Underground – Fabók Luca diplomaterve
"Az f.4 objektum, ismertebb nevén a rákosi-bunker kiépítését 1952-ben kezdték el, eredetileg a pártvezetés számára, ami végül tömegóvóhelyként fejeződött be 1963-ban. A föld alatti óvóhely körülbelül 50 méter mélyen, „h" alakban terül el a kossuth tér és a szabadság tér között. (...) A hely egyedi légköre miatt szerettem volna egy olyan lejutási alternatívát kitalálni, ami egy különleges térélménnyel érzékelteti a mélység brutalitását."
Indíttatás/cél:
A szakdolgozatomat az építészet és a másik nagy szenvedélyem, a fotográfia ötvözése ihlette, ami az építészeti fotográfiában egyesül. A téma iránti elköteleződésemnek köszönhetően szerettem volna egy analóg fotós központot létrehozni, melyhez a sötét terek elengedhetetlenek. Kutatásba kezdtem tehát, hogy megtaláljam a tökéletes földalatti helyszínt, ekkor találkoztam az f.4 objektummal. Ahogy közelebbről is megismerhettem az óvóhelyet és történetét, rájöttem, hogy ez több és értékesebb annál, hogy elbagatellizáljuk az eredeti funkcióját. Új célommá vált, hogy minél több ember megismerhesse és megtapasztalhassa ennek a helynek a sajátos atmoszféráját, ezért a bunkert amellett, hogy bemutatom és egy önállóan felfedezhető térként nyitom meg, használom is. Az underground helyszínéül szolgálhatna az elvontabb, kevésbé mainstream művészeti produktumoknak, különböző kulturális eseményeknek, mint például kiállítások, performanszok, zenés happeningek.
Helyszín megismerése, története:
Az f.4 objektum, ismertebb nevén a rákosi-bunker kiépítését 1952-ben kezdték el, eredetileg a pártvezetés számára, ami végül tömegóvóhelyként fejeződött be 1963-ban. A föld alatti óvóhely körülbelül 50 méter mélyen, „h" alakban terül el a kossuth tér és a szabadság tér között. A létesítményt három különböző bejáraton át lehet megközelíteni. A főbejáraton kívül két vészkijárat tartozik hozzá, amelyek közül az egyik a szabadság térre vezet fel egy eredetileg szellőzőnek tervezett aknán keresztül, a másik pedig a metró alagúton át vezet ki.
Koncepció:
A hely egyedi légköre miatt szerettem volna egy olyan lejutási alternatívát kitalálni, ami egy különleges térélménnyel érzékelteti a mélység brutalitását. Ehhez a szabadság téri főszellőző körüli teret tartottam leginkább alkalmasnak. Kiemelkedően fontos szempont volt a tervezés során, hogy az eredeti acél csigalépcsőt megtartsam legalább mementóként, és emellett alakítsak ki egy második lejáratot, ami jobban érzékelteti a fent-lent viszonyt. Ekkor támadt egy ötletem, aminek a segítségével a fotográfia a tervem része maradhat; egy camera obscuraként is funkcionáló térformálás, ami amellett, hogy érzékeltetné a mélységet, egyszerre tudná megmutatni a fenti és lenti világot is azzal, hogy a helyszín feletti égi képet levetítené az 50 méteres mélység aljára.
Camera obscura mint térélmény:
Az épületem teljes egészében a vasbeton és beton alkalmazása dominál. A bunker az ’50-es években, a brutalizmus időszakában készült; ezt a korszakot felidézve brutalista, rideg hatást kívántam elérni. A tervemet monumentális szerkezeti formák jellemzik.
A felszíni forma alatt egy föld alá süllyesztett, teljes egészében látszóbeton szerkezetű fogadó tér vár minket, ahová egy rámpával kiegészített lépcsősor vezet le. Leérkezve egy újabb rámpa tűnik fel, amin elindulhatunk a mélybe, valamint megpillanthatjuk a kialakított camera obscura külső felületét is. A kúp köré egy szabályos háromszög alaprajzú teret szerkesztettem, aminek a falai mentén, egy rámparendszeren tudunk szintről-szintre lefelé haladni.
A hosszú út alatt egyedülálló térélményben van részünk, hiszen a befogadó térből a bővülő belső tér egyre többet vesz el. Az egyenletesen szűkülő térben egyre mélyebbre, egyre nagyobb sötétségbe kerülünk. Leérve a legalsó, szinte szakrális térként ható szintre, a sötétben végre megláthatjuk a fentről levetülő képet a padlón, ami egyedi hangulatot kölcsönöz ennek a térnek. Beállva az obscura alá pedig feltekinthetünk egy, az ég felé nyíló, végtelennek tűnő térbe.
Miután megtapasztaltuk az obscura nyújtotta impulzust, az utunk tovább vezet egy szűk folyosón át az óvóhelybe, mely eredeti állapotában fogad minket. A bunker önmagában is egy memento, egy kiállítási tárgy, ezért időszakos események híján is egy önállóan bejárható térként várja türelmesen a látogatóit.
Fabók Luca
Szerk.: Winkler Márk
