A perbáli fogyatékos lakóotthont belülről, használat közben ismerhette meg Nagy Stefánia 2013 nyarán. A legkitartóbb táborozókkal beköltözött az otthon falai közé, amikor betonból kukoricagórét építettek számukra. Azóta minden évben visszatért hozzájuk hosszabb-rövidebb időre. Diplomamunkája ebből az intenzív élményből merítkezik. Próbál egy lehetséges fejlesztési stratégiát felvázolni az intézmény számára, amely segíthet visszatérni az alkotók eredeti koncepciójához: az önfenntartó majorsághoz. A koncepciót a tervező szavaival mutatjuk be.
Az ember fél találkozni sérültekkel. Fél, hogy lelkileg megviseli, ha látja őket tolókocsiban, furcsa arckifejezéssel, érthetetlen mozgással. Fél, hogy valami olyan helyzetbe kerül, ahol nem tudja hogyan kell viselkedni. Meglepő, de az igazi találkozás teljesen más élmény. A Perbáli Gyermekotthon lakói hasonlóak egy óvodás csoporthoz, akik minden rezdülésedre figyelnek és örülnek, ha játszol velük. De itt ez az érzés még intenzívebb, mert az ő érdeklődésük egyedül rád fókuszál, rajtad kívül nem vonja el a figyelmüket semmi. Mindent tudni akarnak rólad, megölelnek és örülnek neked. Mintha a visszamaradott képességük csak vidámság és odaadás lenne. A pozitív kisugárzásuk átragad rád, és bár úgy érkeztél hozzájuk, hogy segítesz nekik, ennek ellenére pont, hogy ők akarnak segíteni neked. És ez sikerül is nekik minden egyes találkozáskor.
A perbáli fogyatékos lakóotthonban élők gyönyörű táji környezetben töltik mindennapjaikat. Az épületegyüttes hatalmas üvegfelületekkel, terasszal nyit az óriási fák alatt elterülő kertre. A szél lágyan megállás nélkül susog, mocorognak a fák levelei, a fények állandóan változnak, így a kert folyamatos ingergazdagságot nyújt.
A hely egymásra felfűzött hangulatok sorozata, minden szegletében történik egy gyönyörű mozzanat. A tervezők – Janesch Péter és Karácsony Tamás – minden egyes mozdulata minőségi építészet, miközben végletekig a legtakarékosabb.
"Eddig többnyire olyan épületekről volt szó, amelyeknek (ha vannak) tervezői, azok ismeretlenek, névtelenek. Amikor elkezdtem foglalkozni az ilyesfajta házakkal, volt egy bátortalan vágyam, hogy alakzataik tanulságait majd betessékelem a műépítészetbe, mint Bartók a népzenét a műzenébe. De hamar világossá vált, hogy ez nemigen lehetséges, mert e házak nem annyira stilisztikai megfontolások eredményei, hanem inkább a köznép jellegzetes viselkedésének gyümölcsei. Olyasféleképpen, ahogy a művészmadarak fészkei sem művészeti irányzatokat, hanem szokásokat követnek. A viselkedés pedig nem mívelhető olyan jól, mint mások által készített formák... – mégis, nagyon ritkán felbukkannak olyan épületek, amelyeknek a tervezésénél és kivitelezésekor a tervező viselkedése – akaratlagosan vagy önkéntelenül a spontán építőkéhez válik hasonlóvá. Ezek a házak belépnek az általam keresettek sorába, pedig mögöttük csillogó építész elmék állnak, mint a perbáli együttes esetében Janesch Péter és Karácsony Tamás. A bemutatott telep sérült gyerekek aziluma lakóépületeivel, kecskekarámjával, kukoricagóréjával, disznóóljával és más épületeivel, körbefutó erős kerítésével, színes színpadi dobogójával. – A mai magyar építészet egyik példamutató alkotása."
Janáky István: Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon
Alapadatok:
A lakóotthon hivatalos neve: Tovább Élni Egyesület. Bartholy Judit alapította 1990-ben, aki az otthon létrehozásával igazából saját, sérülten született gyermeke számára keresett alternatívát az akkori kórházi viszonyokhoz képest. Kezdetben összefogtak a hasonló sorsú szülők és felváltva vigyáztak saját és egymás gyermekeikre, otthonaik nappalijában. Közösségük egyre gyarapodott, hamar kinőtték a rendelkezésre álló téri kereteket. Ezért egy olyan hely létrehozását határozták el, amely ingergazdag, családias életteret biztosít, természet közelben. A programalkotást és építészeti tervezést Janesch Péter és Karácsony Tamás segítették.
Hosszas keresgélés után találta meg az otthon jelenlegi helyét Perbálon, a település szélén, szomszédoktól távolabb eső, de központhoz közeli helyen. Az 1800-as években vízimalom működött itt, majd a 60-as évek környékén a patak medrét átszabályozták, a malom fokozatosan pusztult. Ebben a leromlott állapotban vásárolta meg az egyesület az egykori malom épületét, molnár lakást, és a hozzájuk tartozó 2 hektár földterületet. Az épületegyüttes fokozatosan fejlődött az évek alatt, és alakult ki jelenlegi állapota. Kézi technikával, rengeteg önkéntes segítséggel jött létre, miközben az építés az épületek tervezési naplójává vált. Első lépésben a kerítés fala készült el, hogy az elkerített fél hektáros területen a sérült gyerekek szabadon biztonságban játszhassanak a természetben, azután következtek csak az épületek. Sorban egymást követve: a „Kisház" és a „Malom" épülete; az állattartás épületei és a gazdaságot vezető gondnoki lakóház, végül pedig a „nagyház" készült el.
2009-től építőtáborok segítik ezt a fejlődést apróbb beavatkozásokkal. Készült sok kiegészítő elem az épületek köré, járdák, burkolatotok, bútorkollekció, szerszámtároló polc, vasbeton kukoricagóré és legújabb elemként egy vasbeton héjszerkezetű híd. Az utóbbi évek táborai az otthon tulajdonában lévő falubéli lakóház felújításán dolgozik, amely közösségi műhelyként a kézműves terápiák, foglalkozások, és kisbolt helye lenne.
Az egyetemi éveimet végig kísértek nyaranta különféle építőtáborok. Valkonyán elnéptelenedő kisközösséggel, Monoron a mélyszegénység problémájával szembesülhettem. Alsóbb évesként az építésben vettem részt, később felsőbb évesként már inkább a táborok hátterében, a szervezésében segítettem.
A társadalmunk szociális problémái közül – a fogyatékosan élőkön kívül – kis segítséggel, oktatással elérhető a változás, a leszakadó csoportoknak a társadalmilag elvárt többségbe való beilleszkedése. Azonban a súlyos értelmi és testi fogyatékkal élő emberek önerőből sosem lesznek képesek ép társaikhoz felérni, így számukra folyamatos külső segítségnyújtás szükséges.
Egy ilyen intézményben megvalósítható a függetlenedés a külső támogatásoktól? Képes lesz valaha önerőből fejlesztést véghez vinni, saját forrásból ellátni fogyatékkal élő lakóit? Az intenzív élmények hatására, amelyek az otthonban eltöltött idő alatt értek, ezekre a kérdésekre kerestem választ, mikor diplomatémámat kiválasztottam. Tervemben próbáltam egy lehetséges fejlesztési stratégiát felvázolni, amely segíthet visszatérni az alkotók eredeti koncepciójához: az önfenntartó majorsághoz.
Az intézményben három eltérő súlyossági szintű, értelmileg és mozgásszervileg fogyatékosan sérült emberek laknak, akik számára terápiás foglakozást biztosítanak a gondozók. Ez egyaránt jelenti a testük fizikai átmozgatását, masszírozását, és mentális fejlesztésüket, szinten tartásukat. A foglakozások sorában a legújabb a kertészeti terápia, amely egyesíti a fizikai és szellemi fejlesztést. Diplomatervem ehhez kapcsolódik, ennek a kertészeti programnak a további fejlesztéséhez.
Az otthon létrehozta 2015-ben az EZAMI nevű vállalkozást, amely a lakók által készített kézműves termékeket, zöldségeket értékesítené és szociális szövetkezetként sérülteket foglalkoztatna. A kertészeti programban előrelépést az jelentene, ha a kertben termett zöldségeket nem csak idényjelleggel tudnák hasznosítani, hanem a hozzá kapcsolódó tevékenység kitöltené az egész éves ciklust.
A kertészeti programhoz az otthon tulajdonában lévő földterületek közül a legalkalmasabb az otthon fala és a patak közötti hely, ehhez próbáltam kapcsolódni az új épülettel. Három oldalról határolt, a patak, a főút és az otthon kerítés fala által. Negyedik határát maga az épület jelenti, amely elválasztja a kertészeti részt a szántóföldi területektől.
Az épület kiemelt, hasonlóan a meglévő épületekhez, a magas mértékadó talajvíz miatt. Megérkezés oldaláról és a déli részén terasz veszi körül, rámpán vagy pár lépcsőfokon lehet feljutni az épülethez.
Alapterülete kb. 200 m2, gyakorlatilag egy nagy dupla belmagasságú tér. Két végén egy-egy zárt kiszolgáló rész található, a földszinten szociális blokk, zárt konyha, raktár. A térben egy fix elem helyezkedik el, egy nagy térbeállított munkapult, a többi elem szabadon variálható a használattól függően. A galéria szinten ez a kiszolgáló rész egy pici iroda, gépészeti tér, és egy raktártér.
A tervezett épület minden eleme modul méretű. A különféle elemes építőanyagokat úgy kombináltam, hogy a maga rendszerében minden egész elemből építhető legyen. Az épület tartószerkezete 25 cm vékony, tömör téglából falazott harántfalak sorolásából áll, amelyre kívülről hőszigetelés és fa homlokzatburkolat került. Az épület teteje egyszerű, félnyeregtetős fa fedélszék, amely szelemenek segítségével a harántirányú falakra terhel. A félnyereg tető hosszirányban túlnyúlik az épület kontúrján, így a tetőfedés egész tekercsből kiosztható a saját méretrendszerében. A szerkesztő elv miatt választottam a Prefalz tetőfedési rendszert, ezüstmetál színben, amely a meglévő épületek pala fedéséhez, és a megszürkült fa homlokzatburkolatokhoz igazodik. Az épület padlója üvegdarabokkal díszített csiszolt beton padló, belső felületek fehérre dörzsöltek. Az épület külső megjelenésében a meglévő gazdasági épületekhez közelít, faburkolattal, beton lábazattal, belső hangulata viszont egy barátságos nappali tér. Ebben a fehér, világos hajlított térben fa elemek jelennek meg, a bútorok, székek és vitrinszerűn a nyílászárók.
Az épület megvalósítását több kisebb, időben eltolt ütemre bontottam. Az elmúlt évek tábori tapasztalatai azt mutatták számomra, hogy ezzel a módszerrel önmagukban is használható apró fejlesztések jöhetnek létre, segítve ezzel a munka további finanszírozását.
Első lépésben az épület alapozása készülne el. Eközben a kertészetet ki lehet terjeszteni az otthon falain kívülre, kialakíthatók az ágyások. Így az eddigiekhez képest sokkal több mennyiségű friss zöldséget lehet termeszteni. Következő lépésben a felmenő teherhordó szerkezetek és a tető készülne el, ebben a szerkezetkész állapotban már használható az épület szárításra. A következő évben bezárulna az épület, elkészülnének a belső munkálatok. Ekkor még ugyan hőtechnikailag nem megfelelő a ház, de már védett, használható gazdasági épület. A kertészet kitöltheti a teljes éves ciklust, új tevékenységek jelennek meg, lehetővé válik a befőzés, savanyítás, csomagolás. Legutolsó lépésként az épület homlokzatburkolata és az épület körüli járdák, kiegészítők készülnének el, így válna teljessé.
Az épület fő funkciója a mezőgazdasághoz tartozó, alapvetően a termények feldolgozása. Mellékfunkcióként foglalkozások, közösségi tér szerepét tölti be. A lakóépületekben mindegyik közösségnek van egy nappali tere, ahol kezdetben elfértek egy-egy ünnepnapon is, ám azóta sokkal növekedett a bentlakók létszáma. Így akkora hely, ahol a három közösség, hozzátartozók és dolgozók egyszerre tudnának ünnepelni jelenleg nincsen. Jellemző az otthonra, hogy sok vendég érkezik hozzájuk, nyitott, családias a légkör. A lakókkal való első találkozás azonban akaratlanul is feszengő helyzetet eredményezhet. Úgy figyeltem meg, hogy ez nem sérültségükből, kinézetükből fakad, hanem abból, hogy az ő privát életterükbe kerülünk. Az új épület egyfajta átmenetet adhat, lehetőséget a velük való találkozásra, egy nappali térben, kényelmesen, feszélyezettség nélkül.
Nagy Stefánia
Szerk.: Paár Eszter Szilvia