Utópikus realizmusok IV. – Dyvik Kahlen Architects: WGP óvoda és közösségi ház
Cikksorozatunkban olyan építészeti praxisok munkáit mutatjuk be, melyek bár konzervatívak annyiban, hogy elfogadják az építészet mozdulatlanságát és történelmileg meghatározott formakincsét, de retrográd nosztalgia helyett progresszív építészeti válaszokat nyújtanak. A Dyvik Kahlen Architects olyan épületet tervezett, mely egyszerre nyújt kényelmes teret és kölcsönöz utópikus hangulatot egy alapvető társadalmi funkciónak, a közös együttlétnek.
Dyvik Kahlen Architects
A Dyvik Kahlen megalapítása az Architecture Associationhöz köthető, az iroda jelenleg Londonban, Portóban és Oslóban van jelen. Az építész műhely széles szakmai repertoárral rendelkezik, a bútortervezéstől a várostervezésig heterogén léptékben alkotnak, közintézmények, művészek, fejlesztők, kurátorok és privát beruházók bevonásával.
Céljuk olyan semleges és rugalmas terek, illetve tárgyak létrehozása, melyek könnyen kivitelezhetőek, komfortosak és furcsán ismerősen hatnak. Christopher Dyvik és Max Kahlen akadémiai munkásságuk során a forma és a funkció, pontosabban az épületek tartóssága és a használati mód átmenetisége között feszülő kapcsolattal foglalkoznak. Ezt a témát dolgozzák fel diákjaikkal saját tervezési stúdiójukban a londoni Royal College of Art mesterképzésén.
Tudatos fejlesztés
Az épület az északlondoni Haringeyben, a West Green Place 126 lakásos lakónegyedének közösségi tereként jött létre. A zsákutcás lakópark egy hagyományos brit sorházas beépítésű városrész és a Downhills Park közé ékelődik be. Az újépítésű lakások kifejezetten a felső középosztálybeli fiatal felnőtt réteget célozták, a Pocket Living fejlesztő a lakások 80%-át a piacinál minimum 20%-al olcsóbban árulta. A fejlesztő privát tulajdonú lakóingatlanok építésével foglalkozik, de elkötelezett minőségi közösségi terek kialakításában és a beköltözőknek szakmai segítséget nyújt saját együttélési szabályaiknak és módjaiknak kidolgozására.
A Dyvik Kahlen tervezte épület a West Green Place bejáratát díszíti. A közösségi ház földszintjén az udvarhoz kapcsolódó gyerekszoba, az emeleten a parkra néző eseménytér kapott helyet. A fejlesztés keretében kétszer 80 négyzetméternyi szabadon hagyott tér valósult meg a hozzávetőlegesen 300 fős lakóközösség számára. A West Green Place lakópark ingatlanfejlesztési projektje rámutat arra, hogy egy Londonhoz hasonló nyugati metropoliszban akkor válik egy befektetés társadalmilag elfogadottá és jól jövedelmezővé, ha választ magának egy társadalmi osztályt, amelynek érdekeit konzekvensen képviseli.
A közösség ékszere
Egyszerű, kétszintes, téglatest alakú épülettömeg, négy szabályos kiosztású homlokzattal. Az épület ritmusos geometriája délen a lakótömb téglával burkolt pilaszterjeivel, nyugat és észak felé a park zöldjével, keleten az üres térrel keres játékos kapcsolatot. A különböző méretű íves előtetők fedett szabadtéri terekkel toldják meg az épületet, megtörve a homlokzatok szabályosságát. Az épület két emelete szinte azonos, szintenként egy tetszőlegesen berendezhető nagy tér, valamint a kiszolgáló helyiségeknek és a közlekedőnek szánt sáv kapott helyet. Az óvoda és az emeleti közösségi központhoz vezető lépcsőház külön bejáraton közelíthető meg.
Az épület déli homlokzatáról lezúduló előtető egészen 2,2 méter magasságig ereszkedik, alatta átlós fal tagolja az óvoda tér felőli bejáratát és a biztonságos játszótér felé eső részt. Ez a drámai gesztus közvetít az épület és az óvoda gyermekléptéke között. Az előtető pilléren és téglafalon nyugszik, mely kijelöli a térről a parkba vezető utat és leválasztja az óvoda udvarát a lakótömbről. Az épület hátsó homlokzatán hatásában kevésbé erőteljes előtető fut végig, mely árnyékoló funkciója mellett átmeneti hártyát képez a belső és külső játéktér között. A tér felé karakterében eltérő, az ablakkeretek sárgájára rímelő előtető jelöli ki a közösségi ház bejáratát.
Az épülethez toldott íves formák meglepő ügyetlenséggel és egyben gyönyörűséggel teszik egésszé a kompozíciót. Akár egy gyerekszoba padlóján heverő építőkockák és szétszerelt játékelemek csendélete. A szomszédos négyemeletes lakótömbhöz képest az épület absztrakt tömege eltörpül, inkább hat tárgyként, mint komoly épületként. A felületek kezelése és a belső terek részleteinek kiképzése tovább erősíti a szokatlan érzetet: nem egy épülettel, sokkal inkább egy műtárggyal kerül kapcsolatba a térhasználó.
Őszinte formalizmus
A kivitelezés során az építési idő volt az egyik legfontosabb szempont, így az épület szerkezetét – mely teherhordó CLT falakból és födémekből áll – és a vezetékeket nem takarták el. A fát vékony réteggel kezelték, mely meleg és egységes hangulatot kölcsönöz a belső tereknek. A homlokzatokat világoszöld üvegszálas esővédő burkolattal látták el, mely kontrasztban áll a fa-alumínium kompozit ablakkeretek sárga színével és az előtető horganyzott acél anyagával. A tágas ablakok fényes belső tereket és természetre nyíló kilátást biztosítanak, a zöld lombkoronák keretezik a közösség szervezte összejöveteleket. A racionálisan szerkesztett alaprajzok rugalmas térhasználatot és szabad átalakítást tesznek lehetővé. A belső terek felületei – a hangszigetelő panelek, a natúr falak, az ablakkeretek és a linóleum burkolat – vizális egységgé állnak össze, így szolgálva háttért a benne kibontakozó életnek.
A Dyvik Kahlen precízen teljesítette vállalását, a megvalósult épület – olykor banális – formái valódi térkapcsolatokat támogatnak, miközben izgalmas látványt nyújtanak. Milyen jó lenne, ha mindenkinek megadatna, hogy gyerekként ilyen kellemes és játékra invitáló térben fedezze fel a világot. Emellett az épület arra is lehetőséget nyújt, hogy a felnőttek kiszakadhassanak a feszes hétköznapok monotonitásából.
Borenich Levente
A cikksorozat szövegeinek gondozását köszönöm Monti Elvirának!
A cikksorozat címét Davide Tomasso Ferrando Realismoutopico című blogsorozata inspirálta.
