A MÉM MDK új épületére 2021-ben meghirdetett pályázaton a Studio Konstella műve kiemelt megvételt nyert. Az átgondolt építészeti és múzeumszakmai megoldásokkal teli tervet az építészek mutatják be.
Tervezési alapgondolatok
A Magyar Építészeti Múzeum és Dokumentációs Központ létrehozásával először adódik lehetőség arra, hogy centralizált formában kerüljön intézményes keretek közé a magyar építészet jelene és múltja. Véleményünk szerint az épület ikonikus megfogalmazást igényel, hogy az idelátogató érdeklődők – érkezzenek akár a szakmából, vagy azon kívülről – egy egyértelműen azonosítható, szerethető, nyitott épülettel találkozzanak. Az intézmény részét képező heterogén épületállomány és a sokszínű helységprogram súlypontját ez az új múzeumépület jelenti.
A tervezés során arra kerestünk építészeti választ, hogy hogyan reprezentálja magát ma a magyar építészet karakteres, mégis múzeumi funkcióhoz illő visszafogott megjelenéssel, hogyan tudunk kortárs megfogalmazásban kapcsolódni a magyar építészet mélyre nyúló gyökereihez.
Az építészeti központ egyik legfontosabb feladata a mi olvasatunkban az, hogy közvetítse az építés és az építészet felelősségét. Az építészet közügy, az építéssel hosszú távra meghatározzuk a környezetünket, ezért épületeinknek időtállóknak kell lenniük esztétikai és műszaki szempontból is. Minden olyan épület, ami kizárólag a jelennek szól, magában hordozza az erkölcsi avulás lehetőségét. Ezért az épület formálása során az építészet időtlen, archetipikus elemeihez és eszközeihez fordultunk.
Építészeti koncepció
A liget fogalmából és a Lövölde tér után szabadonállóra váltó városi beépítés jellemzőiből kiindulva egy városi kertben álló épületet terveztünk, ahol a mindenki számára nyitott kert az épületekkel egyenrangú kompozíciós elem. A kert terei szabadon bejárhatók, részei a város szövetének, felfedezhetők, rendezvényeknek adnak helyet, intenzíven használt rendezett közterületként fordulnak a közönség és a város felé.
A kertben az új múzeumépület a történeti villákhoz hasonlóan önálló tömegként jelenik meg, körüljárható, homlokzatai egyenrangúak, tagolja és használja a körülötte levő parkot.
Az új épületet fontosnak tartottuk a környező beépítéshez léptékben, tagolásban és formálásban is igazodó házként megfogalmazni. Egy tárgy-, esetleg terepalakulat-szerűen formált együttes azt a veszélyt rejtheti magában, hogy a hagyományos városi szövetben idegen testként jelenik meg. Nem a kapcsolódást keresi, nem folytatni és kiegészíteni szeretne, valamint figyelmen kívül hagyja az építészet egyik fontos feladatát: a helyhez történő alkalmazkodást.
Pavilonok
A főfunkciók mellett három kisebb pavilont helyeztünk el: információs pavilont, gyerekpavilont és a kültéri kiállítóhely kiszolgáló pavilonját.
A kültéri kiállítótér egy 3 méter magas sövénnyel kerített növényépítészeti tér, amelyben időszaki kiállítások, installációk valósíthatók meg, intimebb, rejtettebb módon, mint a park forgalmasabb részein.
A gyerekpavilon fogadja be a múzeumpedagógiai funkciókat. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatal nemzedékek a maguk nyelvén kapcsolódhassanak az építészet univerzumához, szabadon alkothassanak kül- és beltérben egyaránt.
Kert
A kert tájépítészeti koncepciójának alapja az építészet és a természet kettősségének kiemelése. Az építészet nem értelmezhető a természeti környezet, a klimatikus viszonyok jellemzői nélkül. Az évszázadok óta beépített, többször átépített telek valaha a háborítatlan természet része volt. Ezeket a növényeket, formákat, színeket, illatokat szeretnénk megidézni az őshonos növényzet telepítésével.
Érkezéskor egy körbefutó paddal keretezett vadvirágos rét mellett haladunk el, amelyen például közönséges vasfű, szöszös ökörfarkkóró, gilisztaűző varádics, fekete nadálytő, orvosi tisztesfű, vajszínű ördögszem, orvosi szappanfű, ligeti zsálya, réti boglárka és más virágok találhatók. A múzeum oldalán kialakított vízfelület a mikroklíma és a csobogás regeneratív hanghatása miatt is fontos eleme a kertnek. A szürke tónusú stabilizált kavicsburkolatot kisebb-nagyobb vadon élő cserjecsoportok szakítják meg (pl. vadrózsa, kökény, som, galagonya). A kert egészére jellemző, hogy alacsony fokú fenntartást igényel. A villakertek karakteréhez igazodva folytatjuk és egészítjük ki a meglévő kerítést.
Megmaradó épületek
A meglévő-megmaradó épületeket a reprezentatív külső megjelenés és téri struktúra megőrzése mellett hasznosítjuk adminisztrációs és közösségi funkciók ellátására. Az egykori Grünwald Szanatórium térrendszere alkalmas az igazgatási és irodai térsorok reprezentatív befogadására, tetőterének felújítása lehetőséget ad új, rendezett munkahelyek kialakítására. A Herczel Szanatóriumot szélesebb közönség számára is megnyitjuk, így a falai között kap helyet a könyvtár, valamint egy csendesebb kávézó is, ami az ide kapcsolódó kamarateremmel együtt kisebb rendezvények, kiállítások helyszíne lehet. Az emeleti tereket közösségi irodáknak szántuk, amelyek kezdő építészirodák, vagy a szakmához kötődő más vállalkozások munkahelye lehet, és a jövőben lehetőséget teremthet akár a levéltári és kutató funkciók bővítésére is. A 6-os és 7-es épületek alapvetően bérirodai funkciót látnak el, földszintjük viszont alkalmas az étterem kialakítására, a dolgozók és a látogatók is könnyen megközelíthetik. A legfelső szinteken értékes, kitűnő belvárosi kilátással rendelkező szálláshelyek készülnek.
Új Múzeumépület
A múzeumi terek tervezésekor meghatározó szempont volt az építészeti terek minősége, a természetes fény és a természetes felületek harmóniájának megteremtése. Az építészeti múzeum egyben találkozóhely, fórum is a szakma számára, ennek kiszolgálására hivatottak a földszinti funkciók, mint a multifunkcionális tér rendezvénykerttel, az előcsarnok és a bisztró. A közvetlen szomszédok ritmusát követve tengelyesen szerkesztett, háromosztatú, 3-4 szintes magasságú épületet terveztünk, amely hierarchikus szerkesztésével, ortogonális rendszerével, tagolt tömegével is párbeszédet kezdeményez a környező házakkal. A homlokzat- és tömegformálás során a ház léptékét, magasságát is a tömbben jellemző értékekhez igazítottuk.
Az új épület földszintje szoros kapcsolatban áll a természeti és épített környezettel, egyúttal sokrétűen alakítható, átlátható és logikus térrendszer. A Bajza utcai főbejáraton át belépve az előcsarnokba érkezünk. Az aula tere az épület vertikális térsorának központi eleme, amely a tetőszinti daru segítségével a fölötte található „space box"-szal, illetve lefelé egészen a pinceszintig nyitható össze. Ily módon már a kiállítási térbe lépés előtt is ízelítőt adhat a kiállított anyagból. Az aula a földszinten található multifunkcionális térrel is összenyitható, amely teljes hosszában kapcsolódik a szabadtéri rendezvényhelyszínhez. A kiállítótermet végigjárva érkezünk a következő szintre, ahol két, dongaboltozattal fedett, bazilikális megvilágítású kiállítótér ad helyet az állandó kiállításnak. Maketteken, valós körülmények között kísérleteztük ki a kiállítótér ideális fényviszonyokat biztosító lefedését. Az aula tere a felsőbb szinteken indirekt természetes fényt kap, így maga is kiállítótérként működhet. A pinceszinteken kaptak helyet a logisztikai és múzeumi háttérhelyiségek, szoros összeköttetésben a parkolóval és a beszállítási útvonallal.
Szerkezetek
Tervünk a fenntarthatóság kérdéskörét kétféle módon kezeli. Egyrészt a meglévő épületállományt, mint épített értéket használjuk rekonstrukciós eszközökkel, másrészt az új építést racionális keretek között tartjuk, és flexibilis rendszerbe szervezzük. Az új építés során hangsúlyozottan törekedtünk a természetes anyagok, alacsony széndioxid-kibocsátással előállított építőanyagok és technológiák alkalmazására.
Az új múzeumépület formálásakor a tektonikus viselkedés volt az elsőrendű szempont. Az építészet alapvető és örök eszközei, a falak, nyílások és ívek használatával alakítottuk ki a három összekapcsolódó tömeget. A ház őszinte, jól olvasható tartószerkezeti rendszere kézzelfogható módon mutatja be az épület erőjátékát. A tartószerkezetekhez használt látszófa és -tégla természetes módon mutatja meg, hogy miből és hogyan épül fel a múzeum (mint burkolatok nélküli ház), ez egy újabb edukatív rétege az épületnek. A homlokzaton és a belső terekben is megjelenő tégla architektúra meglátásunk szerint szorosan kötődik a hazai építéstörténethez, kultúránk évszádos eleme. A föld, majd az égetett anyag olyan elementáris kapcsolat ember és épület között, ami különböző léptékben képes hatni a használókra. A tégla egy páratlan építőanyag, ami alacsony környezeti terhelése mellett tartószerkezeti és díszítő elemeként is működik. A racionális alaprajzi szervezés pillérei között a szinteket elválasztó födémek rétegelt-ragasztott fa gerendából készülnek, a födémszerkezet ragasztott fa panel.
Bartha András Márk, Kronavetter Zsófia, Gyulovics István, Németh Ákos
Szerk.: Paár Eszter Szilvia