Épülettervek/Hallgatói terv

V22 Kulturális és Sportközpont

2014.09.14. 08:00

A Budapesti Városfejlesztési Koncepció egyik legfontosabb célja a Duna-part revitalizációja. A part fejlesztése nem csak a helyi lakosságnak nyújtana szabadidős foglalkozásokat, hanem az idegenforgalom számára is egy kiemelkedő pont lenne. Az általam választott terület Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerülete, a főváros délnyugati részén helyezkedik el a Duna jobb partján. Vezdén Ágnes diplomamunkája.

Műszaki leírás

Előzmény

A kerület területe 34,25 km2 , lakónépessége 53000 főre tehető. A XXII. kerület a Budai hegység előterében, a mészkőből álló Tétényi-fennsíkon és annak a Dunáig lefutó lejtőin terül el. Budafok a török uralmat követően jelentős fejlődésnek indult, melyet a szőlőkultúrának és kőfejtésnek köszönhet.

A vasútépítést és iparosodást követően Budafok a XX. században jelentős borászati centrummá fejlődött, ahol a mai napig is folyik a borászképzés.
A kerület egyik vonzerejét a táji és természeti értékek adják.
A kerületben a biológiailag aktív zöldterületek aránya városi viszonylatban magas, viszont a közcélú zöldfelületek aránya alacsony. A kerületben élő lakosság számára kevés közpark, közkert, játszótér áll rendelkezésre.

A terület fejlesztési lehetőségei:

-Természeti környezet revitalizációja
-Közösségi találkozóhely teremtése
-Vizi közlekedés kihasználása
-Az aktív városszövet és a Dunai közlekedés összekapcsolása
-Idegenforgalmi lehetőségek magasabb fokú kihasználása
-Művelődési - sport - borászati funkciók összekapcsolása

Előkép

Az épület formájának kialakítására nagy hatással volt Steve Jobs Venus nevű yachtja. A létesítmény innen kapta a nevét is: V22. A „22”-es szám a kerületre a „V” a Venus névre utal.

Koncepció, tervezett épület

A tervezési terület a Hajó u. - Ártér u. és a Hosszúréti-patak által közbezárt területen található, a Duna folyam mellett. E terület Budapest XXII. kerületének első pontja, amely a Dunával érintkezik. A helyet a kerület szerves részétől a 6-os számú főút és a vasútvonal válassza el, így jelentős mértékben elmaradott, kihasználatlan.

Tervezésem során, a Duna part fejlesztését és az épület városszövetbe történő szerves beépülését tettem fő szempontommá. Célom egy olyan kulturális központ létrehozása, amely kiszolgálja a választott terület vonzáskörzetében található 10 közintézmény (6 iskola, 4 óvoda) művelődési és sport igényeit, illetve helyet biztosít számos kulturális rendezvénynek, mint például: borászati bemutatók, díjátadók, idősek klubdélutánja.

Az épület funkciója szerint két fő részből áll, a földszinti csarnoktérből és a hozzá tartozó földszinti és galéria szinti kiszolgáló egységekből, illetve az épület tetőterében helyet kap egy kávézó is, amely egyrészt a központ, másrészt a hajóval ide érkező turisták igényeit szolgálja. A kávézóhoz É-D irányban kialakított járható tetőterasz tartozik.

Az épület formai megjelenését illetően törekedtem arra – a folyó parti elhelyezkedés kapcsán -, hogy átmenetet képezzen egy hajó, illetve egy épület között. Alaprajzilag tekintve téglalapot formál, melynek nagyságát a kosárlabda pálya méretei (15x28m) befolyásolták. A komplexum főbejárata az épület K-i oldalán található, a Duna felől, így a Hajó utca felől érkezőknek meg kell kerülni az épületet. A bejárat elhelyezkedésének kialakítása igazodik a jelenlegi gyalogos forgalom útvonalához. Az épület É-D irányú, amely a Duna folyását vettem figyelembe. Az épület kinézetét tekintve erőteljes a kettőség, ugyanis átmenetet képez egy csarnok és egy közintézmény között, ezzel is nyomatékosítva, hogy többfunkciós létesítményről van szó.

Többfunkciós-szerkezetiség

Az épület földszintje 2 jól elkülöníthető részből tevődik össze. A belső szabad tér illetve a kiszolgáló funkciók helye. A létesítmény nagyságát jelentősen befolyásolta az a döntés, hogy egy kosárlabda pálya méretéből indultam ki a tervezés során. Ehhez a funkcióhoz csarnokszerkezetű rendszer igazodik, előregyártott vasbeton pillérekkel, főtartókkal, acél oszlop és gerendákkal. A kiszolgáló funkciót magába foglaló épületrész merevítő vasbeton falas szerkezeti rendszerű.

Az alkalmazott szerkezeti megoldások közül 3 fő szerkezetet emelnék ki.

Gabion falburkolat-KOBOX rendszer

Az épület külső homlokzatát gabion szerkezet Kobox falburkolati rendszer alkotja. Töltőanyaga mészkő, (Tétényi fennsík) tartószerkezete Zn korrózióvédő bevonattal ellátott hegesztett acélháló, profilok. Az alkalmazott rendszer a hagyományos gabion szerkezetektől vastagságában tér el, a teljes szerkezeti vastagság 12,5 cm. A rendszer szilárdságát a beépített acél főtartók, közbenső tartók és az acél távtartó kampók biztosítják.
A burkolatválasztás lehetőséget biztosít egy homogén felület létrehozására, világítás és növények burkolatba történő telepítésére.

ASB Glassfloor

A csarnoktér funkcióváltásainak kiszolgálása érdekében olyan sportpadló burkolatot választottam, amely a sport és a kulturális események igényeit is kiszolgálja, mind funkcionálisan mind pedig esztétikailag.
Az ASB Glassfloor egy üveg sportpadló, álpadló rendszerű. 2x2 m üveglapok alkotják felületét, csúszásmentes, káprázás mentes. A sporttevékenységekhez kapcsolódó határvonalakat az üveglapok alá beépített LED csövek biztosítják. A LED világítás igény szerint programozható és megfelelő kiépítés során akár egyéb események díszvilágítása is lehet.

TM9 zöldtető

A csarnoktér fölött szendvicspanel tetőfedés található. A paneleken zöldtető szerkezeti rendszer került kialakításra. A hatékony tehercsökkentés érdekében a Toyota zöldtető rendszerét választottam.
Moduláris és költséghatékony zöldtető installáció. Nagy előnye, hogy könnyen telepíthető és évente mindössze egyszer kell nyírni a gyepet. Ideális növény a telepítésre a koreai bársonyfű, amely kúszó, évelő, alacsony növésű, só és szárazságtűrő. A zöldtető rendszer önöntöző hálózattal rendelkezik.

Vezdén Ágnes