Technológia

Újrakezdés a természetben

2021.04.13. 14:01

Nové Hamry-ban, Csehország északnyugati részén, az UNESCO világörökség részeként nyilvántartott érchegységben, David Zámečník építész saját családi nyaralójának lebontása és újjáépítése valóban új kezdet volt. Bár a döntése a környéken meglepőnek számított, de a ház különlegességét a természetbe való integrálása és személyes története adja.

A prágai NEW HOW építésziroda egyik alapítója, David Zámečník egy erdőszéli nyaralót értelmezett újjá családja számára, ahol nem is volt kérdés, hogy a természetközeliség mennyire fontos szerepet játszik majd.

Egy erdőről általában nem a szürke színre asszociálunk, ugyanakkor Zámečník szerint Nové Hamry-ban a szürke összes árnyalata megjelenik: a fák árnyéka, a dombok gránitjai, a bazaltkövek, az érchegység erdőjére jellemző lucfenyők törzse, ahogy a település neve is (új kalapács) a szürke árnyalatát idézi. A nyaraló esetében tehát egyértelműen ehhez a jó értelemben vett „szürkeséghez" való igazodás döntött, amit a Prefalz P.10 antracit színárnyalatú alumínium burkolata kínált



Egy nyaraló személyes története

A homlokzat színe miatt ugyan jól elrejtőzik a környezetben, magasságával, mely a lucfenyők lombjának tetejéig ér, mégis kitűnik a jellemzően fehérre vakolt helybeli házak közül. Zámečník döntése a régi ház lerombolásával majd újraépítésével szokatlan volt a környéken, holott a tetőcserék és felújítások mindennaposak. Jelszava: „tiszta lappal" azt az újrakezdést szimbolizálja, melyet az épület története is indokolt. A ház és annak területe egy olyan családé volt, akik a németajkú kisebbséghez tartoztak, és ezért 1950-ben kitelepítették őket. Zámečník feleségének családja ezután lett az épület tulajdonosa. Őket szintén csak azért toleráltak a kommunista Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, mert a családban volt egy királyi légierő pilóta. Az építész saját bevallása szerint is hosszasan gondolkodott azon, hogy erkölcsi szempontból mi a helyes, végül a „tiszta lap" mellett döntött.



A forma követi a funkciót

A külső formát illetően az épületre a szögletesség jellemző, amit a klasszikus Prefa alumínium átforduló homlokzat tesz karakteressé. Egy hegységben, az erdőben tervezett épület esetén az időjárási tényezők különösen nagy hangsúlyt kapnak. Ezeket figyelembe véve és a belső térrel szembeni elvárásokkal összevetve a ház olyan megjelenést kapott, amely egyszerre ötvözi egy torony és egy menedékház külső jegyeit. A háromszintes épület oromzata közel 10 méter magas. A felső szint stúdióként és könyvtárként is funkcionál, remek lehetőség az elvonulásra. A 2,5 méter oldalhosszúságú, négyzet alakú ablaknak köszönhetően jól belátható a környező táj, az ég és a természet. A középső szinten a hálórészben nyitott galéria kapott helyet. A padló hálóhoz is hasonlítható, mely függőágyként funkcionálva kapcsolatot teremt – vizuálisan és akusztikailag is – a legalsó szinttel. A közeli tervek között az épület energiacsökkentése, az energiahálózattól való függetlenítése is szerepel, illetve hogy egész évben használatható legyen. A nyaralóban akár tízen is kényelmesen elférnek, mivel Zámečník elképzelése az volt, hogy a közeljövőben nemcsak a családjával, de barátaival is megosztja az épületet és a ház alapgondolatát: a „repülés" és a „város nélküli életet".



A cseh építésziroda nyaralója nem az első ilyen jellegű projektjük. Az elmúlt tíz évben, két alkalommal is készültek kísérleti tervek szélsőséges domborzati-időjárási körülmények között elhelyezkedő épületekre, fa szerkezettel fém homlokzatburkolattal. A megépült nyaralóház ezeknek a menedékházaknak az egyik prototípusa, amelynek működése nem csupán a tervező-tulajdonos számára kínál hasznos információkat.

Hely: Csehország, Nové Hamry

Építész: NEW HOW Építésziroda, Prága

Tervező: David Zámečník

Kivitelező: Tomáš Padevět

Tető és homlokzat: Prefalz P.10 antracit

További információ a PREFA honlapján.