszélyét, hogy ha a felebaráti illetéktelenség fura respektje után az NKA esetleg nem ad további bizalmat a lapnak, nem marad más, csak a „majd lesz valahogy.” Nem tudom, kell-e idézzem a közelmúlt példáit, hogyan „szokott lenni”. (Nem a Sanomát hozom fel, hiszen felebarátotok által szerkesztett lapot éppen ők adják ki most). Utalnék inkább egy régebbi multi-példára, a Ringier-re (forrás: ÉS: A Népszabadság-ügy, 2004. május 21.). Az ő marketing stratégiájukba egyszerre belefért a Népszabadság, a Blikk, a Magyar Hírlap és a Nemzeti Sport. Különös együttes. (Emlékszel, korábban a Bertelsmann is bírta a Népszabadság kiadását, meg a Magyar Építőművészettel is próbálkozott – meg is szűnt átmenetileg az akkor már majdnem százéves MÉ. Viszont 2003-ban éppen a Bertelsmann-tól a NSZ. részvénycsomagjának 49.9%-át megvette a Ringier, meg a B.V. Tabora nevű hollandiai bejegyzésű cég hozzá vett volna további 17,68 %-ot.  De mert ez utóbbi cégről kiderült: a Ringier 100%-os tulajdona, a Gazdasági és Versenyhivatal Versenytanácsa kimondta, hogy nem engedélyezi az ügyletet. Mert így a Ringier a részvények több mint 50%-ához jutva a Népszabadság feletti irányítást szerzett volna… És a többi.

Hát nem gondolhatod komolyan, kedves öcsém, hogy egy kibic bekiabálására a szakma hagyni fogja, hogy az MÉ újra személytelen kezekre legyen bízva, újra rájuk legyen szorulva! A kiadód és az NKA „gazda” tudják: a példányszám kifejezett kvantitatív plusz nem pótolja a kvalitást.
Egy Ringier-méretű kiadó értelemszerűen nagyban gondolkodik, csak a magyar napilapok szintjén 4,5 milliós csomagot bírt 2003-ban, az akkori teljes piac 30 %-át. És bírja a svájci, szlovák, cseh, román, kínai és vietnami médiapiacokon – hasonlóan… A Régi-új MÉ nekik csak presztízst jelentene – láttuk, ideig óráig. (Helyes egyébként, hogy a marketing a konkrét tervezés szintjén az építész társa legyen, de az „üzleti siker számait” nem tekinthetjük egy „új skolasztika” dogmájának! A versennyel szemben legyen csak ott az erény, a becsület, a szabályok betartása, az önérdek korlátozása.)
Hogy ki is személy szerint a Bertelsmann vagy a Ringier? Ezt feltenni fogós kérdés lenne. De te tudod, hogy a MÉSZ elnökségi tagjai, az NKA Építőművészeti Szakkollégiumának tagjai vagy a magyar építésztársadalom éppen hivatali funkció nélküli kvalitásai – mint amilyen a felebarátod által leszólt Gerle János – bizony „valakik”. Felelősségtudatuk van és szakmai előéletük alapján joguk is, hogy azt érvényesítsék. Csak nem fognak arról lemondani, hisz’ van egy lapotok. Minden lap örömmel veszi és köszönettel fogadja az olvasók leveleit, megjegyzéseit, kritikáit, mert ebből (is) érzékeli, hogy a folyóirat valóban olvasott, véleményt formáló. Amennyiben van WGA felszólalásának ténylegesen tartalmi eleme, azt érdemes végiggondolnia a szerkesztőségnek, ahogy minden más olvasó véleményére kíváncsi, akár tagja a MÉSZ-nek, akár nem.

A jó ízlés okán a Sanomának te se ne nézz utána – még akkor sem, ha pár éve még főmunkatársa voltál az Atriumnak, vannak belső tapasztalataid. Lehet, hogy te is úgy ítélnéd meg, mint ahogyan én, szomorúan látom: az utóbbi években alaposan és hátrányára „átalakult”. Ne hivatkozz erre, de engem csiklandoz a vágy hogy itt a törökországi levelezésünkben kimondjam: „Kedves Wesselényi-Garay Andor, tetszenél tán , előbb az Atrium-ban forradalmat csinálni.”

Jó szívvel inkább József Attila sorait ajánlom figyelmedbe: „…Hiába fürösztöd önmagadban / Csak másban moshatod meg arcodat”. Az ő szép sorainak színvonalán érdemes a dolgokkal bajlódni. Frázistöltényekre, demagóg szólamokra oktalanság visszalőni.

Budapest, 2006. július 3-án
Szeretettel ölel Nénéd

(A fenti, nénjétől kapott „törökországi levelet” Szegő György bocsátotta az Építészfórum számára közlésre)