Épületek/Irodaépület

Ustream: az Y-generációs álomiroda

2015.07.30. 14:01

A hazai startupok irodájuk kialakításánál a legnagyobbak igényességét és maximalizmusát valósítják meg, megajándékozva ezzel mindannyiunkat egy olyan munkahelyi atmoszférával és belsőépítészeti dizájnnal, ami bebizonyítja, hogy tehetséggel a világ fősodrába lehet kerülni. Nincs ez másként a Láncos Áron és Sárosdi-Mádi Krisztina által tervezett Ustream irodában sem. 

A Ustream a nemrég felújított, legendás Párisi Nagyáruház három szintjét vette birtokba, vagyis közel 1800 négyzetméternyi irodateret bérel az Andrássy úton január óta. Korábban a Graphisoft Parkban dolgoztak, de kinőtték a helyüket, így találtak rá erre az unikális belvárosi lokációra. Érdekes kontrasztként hat, hogy a világörökség részét képező nagypolgári palotákkal megtűzdelt sugárút egyik elegáns épületében egy hamisítatlan startup cég telepedett meg. Az összekötő kapocs a két „világ” között maga a loft, így a régebben Divatcsarnokként működő épület hatalmas belső tereivel, ipari hangulatával nagyszerű otthona lehet egy technológiai vállalatnak és az itt dolgozó Y-generációnak. És lett is.

Esetünkben a san franciscó-i központú Ustream hazai fejlesztőközpontja került ide – a céget Fehér Gyula két amerikai társával alapította néhány éve, és ma már a világ valamennyi szegletében ismerik. Akár csak a Prezit, az NNG-t vagy éppen a LogMeInt. A Ustream az élő, interaktív videóközvetítésben tölt be vezető szerepet a világon. Korlátlan számban képes összekötni közvetítőket és nézőket egyrészt innovatív technológiai megoldásokkal, másrészt kiterjedt közösségi és értesítési funkciókkal, amelyek lehetővé teszik bárki számára, hogy az általa szolgáltatott tartalom néhány perc alatt láthatóvá váljon. 




Alaposan körbenéztek a budapesti irodapiacon, hiszen közel 50 helyszínt tekintettek meg előzőleg, míg végül a Párisi Nagyáruházat választották. Az Orco beruházásában megvalósult fejlesztés teljesen újjávarázsolta – az eredetileg 1911-ben átadott és szecessziós-neoreneszánsz stílusjegyekkel rendelkező – Párisi Nagyáruház belső struktúráját, miközben homlokzata és eleganciája az eredeti pompát hozta vissza a múltból. Az egyes szintek központi magjaként funkcionáló, fedett átrium a térszervezője a Ustream fejlesztőközpontjának is, ráadásul a természetes megvilágítás fontos része a modern munkakultúráknak. Mindemellett az egyterű irodákra jellemző hátrányokat is részben kiküszöböli, hiszen akárcsak Mátyás király meséjében, miszerint a szegénylány hozott is ajándékot meg nem is a királynak, ugyanígy az átrium el is választja és össze is köti az irodatereket. Az egyes munkafázisokra szakosodott csapatok nagyobb íróasztal-csoportokat foglalnak el, amelyek a nagyteres iroda különböző pontjain vannak elhelyezve. A fókuszmunkára alkalmas munkaállomásokat pedig közösségi terek, tárgyalók és kisebb informális megbeszélésekre alkalmas kuckók választják el egymástól.




Az 5. és 6. emelet között áttörés biztosítja az átjárást, így nem kell a munkatársaknak kimenni az irodából és a külső lépcsőházon keresztül megközelíteni a másik szintet. A belső lépcsőház köré szerveződik mindkét emeleten a lounge tér, ahol növények, bőrkanapé, fotelek alkotják a közösségi teret, amelyet mindkét emeleten szekrénysor határol, ahol a munkatársak elhelyezhetik személyes tárgyaikat. Ez egyfajta lehatárolást is jelent a közösségi tér és a munkatér között, miközben nincs éles cezúra a két különböző funkciójú helyiségcsoport között. Ahogy már említettük, a nagyteres elrendezésnek és a körkörös kialakításnak köszönhetően biztosított a fluiditás: akárcsak a tengerhullámok, egybefolyik a tér, a különböző funkciók egymás „felségterületét” átlépve sokszínű egységbe forrnak, amely otthonos, komfortos és laza közeget biztosít a mintegy 110 munkatárs számára. Egyébként a cég a jövőképének megfelelően már gondolt a bővülésre is, hiszen az 5. emeleten még jócskán van hely új alkalmazottak számára.




A tudatos tervezés érezhető mindenütt, miközben az egyedi lakberendezési elemek és bútorok spontaneitást is biztosítanak. Itt egy álló, akusztikus telefonfülke, ott egy elvonulásra alkalmas kuckó a mennyezet alatt, ahová lépcsősor vezet, hogy a babzsákon heverve kreatív ötleteken elmélkedjen a dolgozó vagy akár relaxáljon egyet. Mindenütt babzsák, puff, fotel, növény és persze fény. A 3. emeleten egy hatalmas biciklitároló található, amely 40 kerékpárt képes befogadni. Van itt persze még tusoló is, hiszen sokan sportolnak, például napközben futásra „vetemednek”, és ekkor jól jön a frissítő zuhany. Az épület felújítása után alapmotívummá vált a Kristály, amely a falon végigkúszó mintákban testesül meg, illetve a 7. emeleten Kristály Kupolaként "manifesztálódik". Valóban, a 7. emelet az üvegelemekkel kitöltött kristályszerkezettel maga a közösségi élet egyfajta temploma.




A belső lépcsősoron át jutunk fel a 7. emeletre is, ahol a Kristály Kupolát a felújítás során alakították ki, és amelyhez köríves terasz társul, hogy a munkatársak Budapest tetején ejtőzve gyönyörködhessenek a látványban. Ezen az emeleten a belső terekben és a Kristályban is tengerzöld színű padló nyugtatja a zaklatott lelkeket - már ha valaki zaklatott -, ami olyan hangulatot áraszt, mintha a napos tengerparton hevernénk. Ezt a hangulatot a napernyő még erősebbé teszi. Körös-körül a padok és asztalok egy hatalmas dzsembori vagy majális kellékeiként ragyognak a napsütésben. Van itt grillező is, s mivel nagy a tumultus, a céges hálózaton belül a grillnaptárba kell bepötyögni, ha valami finomat szeretnénk itt sütögetni. Aztán még csocsó- és pingpongasztal, babzsák, sőt, egy tárgyaló is jól megfér a beach-hangulatban.

Összességében egy jól megkomponált irodatérről beszélhetünk, ahol a három szintet sikerült egy közös varázslatba integrálni, a különböző funkciók magától értetődően kapcsolódnak egymáshoz; és ahol a fókusz- és a csapatmunka nem különül el élesen, hanem szükség szerint az együttműködő tevékenység úgy valósulhat meg, hogy eközben a kreatív gondolatok sem vesznek el az éterben.

Farkas Tibor