Közélet, hírek

Utolsó negyedénél az Unió legmagasabb épületének kivitelezése

2020.08.31. 12:08

Miután a londoni The Shard már nincs versenyben, a MOL Campus-t is jegyző Foster + Partners által tervezett Varso Tower lett az Európai Unió legmagasabb épülete címének várományosa. A torony kivitelezését és tereinek értékesítését még a pandémia sem akasztotta meg.

Varsó jelenleg majd 6 millió négyzetméternyi irodateret produkált az utóbbi években, szakértők szerint ez a szám pedig újabb körülbelül 790.000 négyzetméterrel növekedhet az elkövetkezendő két esztendőben. Bár a lengyel fővárosban több toronyház építése is zajlik jelenleg, egyelőre minden szem a Foster + Partners tervezte Varso Tower-re szegeződik, melynek befejezését 2021 végére tervezik. A munkálatok szigorú higiéniai szabályok betartásával jelenleg is zajlanak, sziluettjében pedig lassan felfedezhetjük a látványterveken visszaköszönő formát.

A felhőkarcoló használható szintjei 230 méteres magasságokat érnek majd még el, de az épület teljes csúcsa 310 métert teszi ki  a kivitelezés végén. A torony egyébként a Varso Place együttes része lesz, mellette egy 19 és egy 21 szintes irodaház is helyet kap ugyanis, amelyeket a Hermanowicz Rewski varsói építésziroda tervezett. Az összesen 144 000 négyzetméteren cégek irodái, egy négy csillagos NYX hotel, egy fitness klub és egy egészség center is bejelentkezett már vevőnek, ezen kívül a tetőn egy kétségkívül top kategóriás étterem is lenyűgözheti majd a vendégeket a 46. és 47. emeleten.

Bár az építkezés jól halad, akadtak hátráltató tényezők, kezdve azzal, hogy a telek egy hatalmas transzformátor helyén volt, amely Lengyelország legforgalmasabb vasúthálózatát táplálta, arról nem is beszélve, hogy magának az építménynek az alapozása is nagy kihívást jelentett, hiszen mégis csak a város kellős közepén fekszik, a felszín alatt kulcsfontosságú vezetékekkel.  A másik nagy kihívás már a felszín felett volt: az épület magján kívül a külső szakaszokon is haladhat párhuzamosan a munka a csatlakoztatott állványoknak és „climb lifteknek" köszönhetően. Ezeken a külső tornyokon közlekedik a  billenőgémes daru is, amely a legmagasabb pontokon is folyamatosan tud dolgozni az épület külső szakaszán.  

Az épület lépcsőzetes kialakítású csúcsán, 177 méter magasságnál privát kilátó és irodai terasz szolgálja majd az új tulajdonosokat, azonban a Foster + Partners az együttes parkját és a legmagasabb pontokat is igyekezett közönségbaráttá tenni, 205 méternél és 230 méternél is nyilvános kilátókat alakítanak majd ki például. 230 méternél már a híres „szomszédot" is utoléri a struktúra, ekkor ugyanis a Lev V. Rudnev által tervezett és 1952 és 1955 között kivitelezett Kultúra és Tudomány Palotája épületének csúcsát éri be a magasság. Utóbbi összességében 237 méter magas épület, így a Varso Tower 73 méterrel szárnyalja majd túl a műemléket.