Utóirat

Éjszaka, pontosan hajnali két órakor megkezdték a székesfehérvári vasúti állóközpont bontását - a masina ekkor harapott bele először Rimanóczy Gyula épületébe. Nem telt el sok idő, és csak csonkok maradtak az egykor pompás toronyból. Csutiné Schleer Erzsébet írása és képes tudósítása. 

A Kései sirató megírásával úgy gondoltam, hogy mindezzel végleg le is zárom magamban a „torony-ügyet”. 

Azonban nem bírtam ki, pontban éjfélkor kimentem. Mindössze ketten voltunk a helyi hírlap fotósával. A város békésen aludt. Végülis a dolognak nincsen hírértéke. A néptelen, csöndes utcáról csak a tömör kerítésfal dróthálós kapuján keresztül tudtunk belátni az állomásterületre. Odabent, a kerítésen belül, néhány őrzőember vidáman beszélgetett, miközben megszámlálhatatlan sárga védőmellényes, védősisakos munkás tette a dolgát, szakszerűen, vastag talpfákkal betakarták a síneket. Középen magasodott a torony, fenségesen, kápráztatóan fényes megvilágításban. Tőle kissé távolabb a sötétben egy lehorgasztott fejű munkagép pihent. Háromnegyed kettőkor befutott egy furgon, kipattant két fürge ember, az egyikük dzsekijének a hátán felirat is volt: ROMBOLÓ.





Másodpercre pontosan kettőkor felberregett a lánctalpas masina, miközben a torony felé közeledett, magasba emelte a „fejét” és két óra egy perckor megtörtént az első harapás. Ez az üvegfalat és a korlátot vitte, előételként. Egy újabb perc múlva bekapta az első nagyobb falatot is. Roppant a vasbeton lemez.
Bevégeztetett.

Az első fotók még az előző délután készültek, a többi éjféltől hajnali fél ötig. Egy félnapos szünet után kettőkor ismét kimentem. Délután fél ötkor merült le a fotómasinám.





Ma már nem voltam rá kiváncsi, hogy elbontották-e a lábcsonkokat is.
Az átélt katartikus látvány meggyőzött arról, amit eddig is bizonyossággal tudhattunk, hogy Rimanóczy Gyula vasúti állítótornya nem csupán építészeti remek volt, hanem építéstörténeti szempontból is egy valóságos technikai csoda. Igaz, a mai kor farkasfejű harapógépe – ugyancsak technikai csoda – egy nap alatt végzett vele.

"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." (Lk. 23,34)

Székesfehérvár, 2016. május 12.

Csutiné Schleer Erzsébet