Kormányrendelet1 írja elő, hogy közbeszerzés esetén kiviteli tervek költségvetési kiírását az építésügyért felelős miniszter által működtetett honlapon található - ellenszolgáltatás nélkül használható - elektronikus közbeszerzési költségvetési kiírási program segítségével köteles összeállítani. A kiviteli terv tételkiírását pedig a honlapon keresztül hitelesíteni kell. Az on-line tételkiírás készítése a lassúság és gyakori lefagyások miatt igen nehézkes, ám e szoftvereknek van megvásárolható, off-line is használható verziója. Jelenleg két, az előírásoknak megfelelő szoftver van forgalomban Magyarországon, amelyek azonban – a felhasználóik szerint – több sebből véreznek.
A tájépítészeti szakágat (illetve a köztér, közterület és közpark tervezést érintő ügyekben az egyéb mérnöki szakágakat is) alig szolgálják ki a ma forgalomban lévő szoftverek. Egybehangzó szakmai vélemények szerint a szoftver adatbázisából a szükséges, és a gyakorta használt tételeknek a háromnegyede hiányzik. Ebből következően ezeket a tételeket ún. „K” tételként kell felvenni a költségkiírásba, viszont így semmiféle előárazásra nem lehet támaszkodni. A képlet tehát röviden a következő: jogszabály kötelezi a tervezőt, hogy olyan költségvetés készítő szoftvert használjon, amelyben a kiírt tételeknek a 75%-át önmagának kell előállítania. A költségkészítő program ugyan ingyenesen és online is használható, de a gyakori lefagyások és körülményes kezelés miatt a tervező rá van kényszerítve, hogy megvásárolja a rendeletnek megfelelő két szoftver egyikét.
A „megfelelő” szoftvereket gyártó cégek anno egy szakállas kiadványnak, az ún. zöld könyvnek a jogait vásárolták meg a szoftverfejlesztés kezdeti fázisában, amely – minekután a 80-as évek előtti közterületi fejlesztések zöme szimplán a közlekedéstervezői (nem túl szofisztikált) „környezetesztétikán” alapult – nem tartalmazott, vagy alig tartalmazott olyan elemkészletet, amelyből manapság az azóta kisebbfajta revolúción átesett szabadtér építészet építkezik. A zöld könyvet (ÉKN, azaz Építőipari Költségszámítási Normák) mostanára már magázzuk, az mégis visszaöcsiz. Az ÖN, azaz Összesített Normarendszer ugyanis csak nevében hozott újat, a tartalmában majdhogynem felejthető. A szabadtértervezés terén ugyanis a szoftverek esetében a „fejlődés” csak erős idézőjelekkel értelmezhető. Ha ugyanis megnyitjuk az immár kormányrendelettel is megerősített szoftvert, és azt összehasonlítjuk az évtizedes ÉKN könyv alakú változatával, akkor a köztértervezés terén semmi újdonságot nem tudunk felfedezni.
Mit tehet tehát az egyszeri szabadtértervező? Először is feltölti a jogszabálynak megfelelően a „K” tételekkel sűrűn tűzdelt, jó drága, ám a jelek szerint alig használható szoftverrel megírt költségkiírását az FVM vagy az NFGM (még működő) honlapjára. Az ellenőrző program pedig jobb esetben visszajelez, hogy egyébként a költségvetésünk a közbeszerzés betűjének megfelel, alkalmas arra, hogy ezzel írják ki az adott projektre a közbeszerzést. A felvett „K” tételek esetében azonban a hitelesítés folyamán mindössze annyi történik, hogy a szoftverben szereplő, konkrét terméket tartalmazó tételek mögé odakerül a „vagy ezzel egyenértékű” kifejezés. Azaz a hitelesítés a „K” tételekre nem terjed ki. Innentől hatványozódik a bonyodalom.
Egyrészt az árazott és hitelesített árazatlan költségvetés immár szövegszerűen sem felel meg egymásnak, másrészt a kivitelező azt tesz be a megálmodott (a tervezési és a művészeti koncepciót alátámasztó) burkolat vagy utcabútor helyébe, amit nem szégyell. És általában nem szégyell. Itt ugyanis már nem környezetesztétikáról, épített környezetminőségről, hanem kőkemény bizniszről szól a dolog: a közbeszerzésekbe még az ilyen egyértelműen esztétikai minőséget hordozó alkotások esetében sem épül be a mai napig a minőség, pláne nem a vizuális koncepcióhoz való megfelelés követelménye.
A kényszerűen beírt „K” tételek magas száma miatt elméletileg előfordulhat, hogy két különböző tervező irodát a gép elé ültetve, egyazon szoftver használatával egyazon tervre történő költségvetési kiírás összegszerűen óriási nagyságrendi eltéréseket is produkálhat. Vagyis pontosan az az összehasonlíthatósági elv bukik, amely miatt a rendelet ragaszkodott a szoftveres egységesítéshez. Egységesíteni talán csak olyan szoftver birtokában lenne érdemes, amelyben az ismeretlen, előre nem látható, egyedi tételek aránya egy projekten belül 10% alatt tudna maradni. A köztértervezés közbeszerzésre átfordított végterméke viszont ettől a pillanattól kezdve az egységesítési törekvések dacára jobbára egy minden egzaktságot nélkülöző blöff licitté változik. Kinek az érdeke? Az bizonyos, hogy nem a tervezőé, akinek a problémamegoldásban álmatlan éjszakái fekszenek.
A szoftvereknek (amelyek a közbeszerzési törvénynek láthatólag megfelelnek, de a tervezőknek egyáltalán nem) azonban nem ez az egyetlen hibájuk. Tíz év alatt nem bírtak kikecmeregni a DOS-os világból: egyetlen tétel rögzítése hosszú homokórás másodperceket jelent a felhasználó számára. A platform abból a szempontból is logikátlan, hogy az almappás rendszerekbe rendezett struktúra minden kereshetőségi kritériumnak ellentmond. Mivel a szoftvergyártók olyan alapon töltik fel az építőipari anyagokat, termékeket, hogy egy-egy gyártó céget megkeresve (azoktól szintén szép pénzekért cserébe) rögzítik azok termékeit, így nem áll elő a tervező számára mondjuk egy olyan mappa, hogy „kültéri burkolatok”, hanem neki kell egy, a struktúrájukban minden felhasználói logikát nélkülöző almappa labirintuson keresztül felkutatnia egy adott terméket. Így például az árbeli gyors összehasonlíthatóság a tételek esetén gyakorlatilag lehetetlen, vagy egy kockás füzetlapra korlátozódik (a számítógépek korában).
Az egységesítés az egyedi tervezésű tételeknek sem tesz jót. Az egalizálás olyan szintű elsivárosodást jelent például a közbeszerzéssel létesülő játszóterek piacán, amely sablonossá teszi azt a játékteret, amelynek – elvileg – a jövő nemzedéket kellene kreativitásra nevelnie. A kreativitás tehát – úgy tűnik – sem tervezői, sem felhasználói oldalról nemkívánatos jelenség a közbeszerzések világában. Aki arra vetemedik, hogy egyedileg tervezett bútorokkal, játszószerekkel kísérletezik egy közbeszerzési eljárás kellős közepén, arra ma már úgy néznek, mint egy félőrült különcre. Amíg ugyanis egy téglát kell lecserélni egy másik téglára, addig ez a szoftveres egységesítési ügy relatíve működőképes. Ám amint egy dizájntermékkel játssza ugyanezt (az egyáltalán nem egyenszilárdságú) játszmát el a közbeszerzési procedúra, ott az az alkotó és az alkotás halálával egyenértékű.
Bardóczi Sándor
1 2010. január 1-jétől az építőipari beruházások közbeszerzési eljárásainál kötelező elektronikus tervezői és ajánlati költségvetések készítése. Ezt a 196/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet írja elő.