Vadvirág Gyógynövénymanufaktúra és Közösségi ház – Bíró-Juhász Júlia diplomaterve
"Diplomamunkám célja volt, hogy az építészet eszközeivel, arányaiban és méreteiben illeszkedő, a csíki térséget kiszolgáló gyógynövény-feldolgozó manufaktúrát hozzak létre, amely a helyi erőforrásokra építve mintaként szolgálhat a jövő fenntartható gazdálkodásának."
Erdélyben a magasba emelkedő Kárpátok Európa egyik legszebb, leggazdagabb, legérintetlenebb hegyvonulata. A Kárpátokon belül kiemelt helyen fekszik Székelyföld, amely területileg és kulturálisan is kimagasló jelentőséggel bírt a múltban és teszi ezt a jelenben is. A témaválasztást jelentősen befolyásolta határtalanul gazdag és színes Csíki medence és környékének táji adottsága, valamint a személyes kötődésem a gyógynövényekhez.
A népi hagyomány évszázadok óta őrzi a gyógyításra használható növények, illetve növényi részek tapasztalati tudását és felhasználási módját, ezt alapul véve pedig a modern technológia tudományos eszközökkel tovább bővíti a növények jótékony hatásainak vizsgálatát.
A térségben jellemzően kis- és középvállalkozások működnek, melyekből egyre több a helyi erőforrásokra próbál építeni. Diplomamunkám célja volt, hogy az építészet eszközeivel, arányaiban és méreteiben illeszkedő, a csíki térséget kiszolgáló gyógynövény-feldolgozó manufaktúrát hozzak létre, amely szintén a helyi erőforrásokra építve mintaként szolgálhat a jövő fenntartható gazdálkodásának.
A gyógynövények gyűjtése és feldolgozása könnyen elsajátítható műveletek, így ezeknek az elvégzése általában nem igényel előképzettséget, mindenki számára tanulható. A szárítás és feldolgozás folyamatát szakképzett és betanított munkások látják el az egész év folyamán, míg a begyűjtés időszakos jellegű foglalkoztatást jelent a tavasztól őszig tartó időszakban. A manufaktúra nem titkolt célja a szegénységben élők munkaerőpiacra való be- és visszaintegrálása, ahol elsajátítható a napi munkarutin kialakítása, ennek érdekében az üzemi, valamint a látogatói tereken kívül fontos a közösségi tér kialakítása.
A funkció határozta meg a helyszínt – a csíkszépvízi víztározó-tó felett, a Szellő-tetőre vezető út menti erdő határán –, hogy a manufaktúra minél közelebb legyen a természethez, miközben a helyi infrastruktúra-hálózathoz is kapcsolódik közművek és közlekedés szempontjából is. Az épület így egy jelzésként, a lakott és lakatlan határán áll, jelezve a szemlélőnek, hogy épp új helyre készül belépni, bármelyik irányból is érkezzen.
A beépítés két épületre osztható: manufaktúra és közösségi ház. A főépületben a feldolgozás teljes folyamata helyet kap: bevizsgálás, előválogatás, szárítás, feldolgozás és a csomagolás. A friss növények a földszinti áruátvevő-helységbe érkeznek, ahol mintát vesznek és bevizsgálják, majd az előválogatás és tisztítás után teherlift segítségével a tetőtéri szárító-helységekbe szállítják. A száradási idő leteltét követően a megszáradt növények raktározása a tetőtér másik felében történik. Tovább haladva a földszinten a személyzet egyszerre többfajta növény feldolgozását és csomagolását is végezheti a különálló munkapultokon.
A melléképület teázója és közösségi tere szomszédosok egymással, ezáltal nagyobb csoportok érkezése esetén a két tér egybenyitható. A közösségi tér elsődlegesen étkezőként működik, de helyet ad a gyűjtők betanításának, továbbképzéseknek, workshopoknak és rendezvényeknek is. A két épületet mintakert öleli körül, az itt megtermett gyógynövények a továbbképzések gyakorlati része során kerülnek begyűjtésre és feldolgozásra.
A közönségforgalmi és üzemi területek megközelítésükben és formájukban is különválnak egymástól. A két, egymáshoz képest elforgatott épülettömeg reflektál a hagyományos falusi telek elrendezésre, ahol az útra merőlegesen a lakóház (közösségi funkció), az útra merőlegesen a csűr (gazdasági funkció) helyezkedett el. A manufaktúra belső téri elrendezése szintén a hagyományos csűrből merít, az emeleten terményszárítás történik, míg az alsó szinten a feldolgozás állomásai kaptak helyet.
Az épületek tömegét és anyaghasználatát erősen befolyásolta a máig jelen lévő népi építészet és annak egyszerűsége. A kőből, téglából és fából épült csűrök és egyéb gazdasági épületek a mai napig meghatározzák a székely falu képét. A környék építési hagyományait tovább-gondolva korszerű műszaki megoldásokkal a beton (kő-analógia), tégla, fa és agyagcserép használata mellett döntöttem. A két épület fa homlokzatburkolata egységes megjelenésű, a megnyitások mégis eltérő funkcióról árulkodnak. A fa visszaköszön a belső térben, valamint a csüngőeresz és az árnyékoló lamellák kialakításánál is.
Bíró-Juhász Júlia
Szerk.: Winkler Márk
