Vae victis! - eretnek gondolatok egy sikeres pályázat kapcsán

Rombauer Gábor „közcélú dohogásában” az NKE Sportközpont pályázati kiírásában szereplő tervezési program indokolatlan kötöttségei és az elbírálás szempontjai közötti aránytalanságot, a döntések etikáját vizsgálja.

Ami e pályázat körül zajlott, az – mint cseppben a tenger – pontos tükre az építész- és mérnöktársadalom, sőt az egész ország állapotának. Célom az, hogy a megindult változásokat elősegítsem, javítva az építészet, a mérnökök helyzetét, a szakmánk elfogadottságát, érvényesülését, ezzel az ország szervezettségét, hatékony működését.

Mielőtt bárki félreértené: nem a győztes pályamű, vagy egyes szerzők hibáit szeretném kiemelni (a példáim ezért általában névtelenek). Mivel magam is résztvevője voltam az egyik teamnek, talán érthető, ha előbb gratulálok a győztes(ek)nek. Nagyvonalú munkájuk mielőbbi megvalósulásáért őszintén szurkolok – még akkor is, ha a program kijavítására sokkal több idő lenne szükséges, mint amennyit egy kurzus türelmetlensége tolerálni képes. Az sem célom, hogy a zsűri egészét, vagy építész tagjait negatív színben tüntessem fel, hiszen választásuk tárgya a világ minden pontján megállná a helyét.

Akkor minek bolygatni a részleteket?

Mert az „ígéretek” rendszeres megszegése (lásd Kornai János friss cikkét) az etikátlanságot teszi zsinórmértékké, a normakövetést deviánssá, s a folyamat erodáló hatása egyre erősebb. Mert az a komplex döntés, amely megszületett, számtalan esetben ellentétes a kiírással, a hatályos törvényekkel, a programban rögzített gazdasági, terjedelmi korlátokkal, így nem etikus.

Szinte hallom, amint ekkora naivitás olvastán kilép a tisztelt olvasó: még nem készítettél pályázatot, haver? Mindig így volt e világi élet… Ha látványos, jó előadású a terved, kellően didaktikus a koncepció, nyerhetsz a kiírás, sőt a józan ész ellenében is. Ha pedig mindent pontosan betartasz, nincs esélyed.

Írásom jobb megértéséhez két idézet is szükséges (fontosságukat ezúton is aláhúzom):

Noll Tamás nyílt leveléből (ÉF. 2012. augusztus 3.):
„MÉK elnökség felkéri a Tervpályázati Munkabizottságot, hogy a delegált zsűritagokon keresztül zéró toleranciát képviseljen a hatályos rendeletektől történő eltérések esetében.”

Részlet a hozzászólásból:

„Nagy tisztelettel arra kérlek Téged és az Elnökséget, hogy egy karakteresebb megfogalmazást, álláspontot képviseljetek, illetve adjatok közre.
Szívélyes üdvözlettel: dr. Komjáthy Attila”

A két általam citált ügy (Istvánmező tervpályázat - kizárások, NKE Sportközpont) közös felülete az arányosság hiánya, egyfelől a pedáns, bürokratikus szabályozás, másfelől a komplex, értelmes/igazságos egyedi elbírálás között ismételten fennálló ellentét.

A korábbi kérdés, hogy fel lehet-e oldani aránytalanságot például azzal, hogy a formai hiányokra/hibákra alapuló - kétségtelenül kegyetlen/oktalan kizárásokat egy széles konszenzuson alapuló grémium (pl. a zsűri) felülbírálja. Az utóbbi, az NKE sportközpont pályázatán felmerülő dilemma, hogy ki kell-e zárni azt, aki a kötelező (illetve annak ábrázolt) tartalmi, formai követelményeket megszegi.

Az első esetben teljesen értelmetlen döntés született. Egy nagyokos - kógensnek mutatva egy szabályocskát - rábírta a zsűrit a meggyőződésével ellentétes kizárásokról. Az okozott kár sokkal nagyobb, mint tíz-egynéhány team munkájának elvesztése. Szerintem az építész zsűritagoknak nem lett volna szabad csatlakozniuk e kizáráshoz, az építésztársadalomnak szolidaritást kellett volna mutatni. Miért nem ez történt?

Az első példával ellentétes dolgok történtek a sportcsarnok pályázatánál. Lényegesnek,  betartandónak megjelölt feltételeket a zsűri utóbb nemcsak figyelmen kívül hagyott, még dicséretet is osztott azok kikerülésért.

Látszólag ellentmondás, hogy mindkét „megoldást” elvetendőnek tartom.

Noll Tamás szigorú utasítása „zéró tolerancia a hatályos rendeletektől történő eltérések esetében” az ötletpályázatokon is betartható, de nem a mai, „ctrl c/ctrl v” kiírások mellett. Sokkal kevesebb korlátot állító, vagy árnyaltabb program azért (lenne) indokolt, mert ha a kiíró pontosan tudná, mit kezdjen a projekttel, nemigen volna érdemi tárgya a pályázatnak – lásd még Bálint Imre érvelését az Építészfórumon.

Az NKE zsűri a végeredmény szempontjából joggal kezelte nagyvonalúan az indokolatlanul rögzített formai, illetve programbeli kötöttségeket. De elnéző magatartására a program hibái miatt kényszerült, és a döntés etikája finoman szólva kérdéses!

Javaslatom, hogy minden terv- (és egyéb) pályázaton teljesen külön fejezetben szerepeljenek a feltétlenül betartandó, és az ajánlott kötelmek. El kell érnünk, hogy az első csoportba csak a feltétlen indokolt korlátok jussanak!

Lehet, hogy ehhez kissé gondosabb előkészítés szükséges, de ez inkább jelentené a felesleges szövegek kigyomlálását. (Lényegtelen, de jellemző példa: előírták, majd a kérdésekre adott válaszban fenntartották – ráadásul hajmeresztő indokolás mellett –, hogy pontosan 3 alaprajzot, 3 metszetet, 4 külső képet kell beadni.)

A delegált építészek (jelen esetben nyolcan) ne adják az aláírásukat magyartalan, indokolatlan, hibás, felesleges, betarthatatlan előírásokhoz, határidőkhöz. Egy felháborodott kérdező kellett ahhoz, hogy a kötelezően vállalandó (a kihirdetéstől számítva néhány napos!) január 3-i engedélyezési terv határidőt utóbb március közepére tolja a magas grémium.

Ha csak a feltétlenül betartandó előírásokat kell ellenőriznie a zsűrinek, nemcsak olyan csekélységekért jár kizárás, mint 5 perc késés, hanem olyan kógens programpontok esetén is, amelyek be nem tartása aránytalanul nagy versenyelőnyt okoz a „dezertálónak”.

A teljesség igénye nélkül néhány mozzanat a kiírás gyarlóságának igazolására:

A 10.000 m2 alapterületet kérő NKE tervezési program szerint legfeljebb +-5% túllépés engedhető meg. A bírálatban már a 10% sem okozott fejtörést, pedig 500 m2 előny a belső téralakítás nagyvonalúságában e nagyon kötött funkciójú háznál behozhatatlan.

Hasonlóképpen nem tekintette a bírálat kizáró szempontnak, hogy a sokan a szomszédos területekre is terveztek, vagy azokat is bevonták a látványba. Mindazok, akik komolyan vették (egyáltalán feltüntették) a telekhatárt, szinte reménytelen helyzetbe kerültek. Az ő (becsületes) munkájuk olyan irreális megoldásokig jutott, mint a sportpályák uszoda fölé telepítése, föld alá süllyesztés - talajvizes területen :), vagy a tömeg kicsinyes felbontása…. A kiírásban megtartandónak jelölt épületecske „elbontása” semmilyen hátránnyal nem járt. Miért? Mert a nagyon szűk helyszínen értelmetlen, aránytalan kikötés volt. Ezt nem lehetett előre látni?

A beépítési határokat, az elhelyezendő parkolók számát látszólag szigorúan (utóbbit nagyon barátságos mértékkel) rögzítette a program. Nem kell különösebben magyarázni, hogy aki nem passzírozta be a szűk telekre (lásd az OTÉK-ot is), a sportpályák mellé a buszparkolókat, és/vagy a kiírás szerint kötelezően térszínre teendő parkolókat két szintre bontotta - mintegy 2.000 m2 területelőnyre szert téve - pazar parkot tudott szerkeszteni, a pályákat szabályosan tudta letenni. Ha a városrendező, a kiíró is tudta, hogy a Diószeghy út alkalmas (lesz) buszparkolónak, ez miért nem szerepelt a kiírásban? Az OTÉK, a program betartását nem kell számon kérni?

A program hosszasan, sőt ismételten taglalta a jogszabályoknak megfelelő szerkesztést, például lelátó-kialakítást, illetve kikötötte, hogy csak fix lelátó tervezhető. Az előírást a győztes - szerintem helyesen - néhány alsó sor mobilizálásával „bírálta felül”. Megvételt lehetett kapni olyan tervvel, amelyben a nézőtér negyedéről a pálya egy része egyáltalán nem látható, jóllehet ez nemcsak a kiírás szerint teljesítendő építészeti igény. Miért kell fontoskodva citálni olyan előírásokat, amiken következmények nélkül lehet átlendülni?

Az 1:200 léptékű tervekhez tartószerkezeti ellenőrzést (a hőmozgásokat is figyelembe vevő módon, sic!) és költségszámításokat kért a kiíró - teljesen komolytalan becslés formájában. E kiírási pontok semmilyen szerepet nem játszottak az értékelésben, mint ahogy a 3,8 Mrd forintos beruházási korlát sem. Nyilvánvaló, hogy a győztes tervet (sem) lehet megépíteni ebből az összegből, de még 5 Mrd-ból sem. Olyan terv tartószerkezete kapott elismerést, amelyből lényegében hiányoztak a függőleges elemek. Dicséretes kiírói szándék rögzítette a komplex, egész élettartam-szempontú tervezést, mint kiemelt elvárást. Az értékelésben azután fenntarthatónak minősült több olyan koncepció, amely az indokoltnál legalább 50%-kal nagyobb térfogatú házat eredményezett.

A használati, üzemeltetési, gépészeti szempontok csak közvetett módon jelentek meg. Több sportcsarnok, uszoda tervezőjeként kellő alappal állíthatom, hogy a létesítmények e szempontokat lényegében figyelmen kívül hagyó, „nagyvonalú” tervezése egyenes úton vezet akár a létesítmények bezárásáig. A közvélemény rajtunk kéri számon a beruházás sikertelenségét, tervezési hibát emleget - még akkor is, ha a beruházások során épp az előrelátó, pl. hosszú távon költséghatékony javaslataink hullanak ki először a szűkülő keretek rostáján. Talajmechanikai/geotechnikai, hidrogeológiai szakvélemény néhány hét alatt beszerezhető. Nyolc építész közül egy sem tudja, hogy ezek a megrendelőtől elvárt szolgáltatások? Ezek miért nem voltak részei a kiírásnak, ha egyszer 45 m fesztávú, illetve süllyedés-érzékeny szerkezetek tervezése volt a feladat, ráadásul kvázi mocsárban?

A fentiek jó része az egész folyamatot kriminalizáló sietséggel is magyarázható. A kamara nem rögzíthetne egy ésszerű minimál-forgatókönyvet? Egy tökéletesen szabályozott közbeszerzési eljáráshoz fél évek kellenek a folyamat körül csipegető, rosszul bútorozott outsiderek, elmeroggyant bürokratikus szabályok miatt. A tervezésre marad négy hét, a kivitelezésre 4 hónap (konkrét példa, s nem egyedi). Bodonyi Csaba több éve küldött jelentéseket a tarthatatlan helyzetről - olvasásuk sajnos rövid ideig tartó élményt okozott, hiszen azóta is megy tovább szinte minden. Nem kellene hatásosabban fellépnünk? Elsősorban nem is a mérnökök, hanem a társadalom érdekében, hiszen az átgondolatlan tervek, a trapp..ban végrehajtott kivitelezés csak silány végeredményt szülhet! Miért nem szerez érvényt a kamara a szakmagyakorlás szigorú szabályainak, kizárva a folyamatból a nagy mellényű, dilettáns “arcokat”? Miért nincs kötelező beruházási program?

Pályázati köntösben sem szabad folytatódjon a kapkodó maszatolás, mert ezek következtében mi, építészek a lényeges, gazdasági vonatkozású döntésekből módszeresen kiírjuk magukat. A január 1-től érvényesülő változások tendenciája is ez: készítsünk engedélyezési tervet most már majdnem minden tekintetben tendertervi tartalommal, így a kiviteli terv készítéséhez is már csak a kivitelező/projektmanager/komisszár érdemi munkája lesz szükséges. Vagy csak én vagyok ilyen borúlátó?

Rombauer Gábor